Skip to main content

Pokolgépek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Délvidéki kísértetek


A merénylet elkövetője egyébként jelenleg még ismeretlen. A magyarellenes szándék azonban aligha vitatható, annak ellenére, hogy a nyomozás során megállapították, a „Halál a magyarokra” jelszó már jóval a múlt pénteki robbantást megelőzően felkerült a templom falára. A Magyar Szó szabadkai szerkesztőségét névtelen telefonáló(k) értesítették: tettüket válasznak szánják a Horvátországnak eladott Kalasnyikovokra, és egyébként is, szerintük a magyaroknak takarodniuk kell Szerbiából, a szabadkai robbantás pedig csak a „kezdet”.

Közben a tájékoztatási eszközök frontján eddig szinte példa nélküli magyarellenes agitáció folyik. Szinte naponta jelenik meg a vajdasági magyarokat vagy a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét becsmérlő cikk, inszinuáló „olvasói” levél a szerb állampárt felügyelete alá tartozó lapokban. A szocialista párt egyébként nem rejti véka alá, hogy minden eszközt igénybe kíván venni a vajdasági magyarok érdekvédelmi szervezetének kompromittálása érdekében. Minden látszat ellenére a stratégiai céljuk mégsem ez. Nyilvánvaló ugyanis – hacsak a jövőben a nyílt sztálinizmus eszközeit be nem vetik –, hogy az elvtelen propagandakampány nem csökkenti, hanem növeli a VMDK népszerűségét annak ellenére, hogy a magyar lakosság körében is egyre érezhetőbb a politikai nyomás kiváltotta félelem. Mindez párosul azzal a jelenséggel, hogy a nemzetiségiek a munkanélküliek listájára is előbb kerülnek másoknál, hiszen az élet minden területén a nemzeti szempont dominál.

Az állampárti propaganda azonban mindenekfölött a szerb közvéleményre kíván hatást gyakorolni (meg kell hagyni, ezt sikerrel teszi), elsősorban azért, hogy az idén sorra kerülő helyhatósági választások, valamint a vajdasági parlament megválasztása előtt egy utolsó kísérletet tegyen a tartományban élő szerbek újfenti homogenizálására. Ismeretes, hogy a Szerbiai Szocialista Párt a legsúlyosabb választási vereségeit Vajdaságban szenvedte el, főként a magyarlakta településeken, de a szerb ellenzéki pártok is viszonylagos sikert könyvelhettek el. Időközben a szociális feszültség Szerbiában szinte már az elviselhetőség végső határáig fokozódott. Napirenden vannak a sztrájkok, munkástiltakozások, és mindezt egyre nehezebb Szerbiának a szövetségi kormány ellen fordítania. Ilyen helyzetben nyilvánvaló, hogy minden nemzetek közötti feszültség igen alkalmas arra, hogy Szerbia közvéleményének figyelmét eltereljék az igazi gondokról és természetesen az igazi felelősökről is.

A tájékoztatási eszközök háza táján tovább tartanak a tisztogatások. A napokban az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségéből menesztették az öt legtehetségesebb, renitenskedő munkatársat, közöttük a Magyarországon is ismert fiatal symposionista prózaírót, Balázs Attilát. A hét elején egyetlen tollvonással megszüntették az Újvidéki Rádió legfontosabb magyar nyelvű műsorainak sugárzását középhullámon. Mindez azt a benyomást erősíti, hogy a vajdasági magyarság türelmének próbára tevésében bizonyos hatalmi körök tovább szándékoznak feszíteni a húrt. Ugyanakkor szinte paranoid jelenséggé kezd válni a magyaroktól való félelem. Sajnos ezt a sajtó egy része is gerjeszti. Tovább tart a suttogó propaganda is, mely szerint hol itt, hol ott „bukkannak” nem létező magyar fegyverraktárakra, „tartóztatnak le” nem létező magyar összeesküvőket, egyszóval a politikai folklór nem nélkülözi az abszurd humort. Félő azonban, hogy mindez egy ponton túl kontrollálhatatlanhá válik, és a szociális bomba felrobbanását megelőzi egy etnikai pokolgép à la Tirgu Mures.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége minden politikai eszközzel arra törekszik, hogy ez elkerülhetővé váljék. Nemrégiben memorandumot juttatott el az Európa Tanácshoz, valamint meghívta az Európa Tanács politikai osztályának képviselőit Vajdaságba, hogy a helyszínen ismerkedjenek meg a magyarság helyzetével és törekvéseivel.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon