Skip to main content

Rehabilitálták Buharint

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága, egy hónap híján 50 évvel a halálos ítéletek kimondása után – bűncselekmény hiányában – rehabilitálta Nyikolaj Buharint és kilenc vádlott-társát. A tizenegyedik vádlott, Genrih Jagoda ítéletét nem vizsgálták felül. Jagoda volt az NKVD főnöke Buharinék letartóztatása idején – az eljárást még az ő vezetésével kezdte meg a politikai rendőrség, hogy aztán, Sztálin parancsára, őt magát is a vádlottak padjára ültessék, ítéletének helybenhagyása – noha tengernyi vér tapad a kezéhez – jogi képtelenség, hisz azokat a bűnöket, amelyekért 1938 márciusában golyót kapott, állítólag Buharinnal és társaival bűnszövetkezetben követte el.

A Legfelsőbb Bíróság döntése így is történelmi jelentőségű. Noha már 1956-ban, a XX. kongresszus zárt ülésén elítélték a ’30-as évek terrorját, az akkori rehabilitációk körét igen szűkre szabták. Rehabilitálták azokat a sztálinistákat, akik 1923 és ’28 között részt vettek a pártellenzékek szétzúzásában, 1928 és ’33 között elvégezték a kollektivizálás piszkos munkáját, 1936 és ’38 között szerepet vállaltak a tisztogatásokban, majd maguk is áldozatul estek a terror 1937 és ’38 közötti hullámainak. De nem rehabilitálták az 1935 és ’38 közötti kirakatperekben elítélt volt ellenzéki bolsevikokat, miként a terror nem kommunista áldozatait sem. Az akkori sztálintalanítási kampány vezéralakjai ugyanis a kritikus években a párt sztálinista falanxához tartoztak, derekasan kivették a részüket a kor úgynevezett törvénytelenségeiből (maga Hruscsov egyebek között az ukrán pártvezetés „megtisztításában” jeleskedett).

Buharin és társai rehabilitálása jogilag tarthatatlanná teszi az összes többi kirakatpert is, hiszen a Buharin-per valamennyivel összefüggött. Ugyanaz volt a tárgyalásvezető bíró, V. V. Ulrich, és ugyanaz volt a vádat képviselő államügyész: Andrej Visinszkij. Magát Buharint először az 1937 januárjában megrendezett Pjatakov-per egyik vádlottja, Karl Radek nevezte meg a nagy összeesküvés részeseként. Perét az összes korábbi ügy megkoronázásának szánták; azt kellett bizonyítania, hogy a diadalmas sztálini politika elleni konspiráció közös táborba hozta az egykori esküdt ellenségeket: a párt „jobboldali”, buharinista szárnyát és a „baloldali”, trockista pártellenzéket. (Az egyik vádlott, Hrisztyian Rakovszki a trockista ellenzék vezető alakja volt a ’20-as években, míg Trockij 1929-ig nem Sztálint, hanem Buharint tekintette igazi ellenfelének.) A Buharin-per felülvizsgálata tehát óhatatlanul napirendre tűzi a ’30-as évek valamennyi politikai perének újratárgyalását – hacsak hatalmi szóval nem vetnek véget a rehabilitációknak.

A politikai következmények ennél is messzebbre mutatnak. Igaz, hivatalos szóvivők nyomban közölték, hogy jogi felmentés még nem jelent pártrehabilitációt. A vádak elejtése mégis szabadabb teret nyit azok előtt, akik Buharint mint politikust és ideológust is vissza kívánják helyezni jogaiba. Tudvalévő: ő vezette a pártnak azt a kisebbségi szárnyát, amely 1927/28-ban megpróbált szembeszállni Sztálin kollektivizálási és iparosítási politikájával. Buharin támogatta a falusi középrétegek gyarapodását, és olyan gazdaságpolitikát javasolt, amely az ipar fejlődését a mezőgazdaság által támasztott keresletre alapozta volna. Türelmesebb kultúrpolitika híve volt, és amikor szembekerült Sztálinnal, magáévá tette a párt demokratizálásának jelszavát is, melyet korábban az ő aktív közreműködésével felszámolt „baloldali” ellenzék képviselt.

1987. november 2-i, jubileumi beszédében Gorbacsov elutasította Sztálin politikájának buharini kritikáját. A gyorsított ütemű iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása helyes kezdeményezés volt, jelentette ki, jóllehet erőszakos végrehajtása olyan bürokratikus rendszert hozott létre, mely mind a mai napig gúzsba köti a Szovjetunió fejlődését, és módot adott a ’30-as évek nagy terrorjára. Könnyen lehet azonban, hogy ez a kompromisszumos értékelés Buharin rehabilitálása után nem sokáig lesz tartható, és néhány éven belül az egész sztálini fordulatot megkérdőjelezik. Akkor pedig kérdésessé válik a szocializmussal kapcsolatos alapvető dogmák java része is, hiszen ezek mind az 1927/28 után kialakult rendszerhez kötődnek. Mihelyt elismerik, hogy Buharinnak igaza lehetett, ki fog derülni, hogy a jelenlegi szovjet rendszer egy történelmi választási lehetőség szerencsétlen eldőltének a következménye.

Így tehát Buharin rehabilitálása kérdőjelet tesz az egész sztálini korszak elé, és szükségessé teszi az 1923–28 közötti frakcióharcok átértékelését is. A kérdés az, megállhat-e itt a szovjet hivatalos társadalom önvizsgálata.

Elismerhetik a NEP[SZJ] 1923 utáni felemásságait, elővehetik az 1927 előtti politikai terrorügyeket, melyeknek áldozatai nem kommunisták voltak. De vajon el tudnak-e menni odáig, hogy revízió alá vegyék az 1923 előtti idők értékelését? Újra tudják-e gondolni Kronstadtot, a szocialista pártok (mensevikek, eszerek, anarchisták) erőszakos felszámolását, Ukrajna bekebelezését, a mensevik Grúzia annektálását, s ami még előbb volt, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés szétkergetését, a sajtószabadság felszámolását, a személyes polgári biztonság garanciáinak megsemmisítését – egyszóval mindazt, amit a bolsevikok együtt követtek el, Leninnel az élükön? Buharin rehabilitálása nem ad rá alapot, hogy ezekre a kérdésekre igenlő választ adjunk. Az pedig egyenesen elképzelhetetlen, s alighanem még nagyon hosszú ideig az is marad, hogy az SZKP vezetői bejelentsék: bocsánat, 1917 októberében sajnálatos félrelépés történt.

A Legfelsőbb Bíróság február 4-i döntésének mégis beláthatatlan következményei lesznek.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon