Kőszeg Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Hogyan zajlott le a rendszerváltás az állambiztonságnál? Mi történt a régi gárdával? Nem találkoznak-e ma egykori követőikkel a szolgálatnál?

Milczanowski: A régi államvédelmi szervezet 25 ezer főt számlált, ma ennek a töredéke a létszám. Vannak köztük olyanok is, akik annak idején az ellenzékkel foglalkoztak. Egy tiszt kiképzése legalább három év, a szolgálat nem nélkülözheti a jól képzett profikat. A szolgálatra pedig annyira szükség van, mint eddig még soha.

Nemczyk: A múlt év júliusában a minisztériumban, de minden vajdaságban is igazoló (ún. „verifikációs”) bizottságokat hoztak létre, és minden érdemi munkát végző tiszt múltját átvizsgálták. Elsősorban az iratok alapján dolgoztak, de ahol valami kétség merült fel, beidézték az érintett tisztet. Ha valaki nem jelent meg, úgy tekintették, hogy kilépett a szolgálatból. Mint a varsói területen működő bizottság titkára, elsősorban azt vizsgáltam, megtartotta-e a tiszt a szabályokat. Ha a házkutatáshoz vagy a telefonlehallgatáshoz ügyészi jóváhagyást kért, szabályosan járt el. Az az érdekes, hogy többnyire nem kértek jóváhagyást, holott természetesen megkapták volna. De nem törődtek vele, mint ahogy igen gyakori volt az ittas vezetés, a nyilvános botránykeltés – merthogy ezek a tisztek úgy érezték, a törvény fölött állnak. Az ilyenek szolgálatára nem tartottunk igényt. A legszigorúbban azt ítéltük meg, ha valaki zsarolással szervezett be ügynököket. Általában négyből hárman kapták meg a verifikációt. Az ellenzékkel foglalkozó III-as főosztály és a II-es, a kémelhárítás között nem tettünk különbséget, mert a belső elhárításba önkényesen és kaotikusan bekapcsolták a kémelhárítás, sőt a hírszerzés tisztjeit is.

Starek: A parlament Vladislav Lis vezetésével még a választás előtt igazoló bizottságot állított fel. De nemcsak itt Prágában alakult ilyen bizottság, hanem minden közigazgatási területen, le a járásokig. A múlt év januárjától novemberig folyt az eljárás, amelyet lusztrációnak (lustratio: latin „megtisztítás”) neveztek. A volt állambiztonsági szolgálat (StB) embereit három csoportba osztottuk. Az elsőbe kerültek azok, akik semmiféle belügyi munkára nem alkalmasak, a másodikba azok, akiket átvett az akkori Alkotmányvédelmi Hivatal. A káderezést egy szakmai és egy társadalmi bizottság végezte. A szakbizottságban olyan emberek működtek, akiket ’68 után kirúgtak a belügyből, meg fiatalabb, alacsonyabb beosztású tisztek. A civil bizottságokba a meghatározó politikai erők delegáltak tagokat. Nemcsak az államvédelmiseket szűrték ilyen módon, hanem a rendőri vezetőket is. Az elbocsátottak közül igen sokan nyitottak magánnyomozó- vagy őrszolgálati irodát, és ehhez az engedélyhez a vállalkozó annyi fegyverviselési engedélyt kapott bianco, ahány alkalmazottat bejelentett. Most készül egy rendelet, amely az effajta tevékenységet – a munkavállalást és vele a fegyverviselési engedélyt – személyre szóló belügyminiszteri jóváhagyáshoz köti. Tavaly év végén az Alkotmányvédelmi Hivatal helyett létrejött a jelenlegi Információs Szolgálat, amelynek feladata a kémelhárítás, a nemzetközi terrorizmus és nemzetközi kábítószer-kereskedelem felderítése – a szűkebben vett politikai ügyek közül csak azokkal foglalkozunk, amelyeknél fennáll az erőszakos fellépés veszélye –, itt már a kiszolgáló személyzeten kívül senki sem dolgozik a régi állambiztonsági szervezetből. A szakmai ismereteket az új embereknek azoktól kell elsajátítaniuk, akik ’68 előtt dolgoztak a belügyben, meg persze külföldiektől.

Beszélő: Mennyire törekedtek a régi államvédelem törvénysértő tevékenységének feltárására? Mi történt az állampolgárokról gyűjtött információkkal?

Rakita: A szejm egy különbizottságot hozott létre annak a több mint száz, 1981. december 13. után bekövetkezett különleges halálesetnek a felderítésére, amelyekről a közvélemény feltételezi, hogy a belügy keze volt benne. A bizottság szakértők, köztük a legnevesebb és – minthogy nagyon kevés pénz áll a rendelkezésünkre – gyakorlatilag ingyen dolgozó jogászok segítségével újra áttanulmányozza az eredménytelen nyomozások iratanyagát. Megpróbáljuk megállapítani, milyen, az ügyhöz, illetve az elhunyt személyéhez kapcsolódó anyag van a régi államvédelmi szervezet irattárában. Sokszor igen vaskos dossziékat találtunk. Meghallgatjuk a volt belügyeseket, de a bizottságnak nincs hatósági jogköre. Megpróbáljuk személy szerint megállapítani, kik a felelősek a katonai hatalomátvétel utáni sortüzekért. A legmegrázóbbak a papok ügyei – úgy tűnik, hogy az egyházi ügyekkel foglalkozó osztály állt a legszorosabb összeköttetésben a KGB-vel. Egy Suchowolec nevű pap Bialistokban például állítólag lakástűz következtében halt meg, a saját házában. Már annak idején, a vizsgálat során is felvetődött, hogy a tűz csak a halál beállta után ütött ki – ennek ellenére lezárták a nyomozást. Nem derítették fel teljes mélységében a Popielusko-ügyet sem, a felújított vizsgálat nyomán még két volt BM-es tábornokot tartóztattak le. Arra viszont nincs adat, hogy Kisczak volt belügyminiszter tudott volna Popielusko elrablásának előkészítéséről. Adataink alapján az ügyészség eddig negyven esetben indított vizsgálatot, és három esetben emelt vádat volt belügyesek ellen.

Beszéld: Mi történt az állambiztonsági szervezet archívumaival? Mit terveznek az állampolgárokról gyűjtött hatalmas mennyiségű információval? Ki férhet hozzá ezekhez az adatokhoz?

Nemczyk: Az iratok egy részét megsemmisítették, de nagy részük jelenleg is megvan. Az információkat nem adjuk ki, az érintetteknek sem. Azokat a dossziékat sem néztem meg, amelyek rólam készültek. De kínosnak éreztem volna, hogy elkérjem őket, meg időm sem volt rá. Csak azt a szolgálati használatú kiadványt néztem meg, amelyet Pacifizmus és álpacifizmus címmel állítottak össze – ebben sűrűn szerepelek.

Beszélő: Az iratmegsemmisítés nemzetközi jelenség. Mikor és hogyan került rá sor Lengyelországban, illetve Csehszlovákiában?

Rakita: Lengyelországban az iratmegsemmisítés három hónappal a választások után, 1989 szeptemberében kezdődött Szczygiel tábornok parancsára. Azóta eljárás indult ellene, jelenleg előzetes letartóztatásban van. Egyesek az állítják, hogy az iratokat a megsemmisítés előtt filmre vették, és ezek a filmek most a KGB birtokában vannak.

Starek: 1989 decemberében Lorenz tábornok, belügyminiszter-helyettes rejtjelezett körtáviratot küldött valamennyi parancsnoknak, hogy semmisítsenek meg minden olyan iratot, amely a jövőben kompromittálhatná az StB-t. Néhány nap múlva újabb rejtjeles üzenetben letiltotta az iratmegsemmisítést, de ezzel a második paranccsal valószínűleg csak fedezni akarta magát. A megsemmisítés mindenesetre tovább folytatódott egészen 1990 februárjáig. Az első szakaszban az élő anyagokat semmisítették meg, azt, amivel az operatív tisztek folyamatosan dolgoztak. Utána a regionális archívumok kerültek sorra. Ebben az időben senki sem tudta, milyen nyilvántartások vannak, mit kellene megmenteni. Állampolgárok jelentették, hogy itt is, ott is iratokat égetnek, de ezek a bejelentések mindig utólagosak voltak. Egy körzetből vannak hitelt érdemlő információk arról, hogy a megsemmisítés előtt fénymásolatot készítettek az iratokról. Nem lehet kizárni, hogy olyan iratoknak, amelyeket megsemmisültnek vélünk, az ország határain kívül van másolatuk. Erről most folyik a vizsgálat.

Beszélő: Mi történt az ügynökökkel? Létezik-e hitelt érdemlő nyilvántartás az egykori hálózatról? Nyilvánosságra hozzák-e a neveket? Mit tesznek, ha kiderül, hogy valamelyik ismert politikus ügynök volt?

Milczanowski: Amíg én vezetem ezt a hivatalt, .addig semmilyen névsort nem hozunk nyilvánosságra. Ha kompromittáló adat jutna a tudomásomra valamelyik képviselőről, szenátorról vagy a kormány tagjáról, a miniszterelnöknek jelenteném, neki kell eldöntenie, mi történjék. De Lengyelországban – ellentétben Csehszlovákiával és Németországgal – még nem volt ilyen ügy.

Nemczyk: Az ügynökök listája titkos marad. Súlyos büntetés fenyegeti azt, aki ezzel kapcsolatos információt hoz nyilvánosságra. Sőt azok az ügynökök, akik nem vettek részt a politikai ellenzék elleni harcban, tovább dolgoznak.

Starek: A hálózati személyekről háromféle nyilvántartás készült: egy kartotékrendszer, egy füzetekben 1954 óta folyamatosan vezetett regiszter és egy számítógépes adattár. Ebből az utóbbiból korábban csak olyan mágneslemezek voltak a kezünkben, amelyekről 1989. november 17. után letörölték az adatok egy részét. Nemrégiben azonban előkerültek régebbi lemezek is, ezekhez november 17. után már nem nyúltak. Hogy mi történjen a nevekkel, politikai döntés kérdése. Sokféle javaslat van, attól kezdve, hogy mindent meg kell semmisíteni, addig, hogy mindent nyilvánosságra kell hozni. Egyelőre a parlament csak a képviselők feddhetetlenségi vizsgálatát kérte tőlünk. A képviselőjelöltek feddhetetlenségét már a múlt évben is vizsgálták, de akkor még a hiányos mágneslemezek alapján. A parlamenti képviselők után az elnöki hivatal munkatársait, majd a kormány tagjait fogják felülvizsgálni. Egyelőre csak a szövetségi szervekről van szó, de már a Cseh Nemzeti Tanács is létrehozta a maga vizsgálóbizottságát, és a Szlovák Nemzeti Tanács is fontolgatja az igazolás lehetőségét. Az ellenőrzés hitelével kapcsolatos kételyek részint tájékozatlanságból származnak, részint félelemből. A szövetségi parlamentben mindenesetre március közepén zárt ülésen fogják ismertetni az eddigi vizsgálat eredményét. Azokkal, akik szerepelnek az ügynöknyilvántartásban, diszkréten közlik ezt a tényt. Ha az illető nem mond le a mandátumáról tizenöt napon belül, a következő zárt ülésen felolvassák a nevét. Mindez persze csak javaslat, dönteni a szövetségi parlament fog. A régi ügynöki hálózat ma használhatatlan. Nagy részüket például „eszmei alapon” szervezték be, mit kezdjünk velük? Különben a készülő törvénytervezet nem is számol azzal, hogy állandó létszámú hálózatot kellene kiépíteni. Egyes ügyekben, a kábítószer-csempészet felderítésére például, szükség van ügynökökre, de általában csak konkrét akciók kapcsán törekszünk együttműködésre.

Beszélő: Az utolsó kérdés: mi a garancia arra, hogy a különleges szolgálatok a jövőben nem fogják megsérteni az emberi jogokat, hogy a politikai meggyőződésük miatt nem gyűjtenek adatokat az állampolgárokról?

Nemczyk: Az ingatag politikai helyzet nagyon fontossá teszi a titkosszolgálati munkát. Sok a párt, néhánynak szélsőséges a programja. A balos anarchista csoportoknak kapcsolatuk van a palesztinokkal. Voltak Irak-párti tüntetések, sőt volt egy merénylet is az izraeli nagykövetség ellen, szerencsére csak gázgránáttal. A telefonlehallgatást két miniszternek, a belügy- és az igazságügy-miniszternek kell engedélyezni. Dossziét a hivatal bárkiről nyithat, akit gyanúsítanak valamivel. Persze megvan a veszély, hogy fölöslegesen is őrizgetnek adatokat, de ezt nem lehet kiküszöbölni, ezt mindenütt a világon hasonlóképpen oldják meg. A sikertelen nyomozás eredményét nem közlik az érintettel, ez államtitkot sértene.

Rakita: Egyelőre sajnos nincs olyan bizottság a szejmben, amelyik a titkosszolgálati tevékenység ellenőrzésével foglalkozna. A nemzetvédelmi szolgálat ellenőrzése a belügyi és igazgatási bizottság hatáskörébe tartozik, de itt a sok egyéb feladat között háttérbe szorul. A nemzetbiztonságról szóló ta valy elfogadott törvény nem ad felhatalmazást a szolgálatok tényleges ellenőrzésére. Véleményem szerint egy tényleges ellenőrzést gyakorló bizottságnak biztosítani kellene a bepillantást mindenbe – kivéve az ügynökök azonosítására alkalmas adatokat.

Starek: Több javaslat született az ellenőrzésre. Az egyik szerint egy szakértőkből álló, parlamenten kívüli bizottságot kellene létrehozni, amely egyrészt vállalná a titoktartási kötelezettséget, másrészt ellenőrzése eredményeiről be kellene számolnia az illetékes parlamenti bizottságnak.

• Külföld