Skip to main content

T. Beszélő!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nincs kényelmetlenebb dolog, mint valamire nemet mondani. Most rám hárult az a kényelmetlen feladat, hogy megcáfoljam a Beszélő „Poznan júniusa, Budapest októbere” című (október 19.) írásában megjelent hírt, miszerint lesz Romek Strzalkowski utca. Nem lesz, legalábbis Budapesten nem.

– nem azért, mert a főváros utcaelnevezésekben illetékes bizottsága nem híve a lengyel–magyar barátság ápolásának,

– nem azért, mert nem gondol megbecsüléssel 1956 magyar és lengyel áldozataira, hőseire,

– nem azért, mert elvileg (s amennyire sikerül, gyakorlatban is) igyekszik minél kevesebb utcát emberekről elnevezni,

– nem azért, mert most kizárólag az utcanevek helyreállításával foglalkozik és a hagyományos utcanevek védetté nyilvánításával,

– nem azért, mintha sértve lenne, mert előzetes konzultáció nélkül elígértek egy budapesti utcanevet,

hanem azért, mert Romek Strzalkowski neve sajnos nehezen kimondható, helyesírása nehezen megtanulható, s ezért (a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányadó határozatát ma is meghatározónak tartva) a bizottság nem kívánja egyetlen budapesti utca lakosaira (dolgozóira, vendégeire) sem ráerőltetni.

A bizottságot megkeresték már azzal is, hogy a budapesti I. kerületben levő Kosciuszko Tádé utca kereszteltessék vissza eredeti nevére, a könnyen kimondható Koronaőr utcára. A bizottság ezt a javaslatot elvetette, de kénytelen volt nemet mondani – legjobb belátása szerint (és ellenszavazat nélkül) – a még ennél is nehezebb Romek Strzalkowski névre.

Úgy gondoljuk, nincs akadálya annak, hogy a lengyel és magyar nép közös múltjának, közös harcainak, közös szenvedéseinek újabb emléket állítsunk a fővárosban, de ez legyen inkább emléktábla, szobor vagy valami hasonló.

Kérjük az érintettek megértését.

Budapest, 1991. október 21.

Ráday Mihály
Budapest Főváros Közgyűlése
A főváros jelképeivel és közterületi
elnevezéseivel foglalkozó ideiglenes bizottság
elnöke




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon