Skip to main content

Szentandreja

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ez a város – magyar nevén Szentendre – a Duna partján, Budapesttől alig néhány kilométernyire található, egyesek kritériumai szerint még sincs Európában. Hogy miért nem? A Magyar Rádió egyik riportere tudatta velünk: az olaszok (és félreérthetetlenül ő maga is) úgy vélik, mi magyarok európaiak vagyunk, és mindig is azok voltunk, mivel latin betűt használunk, és a nyugati, nem a keleti kereszténységet vettük fel (a hangsúlyos elhatárolódás a riporternőtől való). Hogy akkor cirill (vagy görög) betűvel író, görögkeleti vallású embertársaink vajon mely földrész lakói, azt nem fejtette ki; a riport egészében másról szólt, az idézett gondolat csak hangulati bevezetőül szolgált.

Önmagában ez az egy eset talán szót sem érdemelne, ha ilyesfajta gondolatok nem bukkannának föl a nyilvánosságban mind gyakrabban. Persze nem az a baj, hogy szemrevételezik a különbségeket, hisz miért ne lehetne kritikusan elemezni kontinensünk keleti–délkeleti részének kulturális örökségét. Ennek során rá lehet mutatni a bizantinus egyházi és történelmi hagyományok negatívumaira. Az sem tagadható, hogy a cirill írás jócskán megnehezíti emberek és eszmék (továbbá technológiák) szabad áramlását, nem véletlenül akartak mindjárt az elején búcsút mondani neki a felvilágosodottabb bolsevikok. (A részlegesen megvalósult tervet végül is a sztálini xenofóbia torpedózta meg.) Mindezen el lehet tűnődni, mint ahogy azon is, vajon a negatívumok az ortodox dogmatika sajátosságaiból származnak-e, vagy inkább a régió történelmi lemaradásából, amely bizony Közép-Európánál is jóval nagyobb volt. Vitatkozni tehát van min, de ez a kirekesztő gondolkodásmód – akár európaiságunkról, nyugatiságunkról, akár magyarságunkról van szó – roppant veszélyes vizekre visz.

Ha komolyan vennénk, hogy latin ábécé és nyugati kereszténység az európaiság legfőbb ismérvei, akkor elsőként Hellász mai földjét kellene kiiktatnunk Európa-fogalmunkból. De nem kisebb képtelenség Európán kívülre utasítani például Szkopjét, Kijevet, Novgorodot. Vagy éppen Szentandreja–Szentendrét, amelyet az ide menekült szerbek tettek azzá a varázslatos, virágzó polgári kultúrát tükröző kisvárossá, amilyennek ma ismerjük. Ha ezek a városok, a bennük élő népek nem európaiak, akkor én máris megyek vissza hunnak Ázsiába.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon