Skip to main content

Széljegyzet az utolsó vacsorához

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ismét „elközelgetett a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik”. Megtámasztom még egyszer „a nagy vacsorálóhely” ajtófélfáját. Utoljára ülnek így együtt, egy asztalnál a tanítványok és a Mester. Ezután legfeljebb már csak foszladozó festővásznak elfakult bús férfiportréit mustrálhatjuk – ki is volt köztük Péter, János, Júdás? Akármelyik is lehetett volna. Olyan egyformák. Az asztalon a bujdosás emlékei, a keserű füvek, a hirtelen sütött áldozati bárány, bor, kovásztalan kenyér s a tál a bemártott falatnak.

S az apostolok? „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.” Ekkor Jézus kendőt köt maga elé, s mosni kezdi a tanítványok lábát. Egyedül Péter képes úrrá lenni a zavarán, s ha már nem beszélheti le a nagy tanítót a kellemetlen szolgálatról, arra kéri, hogy akkor a fejét és a kezeit is mossa meg. „Az ember Fia” azonban megmarad a földön jól megvetett vaskos lábaknál.

Barátaim! Ahogy így végignézek az utolsó vacsora asztalánál ülő titkokba rejtett, zavart arcokon, már tudom – semmi a fejmosás kárhoztató farizeusi fennhéjázása, semmi a pilátusi tehetetlen-gyáva kezek mosogatása.

De le tudna-e, Barátaim, közülünk valaki még mélyen hajolni, hogy megmossa a többiek kanyargó ösvényeken itt-ott besározódott lábát? Arra én mindenkor szívesen felnéznék.

Legyetek mind nagyok, kedves Apostolok! De „aki nagy akar lenni köztetek, legyen mindnyájatok szolgája”!










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon