lt [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Élénk diplomáciai tevékenység folyt az elmúlt héten. Tárgyalások, előkészítő tárgyalások. Míg Jeszenszky Géza külügyminiszter Bégány Attila egykori IDF-vezér és elbocsátott kormányhivatalnok élénk rosszallása közepette a román kormánnyal kommunikál, addig Boross Péter miniszterelnök a pártvezetőkkel – beleértve az ellenzékieket is –, a köztársasági elnök a Kisebbségi Kerekasztallal és a frakcióvezetőkkel. Az eredmények szerények: Boross úr lepöckölte az SZDSZ-vezérek felvetéseit, és jottányit sem látszik mozdulni a médiakompromisszum irányába; a pártok már kicsit vicsorognak egymásra a hétköznapi vagy vasárnapi választások ügyében (a KDNP és Torgyán vasárnapot kíván), a Kisebbségi Kerekasztal pedig összeugrott, s a német szövetség a megállapodások ellenére követeli a köztársasági elnök által frissiben aláírt választási törvény azonnali módosítását. Sebaj, a párbeszédek fonalát nem szabad elejteni, tárgyalni mindig kell.

Azok a piszkos tények


Eörsi László minősíthetetlen eszközöket használ – hadakozik Berki Mihály nyugalmazott vezérőrnagy a Magyar Hírlapban (jan. 11.). Lejáratására összeveti a különböző időpontokban (1988, 1989, 1993) született, 1956-ról szóló műveinek szövegét, ráadásul előhúzza az ő, Berki Mihály saját kezűleg aláírt levelét 1958 februárjából, amiben az „ellenforradalom” utáni rendcsinálás során felhalmozott érdemeire hivatkozva felvételét kéri a pártba. E levelet ellenségei emelték ki személyi dossziéjából 1990 tavaszán, s küldték meg néhány újságnak, hogy befeketítsék őt – így Berki. De a levél csupa hazugság, amit a nyugalmazott vezérőrnagy annak idején szorult helyzetében volt kénytelen összehordani. 1957 őszén a márciusban kapott tanszékvezetői katedrájától megfosztották, elvették a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmét, kizárták a pártból, s Gyöngyösre helyezték alacsonyabb fizetéssel, közös konyhás, közös fürdőszobás szükséglakásban volt kénytelen meghúzni magát családostul. „Előttem tehát minden út bezárult. Maradt a sok munka” – írja most, 1993. január 11-én. Nehéz helyzetében mi mást tehetett volna, mint hogy hazudott magának az új környezetben néhány „forradalmi munkás-paraszt” hőstettet.

Biztosan nem Berki Mihály az egyetlen a Kárpát-medencében, aki boldogulása érdekében megforgatta néhányszor a köpönyegét. Higgyünk neki. Higgyük el, hogy valóban nem tartóztatott le különösen sok „ellenforradalmárt”, sőt, tán egyet sem, hanem csak dicsekedett vele. De azért az erény és a hűség bajnokának címére ne tartson már nyilvánosan igényt, az istenért!

A vélemény persze sokkal ártatlanabb dolog, mint a (képzelt, vállalt vagy letagadott) tett; mégsem igazán hitelesíti a személyiséget, ha túlságosan rugalmas. Kulin Ferenc frakcióvezetőnek is kényelmetlen talán egy kicsit, hogy a megválasztását követő nagy nyilatkozatfolyamba belekeveredett a januári Kritika-beli is, ami – lévén a Kritika havi folyóirat – egy kicsit megkésett. Amikor készült, Kulin még nem volt frakcióvezető. Akkor így beszélt: Csurka eltávolításával az MDF megtisztult. „Vagy inkább azt mondanám, letisztult, hiszen nem valami szennytől, piszoktól szabadult meg, hanem egy másfajta politikai filozófiától, mint ami a párt többségére jellemző volt.” Csurka és új pártja „radikális”, „antikapitalista”. Az egyébként roppant problémaérzékeny és nehezen pótolható munkabírású Csurka „oknyomozó kísérletei és javaslatai nem vállalhatóak egy középpárti szerepben működő kormányzó párt számára”. Valamivel később, már frakcióvezetőként kissé markánsabb a hajdani alelnöktársával való szembefordulás. „Nem lehettem naiv 1989 őszén sem, hiszen az… elnökségi ülések számtalan jelét mutatták már annak, hogy az MDF vezetésében nagyon különböző akaratok… vannak jelen, s az is nagyon pontosan érzékelhető volt, hogy az egyik pólust Csurka István képviseli. Ettől kezdve kerestük a módját az akkori elnökség többsége és a Csurka között kialakult feszültség kezelésének.” (Beszélő, 1994. jan. 13.) Vagy lehet, hogy sanda gyanúsítás különböző intenzitást beleolvasni a két szövegbe? S Kulin Ferenc frakcióvezető, különben nemzeti liberális, ártatlan antikapitalistának látja a szélsőjobb radikalizmust?

Hungaristák

Különben mélyen demokratikus kormányunk a sarkára állt, s keményen elhatárolta magát az Ausztráliából kimondottan politikai küldetéssel, de legalábbis küldetéstudattal hazatért Szabó Alberttől s Világnemzeti Népuralmista pártjától, amely Szálasi portréja alatt gyűlésezett a Forgách utcában. A felháborodást tett követte: a Nemzetbiztonsági Hivatal, ahogy illik, feljelentést tett Szabó Albert és a fiatalkorú B. A. ellen közösség elleni izgatás címén, a rendőrség azonnal nyomozni kezdett, már meg is ejtette az első házkutatásokat. A feddhetetlen Király B. Izabella pedig ezalatt kopasz konzervatív nemzeti ifjakat invitál a Petőfi-szoborhoz március 15-ére. Az ember csak azon drukkol, hogy a nyomozószerveknek eszébe jut-e az elmeszakértő. Mert ahogy ennek a pártnak a nevén elmerengek, hát elkelne.

Szakértői segítség


Ahogyan a 168 óra című rádióműsorból értesültünk, Pálffy G. István televíziós személyiség biz’ nem volt rest szakértőhöz fordulni: a siketek szövetségétől kért segítséget, hogy leleplezze Horn Gyulát, az MSZP elnökét. A tévéfelvételen jól látszik, hogy a parlamentben Horn valamit sugdos, miközben az újdonsült miniszterelnök, Boross Péter a programbeszédét mondja. Olvassa le egy szakértő Horn szájáról, hogy mit mondott! – igyekszik Pálffy G., a siketek szövetsége azonban megtagadta a segítséget. Pálffy G. úr figyelmébe ajánlom tisztelettel, hogy számíthat lelkes önkéntesekre is, ha szerét ejti, hogy néhányszor levetítse a tévében az inkriminált jelenetet. Hajdan, jó három évvel ezelőtt napirend előtt felszólaltam a parlamentben. Utána a frakciók rituálisan reflektáltak, többek között Kónya Imre MDF-frakcióvezető, aki valamit gúnyolódott e sorok íróján. Némán elküldtem Kónya frakcióvezető urat valahová. Pár nap múlva levelet kaptam: „Képviselőnő! Én szégyelltem magam Maga helyett. A televízióban pontosan le lehetett olvasni azt a trágárságot, amit Kónya Imre felszólalása alatt mondott.”

• A hét üzenetei