Nyomtatóbarát változat

A kormánnyal szemben meglehetősen kritikus szlovák sajtó szinte teljesen egyöntetűen ítéli meg a Duna nemrég elkezdett elterelését. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a C változat, illetve a bősi vízi erőmű megvalósítása össznemzeti üggyé vált, és fontos elemét jelenti az önállósuló Szlovákia külpolitikai arculatának. Az alábbiakban két – egymástól meglehetősen távol álló – újság kommentárját ismertetjük. A Koridor a Meciar-féle HZDS-hez (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) közel álló szélsőségesen nacionalista napilap, a Národná Obroda pedig objektívnek mondható, szélsőségektől mentes, mértékadó újság.

„A Duna Csúny melletti elterelése, mely elsősorban az elektromos energia termelését hivatott biztosítani, kompromisszumot jelent nem csupán a befektetett milliárdok sorsát, hanem a dunai vízi utat illetően is. Persze, ehhez hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó kompromisszumba a szlovák és a szövetségi kormány éppen a magyar fel által lett belekényszerítve, mivel Budapest elutasított minden köztes megoldást. Az MDF képviselője, Gyurkó János valamennyi, kompromisszumra hajló magyarországi politikust hazaárulónak nevezte. (…)

A magyar fél (…) ma arra a tényre mutat rá, hogy a két ország közti határ jellege megváltozik, vagyis az eddigi kettős kijelölés helyett a hajózási útvonal Szlovákia területére kerül. Persze, az 1977-es szerződésben ez a változás rögzítve volt, s mindkét fél elismerte, hogy a határt továbbra is a régi Duna-meder közepe alkotja majd. Azt is rögzítették, hogy az új csatorna, mely ugyan Szlovákia területére kerül, továbbra is nemzetközi hajózási útvonalnak számít. (…)

A folyók kihasználhatósága az emberi beavatkozás által lényegesen növelhető, s a Duna–Rajna–Majna-csatorna grandiózus vízi utat jelent az Északi- és a Fekete-tenger között. Teljes kihasználhatóságát azonban éppen a Bős és Nagymaros közti szakasz gátolja. Az út kihasználhatósága azonban előnyösebb Pozsony számára, semmint Budapestnek, s így érthető, hogy ez a gazdasági érv Magyarországon nem sokat jelentett. (…)

…a helyzet változásakor nincs akadálya annak, hogy visszatérjünk az eredeti megoldáshoz. Ugyanakkor meg kell mondani, hogy a mostani csatornát a szlovák oldalon éppen a magyar szakemberek ajánlották mint teljes mértékben optimális megoldást. A mai diplomáciai háború azzal fenyeget, hogy a két ország kapcsolata teljes mélypontra zuhan, s egyes vízierőmű-ellenes harcosok szerint egyenesen nemzetközi bűntényről van szó. (…)

Az olyan problémák túlpolitizálása, melyek jellegüknél fogva távolságtartást és mértékletességet igényelnek, vagy egyértelműen műszaki jellegűek, sohasem volt kifizetődő. A közelmúlt történelme erre mindkét országnak megfelelő példákat statuált, s ezekben úgy Cseh–Szlovákia, mint Magyarország külső nyomásra volt kénytelen teljesen világos dolgokat kényszerre megideologizálni.”

(Koridor, 1992. október 20.)

„A legfrissebb magyarországi jegyzék, melyet nemrég vett át Budapesten Rudolf Chmel nagykövet, azért rendkívüli jelentőségű, mivel az utolsó pillanatban érkezett. A Duna Csúny melletti partjain minden készen áll a C változat értelmében történő elterelésre. Mint az közismert, Cseh–Szlovákia akkor kényszerült a C változat elfogadására, amikor világossá vált, hogy Budapest nem hajlandó teljesíteni 1977-ben aláírt kötelezettségeit. (…)

Budapest a parlament 1991. áprilisi határozata értelmében egyedül a szerződés felmondásáról és az eredeti állapot visszaállításáról volt hajlandó tárgyalni. A műszaki és ökológiai szempontok tárgyilagos vizsgálata külföldi szakértők bevonásával ezért nem volt a magyar fél számára aktuális. Ilyen körülmények közt került sor a C változatra. A háromoldalú bizottság felállítását az EK is megpróbálta életre kelteni 1992 májusában, amikor Magyarország éppen az 1977-es szerződés felmondására készült. Budapest akkor diplomatikusan távol tartotta magát a bécsi tárgyalásoktól, mondván, hogy Mádl Ferenc nem kapott meghívást, s mivel a cseh–szlovák kormány nem tett ígéretet a munkálatok egyoldalú leállítására. (…)

Magyar térfélről akkor nem hangzott el, hogy Budapest hajlandó elfogadni a független szakértői csoport ajánlását. Nem volt szó arról sem, hogy a parlament megszüntette volna az ún. blokkoló határozatot. Ilyen körülmények közt – már senki se sértődjön meg – alapvető politikai hiba lett volna bármiféle cseh–szlovák engedmény. (…)

A racionális megoldás keresésére a nagymarosi munkálatok leállítása óta éppen elég idő volt már. A magyar fél oly módon is próbálta megvalósítani elképzeléseit, hogy szándékosan távol tartotta magát a tárgyilagos megbeszélésektől. Aligha lehet feltételezni, hogy ezen a hozzáálláson bármi is változott volna, legyen szó bár az utolsó pillanatról.”

(Národná Obroda, 1992. október 20.)

• Külföld