Skip to main content

Szabad-e itt szabadnak lenni?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Liberális hétvége Budapesten


– kérdezzük egymástól – magunktól az utóbbi időkben egyre gyakrabban, ki „káromkodva”, ki csak „fütyörészve”, mindenesetre egyforma döbbenettel konstatálva, hogy bár a kommunista diktatúra kimúlt, mégis mintha napról napra szűkülne a tér Közép-Kelet-Dél-Európában az elképzelt szabadsághoz. Időnként komoly kételyeink támadnak, lehet-e – s miként lehet – liberálisnak lenni olyan térségben, ahol még egy szabadelvű konferenciára sem engedik el annak az országnak a képviselőit, amelynek jövőjétől pedig oly nagymértékben függ az egész régió sorsa. Mindenesetre ők, az orosz „Demokratikus Szövetség” képviselői, nem adják fel, továbbra is azt nyilatkozzak lapunknak: „Mi nem akarunk engedélyt kérni senkitől ahhoz, hogy szabadok legyünk…”

A jelek szerint optimisták a szervezők is, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Naumann Alapítvány: ha a liberalizmusnak Közép-Kelet-Európában diadalmas hagyománya nincs és jövője van. A nyolc országból érkezett félszáz liberális politikus és gondolkodó felszólalása, előadása legalábbis reményt ad erre. Összeállításunkban az előadók, hozzászólók és szemlélők megnyilatkozásainak részleteit adjuk közre, következő számunkban pedig a részvevőkkel készített beszélgetéseket olvashatják.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon