Skip to main content

Titkosrendőrök, ügynökök és akták a volt szocialista országokban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A barátaink besúgói


A pártállam három oszlopa a párt, a hadsereg és a belügy volt. A „belügy” mindenekelőtt az állambiztonsági szervezetet jelentette, bár a hivatalos felfogás (és a törvényi szabályozás) szerint a rendőrségnek is elsősorban az állam és nem az állampolgár biztonságát kellett óvnia. Az állambiztonsági szervezet – függetlenül attól, hogy önálló minisztérium kötelékébe tartozott-e, mint a Szovjetunióban vagy az NDK-ban, vagy a belügyminisztérium szervezetében működött, mint afféle „minisztérium a minisztériumban”, ahogy Csehszlovákiában és Magyarországon – többé-kevésbé azonos elvek szerint épült fel és működött valamennyi szovjet típusú államban egészen 1989 őszéig. Ekkor, a berlini fal ledőlte és a prágai „szelíd forradalom” után a szervezet az összes országban bomlásnak indult, majd összeomlott – Magyarországon az 1990. január 5-én kirobbant Duna-gate ügy csak meggyorsította és látványosabbá tette a folyamatot. A régi szervezetek helyébe létrejövő új biztonsági szolgálatok népes személyi állományt, áttekinthetetlen tömegű titkos aktát, kiterjedt ügynökhálózatot örököltek elődjüktől. Mi történt és mi történjen a volt állambiztonsági tisztekkel, mi történjen az állampolgárokról törvényellenes eszközökkel összegyűjtött információkkal, mi az ügynökökkel, és hogyan lehet megelőzni, hogy az utódszervezetek önálló életre kelve ismét behálózzák a közéletet? Ezekre a kérdésekre, amelyek mindenütt élénken foglalkoztatják a közvéleményt, megnyugató választ sehol sem sikerült találni. A közelmúltban Lengyelországban és Csehszlovákiában próbáltunk tájékozódni „az állambiztonsági rendszerváltás” ottani állapotáról. Dokumentumként közöljük Burkhard Hirschnek, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) képviselőjének tervezetét az egykori NDK Állambiztonsági Minisztérium – a hírhedt Stasi – iratainak kezeléséről.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon