S. Nagy Katalin

Nyomtatóbarát változat

Telkibánya a Zempléni-hegység nyugati szegélyén, a Hegyköz bejáratánál fekszik. A lakásvizsgálat idején megközelíthető: vasúton Hidasnémetiig vagy Sátoraljaújhelyig: Hidasnémetitől 15 km-re van, Göncön keresztül autóbusszal érhető el: Sátoraljaújhelytől autóbusszal Széphalmon, Pálházán keresztül.

A község szerkezetét a topográfiai adottságok határozzák meg. A négy völgyben, négy patakmederben kialakult útnyomvonalak mellett telepedett épületek laza szövete alkotja a települést.

A településszerkezet eredeti magja a templomdombon a középkorban alakult ki, amikor az arany- és ezüstbányászat következtében Telkibánya mezővárosi rangot kapott. A bányakatasztrófát követő hanyatlás nyomán a hegyen települt községrész egyre alárendeltebb szerepet játszott, s ma már az elavult, régi épületek felújítása helyett a lakosság a völgyekben kialakult új településrészeken építkezik.

Közintézmény-ellátottság

A faluban az alábbi közintézmények vannak:

– községi tanács

– körzeti orvosi rendelő

– általános iskola alsó tagozata

– óvoda

– művelődési ház

– helytörténeti múzeum

– két vegyesbolt

– büfé–falatozó

– borkóstoló

– pb-gázcseretelep a községi tanács udvarán

– tejbegyűjtő

– tűzoltószertár

– turistaház

– úttörőtábor.

A közintézmények építészeti megjelenése meglehetősen egyhangú: a táblákon, feliratokon kívül semmi sem különbözteti meg ezeket az épületeket a lakóházaktól. Ez kettős hatás eredménye: egyrészt sok közintézmény lakóház átalakításából keletkezett, másrészt – lehet, hogy az így kialakult mintát követve – az újonnan épültek sem akarták formailag is jelezni az igen eltérő funkciót.

A falu lakosságának többsége magyar. Néhány cigány család telepedett meg, vannak szlovák nemzetiségűek is, akik magyarul beszélnek, és asszimilálódtak az itt élőkhöz. A német bányászok, cseh husziták utódai is teljesen elmagyarosodtak. Inkább csak a családnevek őrzik a német, szlovák eredetet. Leggyakoribb családnevek: Menyhárd, Krakkai, Bartók, Kovács.

A családok jelentős része református. A református pap a templomdombon lakik, a műemléki templom és a kopjafás református temető közelében. Néhány katolikus család is él a községben, a közvélemény szerint „betelepedettek”, „idegenek”, „jövevények” (ami jelenthet akár három-négy generációval ezelőtti bevándorlást és letelepedést is). A két világháború között a két egyházból kivált igen szegény családokból alakult meg egy „szombatos” szekta, kb. 35 család tartozik a gyülekezethez.

A községben mind a természetes, mind a tényleges szaporodás kedvezőtlen képet mutat, a népességszám fogyó, bár ez a fogyás csökkenő tendenciát mutat. A népességszám fogyásának fő oka a településről való elvándorlás a helyi munkalehetőség hiánya miatt. Az elvándorlás a munkaképes korú népességet, illetve azok családtagjait érintette, így a propagatív korú (15–49 éves) nők száma csökkent, amely a születések csökkenését is jelentette.

Az öregebbek között nagyon sok a szegény ember. A posta vezetője utalt rá többször is, hogy nem szabad bedőlni a látszatnak, hogy Telkibánya nagyon gazdag falu, mert nagy összegű takarékbetétkönyvek vannak. Lehet, hogy az öregek között is akadnak olyanok, akiknek van eldugott vagy takarékban őrzött pénzük, de a pénz ellenére is szegények, mert ugyanolyan igénytelenül, szegényesen élnek, mint azok, akiknek biztos, hogy semmijük nincs.

Egy 73 éves, teljesen egyedülálló özvegyasszony étrendje:

Péntek: reggeli – rántott leves

ebéd – rántott leves

vacsora – főtt kukorica

Szombat: reggeli – vízbe áztatott kenyér

ebéd – főtt kukorica

vacsora – főtt krumpli

Vasárnap: reggeli – semmi

ebéd – egy tál húsleves, benne csirkehús (szomszédok hozták)

Egy 76 éves, özvegy férfi étrendje, lánya és unokái a falu másik végében laknak:

Péntek: reggeli – szalonna, kenyér, pálinka

ebéd – szalonna, kenyér, bor

vacsora – déli maradék

Szombat: reggeli – szalonna, kenyér, pálinka

ebéd – főtt káposzta, kenyér, mákos metélt, bor (lánya hozta)

vacsora – szalonna, kenyér, bor

Vasárnap: reggeli – szalonna, kenyér, pálinka

ebéd – töltött káposzta (maradék), kenyér, bor

vacsora – szalonna, kenyér, bor

Az öregek a hagyományok őrzői. A patakban mosnak tavasztól őszig. Beleállnak a vízbe gumicsizmával vagy mezítláb. Négylábú asztalkára helyezik a ruhát, és mángorlóval ütik-verik. Olyan többgenerációs családoknál, ahol van mosógép, a nagymama ott is az évtizedek alatt megszokott módon mossa a ruhát, főként az ágyneműt.

Úgy tűnik, mintha nem lennének fiatalok Telkibányán. Valóban alig vannak, és még kevesebbnek látszanak, mint ahányan vannak. Negyven-ötven 15-20 év közötti fiatal jár középiskolába, harminc-negyven szakmunkásképzőbe Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre, Miskolcra, Hidasnémetibe, Encsre, Göncre, Pálházára. Jó részük csak nyaranta van otthon, és havonta, háromhetente jár haza hétvégékre. Kisebb részük a hetente, még kisebb a naponta hazajáró.

Néhány fiatal fiút legfeljebb hétvégeken a kocsmában lehet látni. A május elsejei ünnepségen (amelyen a részvételért a tsz 20 forintot fizetett minden egyes résztvevőnek) egyetlenegy fiatal férfi vagy fiú nem volt. A felállított céllövöldénél is mindössze négyen-öten szórakoztak. A 15-25 év közötti férfi lakosság szinte teljesen hiányzik a telkibányaiak közül. Legfeljebb vendégek vannak jelen.

A házakban, lakásokban a tárgyakból nem lehet következtetni a gyerekek jelenlétére. A környező falvakban vannak olyan parasztházak, ahol külön szobát rendeztek be a gyereknek modern gyerekbútorokkal. Ez a szokás még nem honosodott meg Telkibányán. Ha nem lennének családi fényképek, főként a kisebb gyerekekről készült fényképek a falakon, komódokon, modern szekrényfalakon, nem is lehetne tudni, hogy gyerekek vannak. A legtöbb gyerek személytelenül van jelen a családokban. A 6-10 évesek a kérdőívkészítés, interjúkészítés közben többnyire hallgatagon ácsorogtak, félszegen hallgattak vagy bámészkodtak, míg a szülők, nagyszülők ki nem zavarták őket.

Telkibányán a változás a tanulás helyében jelölhető meg. Azoknál a családoknál, ahol a gyerekeket tovább akarják taníttatni, gondoskodnak is arról, hogy a gyerekeknek legyen hol tanulniuk. Rendszerint ezek azok a családok, akik nemcsak a nyári konyhában, a konyhában laknak, hanem az egyik szobát is igénybe veszik, és ténylegesen használják is. Az iskolába járó gyerekek ebben a szobában alszanak. Itt van a televízió is, aminek legfőbb nézői éppen az iskolás gyerekek. A szobában tanulnak, iskolatáskájuk is itt van. Előfordul, hogy tankönyveket látni szanaszét. A továbbtanulásra serkentett gyerekek többségének semmiféle munkát nem kell végeznie. Tanuljanak, ez a lényeg, ez a dolguk.

Azoknak a gyerekeknek azonban, akiknek a szüleiben nem él ilyen erővel a felfelé törekvés vágya, nincs biztosítva a normális tanulási lehetőségük. A nyári konyhában, a konyhában, a konyhaasztal szélén vagy a hokedlin (a hokedli előtt térdelve, guggolva vagy sámlin ülve) írják a házi feladatokat. Gyakran úgy, hogy az asztal tele van ételmaradékokkal, mosatlan edényekkel. A nagymama esetleg éppen főz, süt körülöttük, és a szomszédasszonnyal beszélget. A gyerek figyelme el-elkalandozik. A füzeteik pacásak, sok a javítás bennük, és teli vannak hibával.

Az első világháború előtt épült a házak 27 százaléka, a két világháború között 20 százaléka, 1945 után a 40 százaléka. Azok a házak, amelyeknek építési idejét a tulajdonosuk nem tudja megállapítani, ugyancsak 1945 előttiek, becslésünk szerint nagyobb részük az első világháború előtt épült. A házaknak így tehát kb. 40 százaléka 1914 előtti, 40 százaléka 1945 utáni.

A családfőknek valamivel kevesebb, mint a fele (47 százalék) minősítette jónak az épületet, amelyben lakik, a kérdezőbiztosoknak már csak 38 százaléka.

A vizsgálatvezető szerint az épületek, illetve a bennük levő lakások egyharmadát le kellene bontani. A lebontandó, egészségtelen lakások nem mindegyike régi, sőt: többségük a két háború között, illetve az ötvenes évek elején épült. Az 1949–1957 között épült házak nemcsak rossz állagúak, de számuk is kicsi, mindössze 7 épült 7 év alatt, ami alig haladja meg a két háború közötti építkezés ütemét: 1920–1944 között, azaz 25 év alatt 20 ház épült.

A lakóházak 44,2 százalékát a jelenleg benne lakók maguk építették, csaknem egyharmaduk pedig örökölte.

Villany a lakások 4,5 százalékában nincs. Vízvezeték az épületek 15 százalékában, vízöblítéses WC a lakások 9 százalékában van. A vizet távolabbi kútról viszik az épületek 40 százalékába.

Az épületeknek kb. fele kétszobás, de nagyon magas az egyszobások aránya: 27,1 százalék. A házak egynegyedében van két konyha, csaknem felében előszoba és kb. egynegyedében veranda. Fürdőszoba az épületek 39,5 százalékában van, ennek valamivel több mint a felét használják. A vezető beosztásúak és alkalmazottak mindegyikének van fürdőszobája, a szakmunkások háromnegyedének. A lakószobák 16,5 százalékában még mindig földpadlózat van.

A régi és az új házak más-más érzelmeket váltanak ki a városi emberből és a helyi lakosokból. Utóbbiak elsősorban a régi házak avultságát, így értéktelenségét helyezik szembe – mit sem törődve az arányokkal, díszítő motívumokkal – az újonnan épültek „modernségével”. Mivel értékesebbeknek tartják, ezért attraktívnak, szépnek látják azokat. A városi ember valamiféle nosztalgiával fordul a régi parasztházak felé, csöndes, egyszerű, idilli életet képzelve beléjük, mint ahogy azok külseje is nyugalmat sugároz. Azt már nem nagyon ismerik el, hogy az új, sátortetejű házak rendezett képe is nyugalmat ad az utcának, sokkal inkább, mint a különböző átmeneti állapotokat képviselő, átalakított épületek.

A legújabb házakon ritkábban alkalmaznak vakolatplasztikát, a színezés síkban marad. Színes csík emeli ki a falak határát, és ugyancsak csíkok kötik össze az ablakokat. Általában gondosabb a házak utcai homlokzatának kidolgozása.

A falfelületek színezéssel való részekre osztása csak az utóbbi időben jelenik meg. A régi házakon legfeljebb a lábazat volt a faltól eltérő színű, feketére festett – az eső által felcsapott sár miatt nem volt érdemes a falat lent is fehérre festeni, de ezen a praktikus okon kívül talán a vizuális alátámasztás igényére is visszavezethető ez a kialakítás. Az újabb homlokzatokon előfordul festett lábazat – színes, követ, terméskövet utánzó festéssel.

Új típus a sátortetős, megközelítőleg négyzet alaprajzú ház. Három szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, kamra van benne, szinte teljesen egyforma elhelyezkedési rendben. A helyiségek használata hagyományos. Van tisztaszoba, a másik két szoba közül általában az egyiket használják nappal is, itt nézik a tévét, a másik kizárólag hálószoba, általában fűtve sincs. A konyha továbbra is univerzális, bár kissé eltolódik a szerepe. A főzéseken kívül a mindennapi mosakodás, a gyerekek tanulása, az étkezések, a családtagok egymás közötti kommunikációja stb. – mind a konyhában játszódik. Itt már nem lehet azokat az állattartással kapcsolatos tevékenységeket elvégezni, mint a régi házak közvetlenül a szabadba nyíló konyháiban. A moslékos vödröt nem lehet végigvinni a reprezentatív előszobán. A terményfeldolgozás még megmaradt mozzanatai is jórészt kikerülnek a konyhából. Ugyanakkor a családi élet azon tevékenységei, amelyek megoszlottak a konyha, a tornác és az első udvar között, itt leginkább a konyhában zajlanak.

A régi, kétosztatú, háromosztatú házak helyiségei nagyságrendi különbségek nélkül sorakoztak egymás mellett, a mai lakásokban a sokkal differenciáltabb funkciónak megfelelően a helyiségnagyságok is inkább eltérőek. A régi házak helyiségei nagyobb alapterületűek, mint az újak – nem ritkák a 35 m2 feletti szobanagyságok, és a konyhák is 15 m2 felett vannak. A modernebb házak szobái kb. 10 m2-rel kisebbek, a konyhák alapterülete is csökkent. Az alapterület csökkenésével együtt nő a belmagasság és a természetes világítást szolgáló üvegfelület. Ennek következtében, bár a régi szoba tágasabb, ez nem érzékelhető egyértelműen, hiszen a mennyezet épphogy fejmagasság felett van. A félhomály szegényesség, szűkösség érzetét kelti. A nagyablakos, magas, világos szobák sokkal tágasabbnak tűnnek, mint az előbbiek. Ezen persze a bútorozás mértéke, módja változtathat – a bútorokkal túlzsúfolt szoba semmiképp sem tűnik tágasnak.

Sok a nagyon erőteljes, sötét, harsogó mintázatú fal. A hengerelt részt színes csík választja el az egyszínű vagy más festésű mennyezettől, de gyakran a hengerelt mezőket keretbe foglalják, ilyenkor az éleknél marad egyszínű csík. Volt példa a mennyezet hasonlóképpen keretbe foglalt hengeres festésére is. A fentiek elsősorban a szobákra vonatkoznak, de a konyhák festésénél is gyakori a hengerelt megoldás. A konyhafalak kialakítása általában kevésbé egységes. Csempézett, olajfestéssel bevont, egyszínű, illetve mintás festésű felületek váltogatják egymást. Az új házakban a konyhák egy része meszelt még akkor is, ha a szobák hengerrel festettek. A konyha gyakrabban igényel újrafestést, meszelést, mint a többi helyiség.

A mintásra festett falak előfordulási rendszeréből arra következtethetünk, hogy melegebbnek, otthonosabbnak, amellett kevésbé kényesnek, lassabban piszkolódónak tartják ezeket, ellentétben az egyszínű, illetve fehér falakkal. A lakószobák mintás falfestése még ott is megjelenik, ahol a konyha, tisztaszoba, előszoba egyszínű.

A bútorok többsége 1945 után került a lakásokba, mindössze 16,7 százalékuk 1945 előtti. Egyharmadát 1971–1975 között szerezték, egyharmada 1957–1970 közötti. Ez a két adat önmagában is beszédes, és az életmódban bekövetkezett változást jelzi. Az újonnan beszerzett bútor a család helyzetében, állapotában bekövetkező változás mutatója. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy 1945 után csupa új, az évjáratoknak megfelelő bútor került volna a lakásokba. A civilizációs tárgyak fele 1971 és 1977 között került a lakásokba. 1945 előtt mindössze 5,2 százalék. Ez pozitív irányú változás, még ha az ellátottság mértéke, és főként a funkcionáló, valóban használatban levő háztartási gépek, eszközök száma közel sem mutat ennyire pozitív képet.

Telkibányán legtöbben 1971–1975 között szereztek be újonnan bútorokat és civilizációs tárgyakat. Ez az időszak a tárgyhalmozás és – úgy tűnik – a telítődés időszaka is, az utána következő három évben egyharmadára csökken a bútorbeszerzés és egyötödére a civilizációs tárgyak beszerzése. Az ütem lassul a gyors felfutás után. Az 1970-es évek eleje az új, nagyobb telkek parcellázásának ideje a Göncről érkező főútvonal mentén. Ez is a fiatalok letelepedését, hazacsalogatását szolgálta. Új házak sora épült, amelyekbe bútor kellett. Emellett persze a meghalt öregek bútorai is gazdát cserélnek, de a legtöbben inkább új (modern, álmodern, varia stb.) bútorokkal rendezkednek be.

Az átépített parasztházakban az utcai homlokzat sokszor megtévesztően olyan, mintha kockaház volna. Ezekben a tisztaszobák átmeneti típusúak: hasonlítanak a kockaházak modern tisztaszobáira és a polgár-paraszti tisztaszobákra is. Kettő ágy van, de székek helyett fotelek, a bal sarokban hármastükör, a jobb oldali falon varia szekrénysor, két éjjeliszekrény az ablakok alatt, de három hosszú szőnyeg helyett már öt szőnyeg tagolja a közlekedési teret, és a szőnyegek befutnak a bútorok alá is.

Rendszerint ötven éven felüliek lakják őket, az a korosztály, amelyik már nem vállalkozott új ház építésére, de amennyire lehetett, modernizálta („kockaházasította”) a régit.

A házak többségében a bútorok nagy része jellegtelen, beleértve a modern variabútorokat, szekrénysorokat is. Sem a hálószoba-garnitúrákra, sem a paraszti bútorokra nem lehet igazából azt mondani, hogy csúnyák, sem azt, hogy szépek. Az előzőek többségét városi kisiparosok, az utóbbiak többségét falusi kisiparosok készítették. Ezek részben a régi paraszti bútorok, részben a városi kispolgári bútorok mintájára készültek. Sötét színűek, nagyok, nehézkesek: megfelelnek a stabilitásigénynek, az állandóság, biztonság érzetét keltik. A világos, modern bútorok is jellegtelenek.

Csak a legszegényebbek lakásaiban nincsenek dísztárgyak. Máshol sok van, és igen sokféle. A hagyományosan berendezett lakásokban elsősorban a két ablak közé állított komódokon tárolják a dísztárgyakat üvegpoharak, porcelánbögrék, gyógyszerek között. Ahol kettős ágy, kétajtós szekrény és a garnitúrához tartozó hármastükör van, ott a dísztárgyakat a tükör előtt és az alatta levő vitrines részben tartják. Ez a legjellemzőbb, ebből a fajta berendezésből van a legtöbb. Ehhez a garnitúrához két éjjeliszekrény is tartozik, s ezeknek a teteje is alkalmas a dísztárgyak tárolására. A televíziók tetején is van belőlük. A két-három forintos vásári tárgyaktól egészen a több száz forintért vásárolt porcelánfigurákig minden megtalálható. Bármennyire is drágák ezek a tárgyak, értékesnek nemigen nevezhetők. Zömük meglehetősen giccses. Táncoló halak, meztelen nők, Ludas Matyik, hegedülő kisfiúk, macskák, különböző méretű és színű kutyák, libák, hattyúk, kéményseprők, főként porcelánból, de vannak közöttük üvegből készültek is. Szivacsbabák, gumi- és szőrállatkák, művirágok, műanyagból és fából készült figurák és törpék szélesítik a választékot. Sok a díszváza, a kulacs és a különböző méretű hamutartó. A dísztárgyak edényboltokból, ajándék- és dohányboltokból kerülnek a lakásokba. Kisebb részüket búcsúkban, vásárokban vették. Közel van Hollóháza, az ott dolgozók hazahozzák ajándékba a még festetlen porcelánfigurákat, esetleg olcsón eladják ezeket.

Egy előszoba falain található tárgyak (két éve épült házban, ahol a háztulajdonosok középkorúak, a férfi munkás, de a földön is sokat dolgozik, a feleség tsz-tag, sok állatot is tartanak):

– 38 db dísztányér (régi és új vegyesen)

– 3 db olajfestmény (giccsképek)

– 4 db bolti háziszőttes

– 16 db hímzett terítő (saját készítésű)

– 2 db falióra (század eleji, festett, paraszti)

– 6 db köcsög (bolti, népi utánzat)

– 3 db tejescsupor (a telkibányai keménycserépgyárból)

– 2 db vizeskanna (múlt századi, paraszti), benne művirágok

A hagyományos református családoknál csak feliratok vannak. A kommersz bútorgarnitúrák azonban vonzzák a festményeket is. Ahol a berendezés már nem régi különálló ágyakból, komódból stb.-ből áll, ott rendszerint már vannak festmények is a falakon. A képek témája meglehetősen egyhangú: tavon úszó kacsák, hattyúk, vadromantikus tájak várkastéllyal, idilli falusi táj stb. Kivitelezésük is szegényes, kevés, de harsány szín jellemzi őket. Különösen az ég túlszínezett, de a virágok, a fák is. Ezek a közismert giccsképek 20-30 forintért ma is kaphatók a sárospataki, tokaji stb. vásárokban. A tulajdonosoknak tetszenek, és már az is nagy dolog, hogy egyáltalán pénzt adtak ki ilyen célra. A modernebb épületek verandáin, előszobáiban is vannak hasonló festmények.

Az újonnan épített házaknak már természetes tartozékai a képek. Részben ezek is giccsesek. Bár nagy részük még vásárokból való, az is előfordul, hogy üzletben vásárolják őket. Ezek már valamivel jobb színvonalú tájképek és virágcsendéletek. Ebbe a kategóriába meglehetősen kevés festmény sorolható, mivel a falura inkább a szegénység jellemző, és viszonylag kevés az újonnan épített ház. Persze nemcsak a szegénység miatt, hanem azért is, mert a legtöbb fiatal már nem Telkibányán, hanem máshol keres otthont.

• Beszélő évek – 1977