Krasztev Péter

Nyomtatóbarát változat

Egy éve, az első szabad választások után még minden világosnak tűnt: voltak kommunisták és demokraták, fölényes és cinikus nyertesek és erkölcsi győzelmet arató vesztesek, egyszóval rosszak és jók, mint a mesében. Azóta a bolgárok élete meglehetősen mozgalmassá vált: az emberek túlélték a katasztrofális élelmiszerhiányt, a sokkterápiás gazdasági reformot, túlestek egy félig-meddig sikeres általános sztrájkon, tűrik az országot állandó feszültségben tartó kettős hatalmat (az ellenzéki elnöki hivatal és a kormány párviadalát), kezdik érezni a földreprivatizáció, valamint az általános törvénynélküliség „áldásait”.

Mostanra minden összekuszálódott. Elsőként a parlament „huligánjai”, a radikális demokraták eszméltek, s kihasználva az egykori kommunisták hitelvesztését, a nemzetgyűlés azonnali feloszlatását és új választások kiírását követelték. Azzal érveltek, hogy a többségiek nyíltan akadályozzák a törvényhozás munkáját, s ha ebben a tempóban haladnak, soha sem lesz az országnak alkotmánya.

Kis politikai erkölcstan

A szocialisták zokon vették, hogy az ellenzék ki akarja őket utálni a parlamentből, ezért megszegve a választások után a DESZ-szel kötött gentlemen’s agreementet, nyilvánosságra hozták Sztojan Canevnek, a demokraták szóvivőjének viselt ügyeit. (Bizonyára fájó szívvel tették mindezt, hiszen egykori elvtársukról, a jogi egyetem komszomoltitkáráról volt szó.) A talpig úriember kommunisták nem szívhattak tovább egy levegőt egy ilyen becstelen alakkal, sőt, a többi kétes figurával sem, ezért nyilvánosságra hozták az ügynöklistát. Több sem kellett az ellenzéknek: felháborodva a „galád esküszegésen”, kivonta erői felét a nemzet házából. Bulgáriában ennyi már elég is a pártszakadáshoz (elegánsabban: a politikai irányvonalak differenciálódásához). Amit másutt hosszú elméleti és stratégiai tépelődések előznek meg, itt egy szempillantás alatt lezajlott: ha kivonulsz, velünk vagy, ha nem, a kommunisták szekértolója lettél.

A monarchizmusjáték

A Földközi-tenger keleti partvidékén szinte minden férfi egy olvasónak nevezett, szőlőszemnyi labdacsokból álló füzért morzsolgat. Az illető reggel felkel, magához veszi játékszerét, s lefekvésig nem válik meg tőle: hol békésen pergeti a golyóbisokat, hol dühösen csörgeti vitapartnere orra alatt. A bolgár politikai pártok kezében ilyen univerzális játékszernek bizonyult a monarchizmus fogalma. Az alig néhány tucatnyi tagot számláló royalista párt hívei reggeltől estig azt hajtogatják, hogy a cárnak otthon a helye. A tömegek támogatását visszaszerezni akaró szocialisták figyelik, hogyan emelkedik az uralkodó népszerűsége a nép körében, s közben gyengéd pillantásokat vetnek Spanyolország, II. Szimeon második hazája felé. A rossz nyelvek szerint állandó kapcsolatban állnak vele, s ezt alátámasztja az is, hogy a kormánysajtó ad leggyakrabban teret a cár (rendkívül magvas) politikai fejtegetéseinek. Egyes ellenzéki pártok (elsősorban azok, amelyek elhagyták a parlamentet) is szívesen játszadoznak a monarchia gondolatával, s azzal fenyegetőznek, hogy népszavazást kezdeményeznek az államforma kérdésének eldöntéséért. Az ellenzék egykori vezére, a jelenlegi elnök nehéz helyzetbe került: eddig a szocialisták és a DESZ között kellett egyensúlyt tartania, most pedig már saját embereit sem tudja megfékezni. Mióta a „monarchista” is ugyanolyan szójátékváddá vált, mint a „kommunista”, az elnök bárkivel próbál szót váltani, a másik oldal rögtön ráfogja, hogy a „monarchistákhoz” vagy a „kommunistákhoz” húz.

Az olvasójátéknak van egy nagy előnye, nincs tétje, a babrálás puszta pótcselekvés. A bolgár monarchizmus is csak arra való, hogy politikai cselekvéseket szimuláljon – mindenki tisztában van azzal, hogy az uralkodó, aki civilben Spanyolország egyik legsikeresebb üzletembere, soha sem fog visszatérni egy csőd szélén álló országba: nem engedheti meg magának, hogy egy állam összeomlása az ő nevéhez fűződjön.

Kint is vagyok, bent is vagyok

A DESZ múlt héten tartott nagyválasztmányi ülésén elfogadtak egy határozatot arról, hogy aki ellenzéki, az nem vesz többé részt a nemzetgyűlés munkájában. Még aznap este összeült a demokraták pártközi egyeztető tanácsa, s érvénytelenítette a választmány döntését. Ekkor érkezett el az a pillanat, amikor a viszonylag egyszerű politikai sémákhoz szokott állampolgár elveszítette a fonalat. Az egyik oldalon most ott állnak a szocialisták, az egykori kommunisták, akiket máig a Kremlből irányítanak, akik tönkretették az országot, akik ahol csak tudják, szítják a nemzetiségi gyűlölködést, „bratyiznak” a cárral, lehetetlenné teszik az új alkotmány elfogadását. A másik oldalon ott a DESZ, melynek parlamenti frakciójában pojácák és egykori spiclik ücsörögnek, mely, mióta részt vesz a kormányban és polgármesteri posztokat vállalt, elvesztette ellenzéki imázsát, mely többet foglalkozik belügyeivel, mint az országgal, mely bolsevista pártfegyelmet követel a frakciójától, mely immár félig parlamenti, félig parlamenten kívüli ellenzéki tömörülés. A parlament, mely saját megállapítása szerint illegitim ugyan, mégis éjt nappallá téve „félházzal” ülésezik (igaz, szokatlanul hatékonyan). Az állam gyakorlatilag alkotmány nélkül létezik. Egy szervezet elégedett csak az országgal, a Nemzetközi Valutaalap, s ez rendszerint rosszat jelent az életszínvonal alakulását illetően.

• Külföld