Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Május 17-én Antall Úr Cegléden felavatta a II. világháborús emlékművet. Az emlékmű közvetlenül az első világháborús szobor mögé épült. Annak idején, 1926 májusában azt Horthy Miklós avatta fel. Mellékelek egy levelet, amit polgármesterünk (független, MDF) küldött az iskolákba, közművelődési intézményekbe. E levél alapján az igazgatók kötelezően vezényeltek ki az ünnepségre osztályokat, pedagógusokat. Rendkívül gusztustalannak tartjuk a levél tartalmát. Elküldök egy plakátot is. Fele önkormányzati, a másik fele pártrendezvényt hirdet. Képviselőink ezt etikátlannak, állampárti megnyilvánulásnak minősítették testületi ülésen. Erre az volt a válasz, hogy akkor, ha majd mi adjuk a miniszterelnököt, mi is megtehetjük. Történt a nagygyűlésen is néhány apró látványosság. Polgármesterünk vezényletére felállt a tömeg Antall köszöntésére, és dübörgő vastapssal fogadták. Réti képviselő úr szemrebbenés nélkül idézte ugyanitt, hogy az ellenzéknek a süllyesztőben van a helye (Eötvös mondta, de az idézet pontatlan). A pártgyűlés végén természetesen könnyekkel átitatott szemekkel a Szózat. A világháborús emlékműre a zsidókra emlékező néhány mondat nem kerülhetett fel, mert a polgármester az elkészült, rájuk emlékező táblát nem engedte feltenni. Mondván: ilyen alapon minden nemzetiség külön szerepelhetne az emlékművön. Mindez nem az zsidók önálló kezdeményezése volt egyébként, hanem megállapodás a tanácselnökkel és a nagyobb pártokkal, az MDF-fel is, természetesen még a választások előtt.

A zsidó közösség nyílt levelet intézett a polgármesterhez. Nem tudjuk azonban, hogy leközli-e a helyi lap.

Cegléd, 1991. május 24.

Kiss Györgyi,
SZDSZ-csoport

Tisztelt Igazgató Úr!
Tisztelt Igazgató Asszony!

Örömmel értesítem, hogy városunk vendége lesz Antall József miniszterelnök úr 1991. május 17-én.

16 órakor avatja fel a II. Világháborús Emlékművet. Erre az ünnepségre hívom Önt, a tantestületet és az iskola tanulóit. Az alkalom kitűnő arra, hogy magyarságtudatunk, nemzeti érzésünk mélyüljön. Ifjúságunk találkozzék a kegyelet erényével, mellyel adózunk a hazáért elesett katonák előtt. Míg hangsúlyoznunk kell, hogy áldozat nélkül országot építeni és védeni nem lehet, addig azt is kell akarunk, hogy az országon belüli és nemzetek közötti béke mindennél fontosabb.

Tisztelettel kérem Önt és az osztályfőnököket, hogy ebben a szellemben készítsék fel tanulóikat az ünnepi eseményre és belső indíttatással ösztönözni őket arra, hogy önként – semmiképpen nem kötelező erővel! – iskolai szervezés keretében minél többen vegyenek részt a felavatáson.

18 órakor a Művelődési Ház színháztermében nagygyűlést tart a Miniszterelnök Úr.

Előre köszönöm lelkiismeretes együttműködését.

Cegléd, 1991. május 8.

tisztelettel:
Mácz István
polgármester




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon