E. J. [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

– Azt mondja, hogy támogatja az önállósodás gondolatát, mégsem hosszabbította meg Turi szerződését. Nincs ebben ellentmondás? – kérdeztük hétfőn Szokolai Sándort, a Kavicsbányák Vállalat igazgatóját.

– Nincs! – felelte. – Véletlen egybeesés: lejárt Turi László munkaszerződése.

– Meghallgatta a szakszervezet véleményét, amikor nem hosszabbította meg Turi szerződését?

– Meg.

– Melyik szakszervezetét?

– Azét, amelyik az én partnerem. A vállalati szb-titkárét.

– Aki személyzeti osztályvezető is egyben.

– A mostani konstrukcióban igen. De a kettő független egymástól.

– Hányszor volt lent az szb-titkár Gyékényesen?

– Háromszor biztosan… Velem együtt, februárban, utána még egypárszor.

– De hát, egy ilyen kényes kérdésben…

– Ez nem kényes kérdés: munkaszerződés.

– A vezető több, mint egy munkaszerződés.

– Dehogy több! Ő vállalkozott arra, hogy idejön a vállalathoz egy évre, a vállalat meg arra, hogy egy évig foglalkoztatja.

Csak miután kikapcsoljuk a magnót, tudjuk meg, miért gyűlt meg a baja Turival: szerinte a vállalat ellen hangolta az üzem dolgozóit. Amit Turi csinált, az „kalózkodás” – így hangzott a vállalatigazgató szemrehányása az üzemvezető elbeszélése szerint. És: nem felelt meg abbeli elvárásának, hogy jó helytartó legyen Gyékényesen. E kívánalom magyarázhatja azt is, miért kötnek e vállalatnál az új üzemvezetőkkel egyéves munkaszerződést, ellentétben az általában szokásos három hónapos próbaidővel. A vállalat még ’52-ben nyerte el mai formáját, amelyben az ez idő szerint 96 fős fővárosi központ jövedelemelvonó és -kiegyenlítő szerepet játszik a semmilyen gazdasági önállósággal nem rendelkező, az ország legkülönbözőbb helyein fekvő tíz bánya között. A gyékényesi bánya nyeresége a vállalati nyereség mintegy 90%-ára rúg, mert az üzemek legalább fele veszteséges, ezekbe át kell a forrásokat csoportosítani. „Ez olyan, mint egy tízgyerekes család – magyarázza az igazgató a helytartótól megkívánt erkölcsiséget. – Tíz gyerek nem egyforma. Na most, ha a jobb adottságú gyerekre többet fordítottam az elmúlt két évtizedben vagy még régebb óta is, hadd tanuljon, hadd legyen jobb neki, cserbenhagyhatja-e az a gyerek testvéreit?”

De hát a gyékényesieket érthetően kevéssé foglalkoztatja, mi lesz a testvérekkel. A bérszínvonal az üzemben 120 000 forint (tízezer bruttó/hó), tavaly a vállalathoz kerülő nyereség a bérként kifizetett összegek kétszeresére rúgott. Az ’52-es szisztéma részben arra épül – derül ki a sztrájkolók elbeszéléseiből –, hogy nincs más munkalehetőség számukra, a bérek a vállalat központjában megállapított kategóriákhoz képest is alacsonyak. Nagyobb részük tizenöt évnél régebben van itt az üzemnél. Turi nyugdíjba vonult elődjének helytartósága idején a teljesítményeket valahogy mindig 99% körül állapították meg bravúrosan, holott az üzem rendre túlteljesítette a tervet. Jöttek ehhez még az újítások máshonnan is ismert trükkjei: esetek arról, hogy a központból kijött műszaki ember keresetlenül lekoppintotta és újításnak adta be a tmk-s munkás leleményét, amelyet ő, a munkás kötelességből (kényszerhelyzetben) vetett be. Az idén a vállalat alacsonyan állapította meg az üzem nyereségét; a helyi szakszervezet ekkor főkönyvi vizsgálat iránti kérelmet helyezett kilátásba, mire a központ négymillióval több nyereséget ismert be, anélkül hogy kifizette volna a többlet után járó nyereségrészesedést.

A vállalat ugyanakkor alig nyújt valamit. A gépek régiek, a tmk-műhelyek alacsonyak, szűkösek, és ha nincs éppen sztrájk, zajártalmat okoznak a csikorgó vízkotrók meg az osztályozó, ez a többemeletnyi magas, működés közben egész tömegében rezgő vasmonstrum, elvileg csak hat órát volna szabad ezeken egyhuzamban eltölteni. Tőke kellene és szabadság az önálló vállalkozáshoz (önálló ármeghatározás például). Már kapcsolatba is léptek egy osztrákkal, bizonyos Hans Kostmann-nal, aki már vett területet a közelben kitermelési célra, ő hozná a tőkét. De most, hogy a kiválás napirendre került, Szokolai, a gyékényesiek tiltakozása ellenére hajlandónak mutatkozik bérbe adni neki a bányát állítólag évi 20 millióért (vagyis annál a 37,5 tiszta hozamnál kisebb összegért, amennyit a tízgyerekes család most nyer ki az üzemből). A gyékényesiek maguk akarnak megállapodni Kostmann úrral; a tőkebehozatal nemcsak a bányán, a községen is lendítene, hasznosíthatnák a szépséges (valóban kék vizű) bányatavat, amelynek partján ez idő szerint még egy községi strand sincs.

A sztrájk előzményeiről több ízben tudósított a Beszélő: februárban a BDSZ-szakszervezet helyi egysége (titkára Kisiván István hajóvezető) munkásgyűlést rendezett, amelyen egyhangúlag a kiválás mellett foglaltak állást. Szokolai, aki azóta sem járt az üzemben, megígérte, hogy közvetíti kívánságukat. A márciusi vállalati törvénymódosítás szerint ha a vállalat elutasítja az üzem kiválási kérelmét, az üzemvezető a minisztériumhoz fordulhat: ezután még lehetett húzni az időt egy darabig, de végül is nem lehetett kitérni az önállósulási törekvés elől. Május végén a vt úgy határozott: az üzemnek is, a vállalatnak is ki kell dolgoznia részletes elképzeléseit. Gyékényes július 5-én elkészült az előterjesztéssel, a vt ülését kitűzték augusztus 16-ra. Ám közben leváltották Turi üzemvezetőt, mégpedig július 2-án, egy hónappal munkaszerződésének lejárta előtt. Gyorsan megalakult ekkor a Gyékényesi Dolgozók Független Szakszervezete (ügyvivője az egyébiránt SZDSZ-tag Tavaszi Béla kotrókezelő), szükség lett ugyanis a Liga szolgáltatásaira. Ez korábban, midőn kapcsolatot találtak a minisztériumhoz, még mellőzhetőnek látszott. A sebtében megalakult GYDFSZ-hez azonban a dolgozóknak csak mintegy fele csatlakozott, amikor is megállapodtak Kisivánékkal: legyen két szakszervezet, hogy „kétfelől támadhassanak”. Július 12-én értesítették a vállalatvezetést: a végső eszközhöz fognak nyúlni. (Követeléseik: 1. ne halogassák a kiválási kérelem elbírálását; 2. helyezzék vissza állásába Turit; 3. 30%-os béremelés; 4. a négymillió forint utólag felfedezett nyereségnek megfelelő részesedés kiosztása; 5. ne tárgyaljanak Kostmann úrral Szokolaiék, amíg a kiválás ügye el nem dől.) Az egyeztető bizottságba a vállalat inkompetens (csak üzenetközvetítésre alkalmas) embereket delegált; a 25-i gyékényesi tárgyalás után (melyen a vállalatot a munkaügyi osztályvezető és a jogtanácsos, az üzemet a két helyi szakszervezet vezetője képviselte, és amelynek lefolyása alatt figyelmeztető sztrájkot tartottak), 26-án megjött az igazgató totálisan elutasító válasza, erre fél kettőkor beszüntették a munkát. Turi ügyében hétfőn, mint láttuk, hajthatatlannak mutatkozott az igazgató. Jól láthatta: ez a legfontosabb sztrájkkövetelés, hiszen nélküle könnyebben meg lehet törni az üzem ellenállását, és fölénybe lehet kerülni a majdani osztozkodási tárgyalásokon. Sőt hétfőn még úgy nyilatkozott: a kedden esedékes tárgyalásra nem megy el, hanem továbbra is a fent említett embereit küldi. Ám a két szakszervezet bekerítő hadművelete sikeresnek bizonyult: a BDSZ főtitkára személyesen bírta rá Szokolait: menjen le Gyékényesre. A helyiek meg a felvonult szakszervezetiek és újságírók nyomásának – halljuk – nem tudott nem engedni a vállalatigazgató: végül is ígéretet tett Turi visszahelyezésére. A sztrájk kedden délután befejeződött. Győzött a józan ész!

• Beszélő