Skip to main content

Rosszkedvű napló

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kolozsváron február 7-én, délután 4 órakor indulatos, idős bácsi hajolt be a kocsi ablakán: „Az új polgármester még a Kondukátor által meghagyott két magyar utcanevet (Petőfi, Rákóczi) is meg akarja szüntetni. Minden maradt a régiben: csendes ellenforradalom zajlik. A Securitate átöltözött milicista egyenruhába. A kenyeret még nem jegyre adják, egyébként minden a régi.”

Öt óra felé fiatalok egy csoportja láncot alkotva felsorakozott Mátyás király szobra előtt, nagy, román nyelvű táblákat tartva: „Az igazságot akarjuk! Mikor lesz már igazság?”, „Hol vannak mártírjaink gyilkosai?”, „Demokráciát akarunk, nem demagógiát!”, „Nem egy párt ellen harcolunk, hanem a kommunizmus ellen!”, „Az ország jövője a demokrácia megértésén múlik!”, „Nem akarunk több kommunistakísérletet!”

Február 8-án, csütörtökön Marosvásárhelyen az „Ősi Román Földért” nevű szervezet magyarellenes nagygyűlést szervezett a Sportcsarnokban. A Romániai Magyarok Demokratikus Szervezete azonnal lépett: szombat délutánra Erdély minden helyiségében néma tüntetésre szólította fel a magyar nemzetiségű lakosságot a kisebbségi jogok védelmére. Felmerült bennünk, mik lehetnek a reális demográfiai arányok most Erdélyben? Kérdésemre egy fiatal magyar képzőművész így foglalta össze magánvéleményét: „Erdély területén kb. kétmillió magyar él, a román parasztsággal tökéletes egyetértésben. A baj azzal a négymillió románnal van, akiket az utóbbi tizenöt évben telepített a Diktátor ide. Felfigyelni felfigyeltünk erre – mondta –, csak nem vettük észre!”

Február 10-én, szombaton dél felé Marosvásárhelyen már szinte tapintható volt a feszültség a levegőben. Kisebb csoport élén egy tökrészeg ember „Védjük meg jogainkat!” feliratú táblát magasra tartva a szobor felé indult. Pillanatok alatt óriási tömeg tartóztatta fel. „Ha tényleg velünk tart, azonnal menjen haza, mert még a SZER is azt fogja mondani, hogy részeg csürhe tüntetett!”

Délután háromra a két Bolyai szobránál már mozdulni sem lehetett az ijesztő méretű tömegtől. Mindenki kezében egy szál gyertya és egy könyv. Petőfi, Sütő, magyar nyelvtankönyvek, bibliák… Sokan sírtak. Az egyik RMDSZ-rendező jó érzékkel oldotta fel egy pillanatra a fájdalmakat: „Azért halad ilyen lassan a menet, mert olyan sokan vagyunk. Nemzeti kisebbség…”










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon