Skip to main content

Puskák vagy galambok?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Most már tudom, mi történt márciusban Marosvásárhelyen, és mindenki megtudhatja, aki elolvassa a Renasterea Banatcaná mai számában megjelent uszításokat!” – mondta Griober Ioan, az Electromotor gyár szakszervezeti vezetője a január 9-i temesvári tüntetésen. Nem sokkal később a tömeg megmutatta, nem engedi, hogy Temesvárból Vásárhely legyen. A prefektúra és a Renasterea szerkesztősége elé vonult (a két épület szemben van egymással), és addig nem oszlott fel, amíg Florentin Cirpanu, a megye prefektusa, be nem jelentette, hogy a lap megjelenését határozatlan időre betiltja.

De ne vágjunk a dolgok elébe. A múlt év végén 13 vállalat tartott általános – és 23 vállalat szolidarizáló – sztrájkot Temesváron. Az, hogy január 9-éig a számuk 7-re csökkent, nem a követelések kielégítésével magyarázható, hanem azzal, hogy a munkásokat elkedvetlenítette az a tény, hogy még válaszra sem méltatták őket, hogy a szakszervezetek nem elég erősek ahhoz, hogy a sztrájk idejére is fizetést adhassanak a munkásoknak, és az „árliberalizálás” még a teljes fizetésekkel sem hangolható össze, a fél- meg harmadfizetésekkel aztán egyáltalán nem. De akik kitartottak, azok még elszántabban, csökönyösebben ragaszkodnak céljaikhoz. A Timisoara Szakszervezeti Szövetség nyilatkozatát Glavan miniszter úr továbbította a kormányhoz; ám a kormány válasza csak a megszokott általánosságokat tartalmazta, és kilátásba helyezte egy szakértői csoport helyszíni szemléjét. Adrian Simon úr (a Timisoara Szakszervezeti Szövetség elnöke) közölte, hogy csak a kormányfő által vezetett kormányküldöttséget hajlandóak fogadni, és kihirdette az általános sztrájk kezdetét. Így érkezett el a január 9-i tüntetés időpontja. Helyszínéül nem véletlenül választották a Renasterea székházát: a Renasterea joggal tekinthető a Marosvásárhelyi Cuvintul Liber testvérlapjának vagy a Romania Mare bánsági fiókintézményének. Úgy látszik, mindenütt nagy szükség van olyan lapra, amelyben megpróbálnak erőteljesen elrugaszkodni a kommunizmustól a demokrácia felé. A Renasterea 70000-es példányszámban jelenik meg, és csak úgy ontja a „szenzációsnál szenzációsabb” híreket a Timisoara-társaság piszkos ügyeiről, összegabalyodásáról a magyar kémhálózattal, 50000 márkás összegekről, melyek alantas külföldi szervezetek kasszájából vándoroltak a tüntetők zsebeibe, Tőkés László szekunak adott besúgói hűségnyilatkozatairól… stb. Január 9-i számában elkezdte a szakszervezeteket, is mocskolni: kiderítette, hogy a szakszervezetek és rajtuk keresztül Temesvár munkássága is a magyar érdekeket szolgálják, és teljes erőbevetéssel Erdély Magyarországhoz csatolásán munkálkodnak. Az újsággal kapcsolatban az is megjegyzendő, hogy benne a diáksztrájkkal kapcsolatos „véletlenül lehallgatott telefonbeszélgetések” eltorzított változatait is olvasni lehetett, és hogy a szerkesztőségben még egyelőre kibontatlanul állnak annak a nyomdagépnek az alkatrészei, melyet Iosif Constantin Dragan úrtól kaptak ajándékba. Vajon mit ígértek ők cserébe Dragan úrnak, akiről két hónappal ezelőtt egy milánói sajtóperben kimondották, hogy fasiszta, és aki „ing. dr. acad. Elena Ceausescu tudományos munkásságának” lelkes külföldi népszerűsítője volt, és aki a per során befolyásossága bizonyságául olyan fényképpel hivalkodott, melyen Iliescu úr társaságában van megörökítve. Temesvár munkástömege és a prefektus úr egyaránt azt hangoztatta, hogy ha a kormány tétlenül nézi a fasiszta uszításokat, ha a törvény sem garantálja a békés együttélést, akkor a népakarat, a prefektúra fogja megvédeni azt. Újabb győzelme volt ez Temesvárnak, és reméljük, tartósabb, mint a legutóbbi, amikor Claudiu Iordasche, a Front elnöke teátrális mozdulatok kíséretében rövid időre megtagadta képviselői mandátumát…

(Temesvár)






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon