Skip to main content

Tisztelt Solt Ottilia!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egyhangú kilátások, avagy nincs kiút (Beszélő, nov. 16.)


Olvasva cikkét, mely a cigányokról szól, szeretnék egy-két szót szólni Önhöz.

Egyszerűen nem tudom megérteni, még ha liberális is az Ön felfogása, hogy állandóan és minden körülmények között a cigányokat pártolja!

Lakott Ön egy házban cigányokkal? Bizonyára nem!! Mert az maga a pokol. Azt már sokszor olvastam vagy hallottam Öntől, hogy szegény cigányokat mindenki bántja a kormánytól kezdve az önkormányzatokig, de azt még nem, hogy miért is utálja őket mindenki! Nem tudnak úgy élni, mint egy normális európai ember, bár lett volna rá 25-30 évünk, hogy emberré váljanak bármilyen volt is a kommunista rendszer. Senki sem tiltotta, hogy dolgozzanak, tanuljanak. Ezzel szemben már gyermekkorban lopnak, kéregetnek. A gyerekeiket csalni tanítják. A kivétel nagyon kevés. Most ne mondja azt, hogy a szegénységük vitte őket erre az útra, mert nem szegények. Mindenre van pénzük, amire akarják az élelmiszertől kezdve a taxiig stb. stb. A magyarok között is van nagyon sok szegény ember, mégsem él ilyen lumpenmódon. Mindenki fél tőlük, mert akkora a szájuk, hogy avval senki sem versenyezhet.

Abban a lakóházban, ahol cigány család él, nincs egy perc nyugalom sem. Mindent ellopnak, amit lehet, semmit nem lehet kinn hagyni még egy utolsó lábtörlőt sem.

Ha annyira a szívén viseli a sorsukat, azon munkálkodjon, hogy vezetőik próbáljanak belőlük embert nevelni, talán 50-100 év múlva sikerül Addig azonban ne kényszerítsék rá a normálisan dolgozó, élő embereket, hogy el kelljen viselni az ocsmány viselkedésüket.

Igenis csak lakoltassák ki őket, ha csak úgy beköltöztek. Ez a város már olyan koszos, hogy nem tűr el több cigányt. Menjenek vissza vidékre, és ott éljenek ahol eddig. Egyszer végre rendet kell már csinálni, vagy Budapest sosem lesz igazán európai város, amit mostanában olyan fontosnak tartanak.

További szegényeket segítő munkájához sok sikert és jó egészséget kíván.

Tisztelettel:

Kovácsné Szabó Judit és családja, valamint barátai


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon