Skip to main content

Túlélési gyakorlat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egy éve, az első szabad választások után még minden világosnak tűnt: voltak kommunisták és demokraták, fölényes és cinikus nyertesek és erkölcsi győzelmet arató vesztesek, egyszóval rosszak és jók, mint a mesében. Azóta a bolgárok élete meglehetősen mozgalmassá vált: az emberek túlélték a katasztrofális élelmiszerhiányt, a sokkterápiás gazdasági reformot, túlestek egy félig-meddig sikeres általános sztrájkon, tűrik az országot állandó feszültségben tartó kettős hatalmat (az ellenzéki elnöki hivatal és a kormány párviadalát), kezdik érezni a földreprivatizáció, valamint az általános törvénynélküliség „áldásait”.

Mostanra minden összekuszálódott. Elsőként a parlament „huligánjai”, a radikális demokraták eszméltek, s kihasználva az egykori kommunisták hitelvesztését, a nemzetgyűlés azonnali feloszlatását és új választások kiírását követelték. Azzal érveltek, hogy a többségiek nyíltan akadályozzák a törvényhozás munkáját, s ha ebben a tempóban haladnak, soha sem lesz az országnak alkotmánya.

Kis politikai erkölcstan

A szocialisták zokon vették, hogy az ellenzék ki akarja őket utálni a parlamentből, ezért megszegve a választások után a DESZ-szel kötött gentlemen’s agreementet, nyilvánosságra hozták Sztojan Canevnek, a demokraták szóvivőjének viselt ügyeit. (Bizonyára fájó szívvel tették mindezt, hiszen egykori elvtársukról, a jogi egyetem komszomoltitkáráról volt szó.) A talpig úriember kommunisták nem szívhattak tovább egy levegőt egy ilyen becstelen alakkal, sőt, a többi kétes figurával sem, ezért nyilvánosságra hozták az ügynöklistát. Több sem kellett az ellenzéknek: felháborodva a „galád esküszegésen”, kivonta erői felét a nemzet házából. Bulgáriában ennyi már elég is a pártszakadáshoz (elegánsabban: a politikai irányvonalak differenciálódásához). Amit másutt hosszú elméleti és stratégiai tépelődések előznek meg, itt egy szempillantás alatt lezajlott: ha kivonulsz, velünk vagy, ha nem, a kommunisták szekértolója lettél.

A monarchizmusjáték

A Földközi-tenger keleti partvidékén szinte minden férfi egy olvasónak nevezett, szőlőszemnyi labdacsokból álló füzért morzsolgat. Az illető reggel felkel, magához veszi játékszerét, s lefekvésig nem válik meg tőle: hol békésen pergeti a golyóbisokat, hol dühösen csörgeti vitapartnere orra alatt. A bolgár politikai pártok kezében ilyen univerzális játékszernek bizonyult a monarchizmus fogalma. Az alig néhány tucatnyi tagot számláló royalista párt hívei reggeltől estig azt hajtogatják, hogy a cárnak otthon a helye. A tömegek támogatását visszaszerezni akaró szocialisták figyelik, hogyan emelkedik az uralkodó népszerűsége a nép körében, s közben gyengéd pillantásokat vetnek Spanyolország, II. Szimeon második hazája felé. A rossz nyelvek szerint állandó kapcsolatban állnak vele, s ezt alátámasztja az is, hogy a kormánysajtó ad leggyakrabban teret a cár (rendkívül magvas) politikai fejtegetéseinek. Egyes ellenzéki pártok (elsősorban azok, amelyek elhagyták a parlamentet) is szívesen játszadoznak a monarchia gondolatával, s azzal fenyegetőznek, hogy népszavazást kezdeményeznek az államforma kérdésének eldöntéséért. Az ellenzék egykori vezére, a jelenlegi elnök nehéz helyzetbe került: eddig a szocialisták és a DESZ között kellett egyensúlyt tartania, most pedig már saját embereit sem tudja megfékezni. Mióta a „monarchista” is ugyanolyan szójátékváddá vált, mint a „kommunista”, az elnök bárkivel próbál szót váltani, a másik oldal rögtön ráfogja, hogy a „monarchistákhoz” vagy a „kommunistákhoz” húz.

Az olvasójátéknak van egy nagy előnye, nincs tétje, a babrálás puszta pótcselekvés. A bolgár monarchizmus is csak arra való, hogy politikai cselekvéseket szimuláljon – mindenki tisztában van azzal, hogy az uralkodó, aki civilben Spanyolország egyik legsikeresebb üzletembere, soha sem fog visszatérni egy csőd szélén álló országba: nem engedheti meg magának, hogy egy állam összeomlása az ő nevéhez fűződjön.

Kint is vagyok, bent is vagyok

A DESZ múlt héten tartott nagyválasztmányi ülésén elfogadtak egy határozatot arról, hogy aki ellenzéki, az nem vesz többé részt a nemzetgyűlés munkájában. Még aznap este összeült a demokraták pártközi egyeztető tanácsa, s érvénytelenítette a választmány döntését. Ekkor érkezett el az a pillanat, amikor a viszonylag egyszerű politikai sémákhoz szokott állampolgár elveszítette a fonalat. Az egyik oldalon most ott állnak a szocialisták, az egykori kommunisták, akiket máig a Kremlből irányítanak, akik tönkretették az országot, akik ahol csak tudják, szítják a nemzetiségi gyűlölködést, „bratyiznak” a cárral, lehetetlenné teszik az új alkotmány elfogadását. A másik oldalon ott a DESZ, melynek parlamenti frakciójában pojácák és egykori spiclik ücsörögnek, mely, mióta részt vesz a kormányban és polgármesteri posztokat vállalt, elvesztette ellenzéki imázsát, mely többet foglalkozik belügyeivel, mint az országgal, mely bolsevista pártfegyelmet követel a frakciójától, mely immár félig parlamenti, félig parlamenten kívüli ellenzéki tömörülés. A parlament, mely saját megállapítása szerint illegitim ugyan, mégis éjt nappallá téve „félházzal” ülésezik (igaz, szokatlanul hatékonyan). Az állam gyakorlatilag alkotmány nélkül létezik. Egy szervezet elégedett csak az országgal, a Nemzetközi Valutaalap, s ez rendszerint rosszat jelent az életszínvonal alakulását illetően.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon