Skip to main content

Vége a termékfelelőtlenségnek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Két képviselő, Katona Kálmán (MDF) és dr. Lotz Károly (SZDSZ) még 1991 júliusában közösen dolgozták ki és bocsátották vitára a fogyasztóvédelmi törvény javaslatát, amivel a fogyasztók, azaz a mi érdekeink védelmét szerették volna igazítani a piacgazdaság új viszonyaihoz. De, mint kiderült, az ütköző érdekeket nem oly könnyű összeegyeztetni, így mint legsürgősebbet előrevették a fogyasztóvédelem egyik kérdését, a termékfelelősséget.

Az USA-ban kezdődött…

1916-ban egy MacPherson nevű úriember Buick gépkocsijával balesetet szenvedett, az autó gyártási hibája miatt. MacPherson kártérítésért beperelte a Buick Motor Companyt, és a pert megnyerte. A bíróság indokolása szerint minden gyár felelősséggel tartozik az általa gyártott áru hibája miatt keletkezett károkért.

Az USA-ban egyébként a termékfelelősség nemcsak anyagi károkra vonatkozik. A legenda szerint egy idős hölgy barátnőjével beült valahová egy kólára, és amikor inni kezdte, italában egyszer csak döglött állatot – kukac, légy? – talált. Rosszul lett, kórházban kellett ápolni, és egy életre elment a kedve a kólaivástól. Szerinte a kólafogyasztás az élet élvezetei közé tartozik, és őt ettől megfosztották, így ezentúl kevesebb örömmel élheti tovább életét. Fogta hát magát, és beperelte barátnőjét, aki meghívta, majd a vendéglőst, aki kitöltötte az ominózus kólát. E két pert elvesztette, a vendéglős ugyanis bizonyítani tudta, hogy a tetem a kinyitás előtt a palackban volt. A kólagyár ellen indított harmadik pert már megnyerte a hölgy, és – a fáma szerint – 1 millió dolláros kártérítést kapott.

Az EK még 1985-ben hozott határozatot arról, hogy a termékfelelősséget egységes elvek szerint kell szabályozni a közösség országaiban. Ennek szellemében készült el a mi törvényünk is. Egyik első következményeként felszámolja azt az áldatlan állapotot, hogy a fejlett országokba exportált áruinkra az ottani törvények értelmében vonatkozik a termékfelelősség, az onnét ideimportáltakra viszont – magyar törvény hiányában – nem. Ha például az osztrák sógor azért esett le egy magyar gyártmányú létráról, mert a létra foka gyártási hiba miatt eltörött, akkor a magyar létragyárnak fizetnie kellett a kártérítést, ám ha a magyar háziasszony potyogott le, egy vasat sem kapott ilyen okból az osztrák létragyártól.

Az EK irányelvei – elkerülendő a tyúkpereket – az érvényesíthető kár alsó összegeként 500 ECU-t jelölnek meg, ami mintegy 50 000 forintnak felel meg. A mi új törvényünk a testi sérülés, egészségkárosodás miatt bekövetkező vagyoni és nem vagyoni kárnál nem jelöl meg alsó értékhatárt, a „hibás termék által más dolgokban okozott” kár viszont 10 000 forint felett érvényesíthető.

Számos országban a túlzott kárigények érvényesíthetőségének korlátozására – lásd kóla – felső határt is szabnak. A mi törvényünkbe nem került be ez a megkötés, amely a gyártót védené ugyan, a felhasználót viszont nem.

A törvény szerint a termék hibája okozta kárért a gyártó felel, és a vásárló nála érvényesítheti kárigényét. Eszerint ha elromlik a mosógépünk, Debrecenbe, ha meg a hűtőgépünk, akkor Jászberénybe kell utaznunk? Erről szó sincs, hiszen az új törvény bővíti, és nem szűkíti a vásárló jogait. A polgári törvénykönyv szavatosságra vonatkozó paragrafusai természetesen nem vesztik érvényüket, a hibás terméket a vevő továbbra is abba a boltba viheti vissza, ahol vásárolta, és ha nem kártalanítják, követelheti a Kermi-vizsgálatot. A gyártó közvetlen felelősségét akkor kérhetjük számon, ha a meghibásodás miatt nemcsak a termékben esik kár. Ha a FÉG Siesta pb-kályhája tűzre lobban és felgyújtja a lakást, vagy leég az asztal a VTRG Color Star tévéje miatt, az ilyen kárigények az új törvény hatálybalépése – 1994. január 1. – után már érvényesíthetőek lesznek.

Növekvő felelősség, növekvő ár?

Az ellenérdekű felek egyik fő érve az volt, hogy a termékfelelősség bevezetése inflatorikus hatást fejt ki. Voltak, akik egyenesen „kárrobbanásról” és legalább 2-3 százalék általános árszintnövelő hatásról beszéltek, és erre hivatkozva odázták el a törvény elfogadását. Az persze igaz, hogy a termékfelelősségből adódó nagyobb kockázat jobb, megbízhatóbb konstrukciók kidolgozására ösztönzi a termelőket, ám ennek többletköltségei javarészt visszatérülnek a növekvő versenyképességben.

Az is igaz, hogy a termelő esetenként termékfelelősség-biztosítást köt a túl magas kárigények kockázatainak elhárítására, ami szintén költségekkel jár. Csakhogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a termelők elsősorban az exportra szánt áruikra kötnek termékfelelősség-biztosítást, a belföldi eladásokra alig. A magyar exportáruk többségénél a külföldi vevők már jó ideje megkövetelik a magyaroktól a termékfelelősség-biztosítás megkötését, ennek hiányában olcsóbban veszik meg az árut. A biztosítási díj főleg az USA-ba irányuló exportnál magas – az érték 10 százaléka –, az európai kereskedelemben a fél százalékot sem éri el. Mindezek miatt a két előterjesztő képviselő az inflatorikus hatásokra vonatkozó állításokat teljesen megalapozatlanoknak tartotta, szerintük a termékfelelősség még tizedszázalékokban is alig kifejezhető mértékben növelheti az árszintet.

Mikor bújhat ki a gyártó a felelősség alól?

A törvény szerint „a kárt, a termék hibáját és a kettő közötti okozati összefüggést a károsult köteles bizonyítani”. Azaz, ha kár ér, nekem kell bizonyítanom, hogy a termék hibás volt, és emiatt ért a kár. A létra példájánál maradva azt kell bizonyítanom, hogy a létra foka eltörött, emiatt estem le a létráról és törtem el a lábam. A gyártó ezt nem utasíthatja el, mint tette például a FÉG, amikor nem fogadta el a tűzoltóság szakvéleményét, mely szerint a kályha membránjának meghibásodása okozta a tüzet. A gyártó akkor bújhat ki a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hibás árut nem hozta forgalomba – például raktárából ellopták és úgy árulták –, nem eladásra gyártotta, vagy a hiba oka később keletkezett – például a létra foka azért tört el, mert korábban ráejtettem egy vascsövet, elrepedt, és ezért estem le.

Ami kimaradt a törvényből

A törvény kivonja a termékfelelősség hatálya alól a nyers agrártermékeket. És akkor mi történik, ha mérgezést kapok, mert a zöldségesnél olyan gyümölcsöt, zöldséget veszek, melyet növényvédő szerrel permeteztek, és értékesítésénél nem várták ki az előírt határidőt? A termelő ekkor sem mentesül a felelőssége alól, ám ezt egy másik törvény, az élelmiszertörvény szabályozza, méghozzá nagyon szigorúan. Viszont a villamos energiára vonatkozik a termékfelelősség. Ami persze nem azt jelenti, hogy ha belenyúlok a konnektorba és megüt az áram, ezért kártérítés járna. De ha a feszültség hirtelen megugrása miatt leég a hűtőszekrényem, kinyiffan a tévém, vagy ha áramszünet miatt leolvad a mélyhűtő, és elromlik a benne tárolt élelmiszer, akkor az elektromos szolgáltató fizethet, mint a köles.

A törvény rendelkezései a gyógyszerek okozta károkra sem alkalmazhatók, ezekre viszont az egészségügyi törvény sokkal szigorúbb rendelkezései a mérvadóak. Ám jó tudni a kóklerségek mai dömpingjében, hogy a nem gyógyszernek minősített ún. gyógyhatású termékek okozta károkra azonban vonatkozik a termékfelelősség: ha a csodafogyószertől gyomorvérzést kapok, ha a mellnövesztő krém használata hormonzavarokat okoz, felléphetek a gyártóval szemben.

Ami azonban leginkább hiányzik, az a szolgáltatásokért viselt felelősség érvényesíthetősége, hiszen a törvény csak termékekre vonatkozik. Így nem követelhetek ennek alapján kártérítést a villanyszerelőtől, ha rosszul kötötte be a csillárt, és megütött az áram, az autószerelőtől, ha nem húzta meg a kerékanyákat, leesett a kerekem, és balesetet szenvedtem, a vendéglőstől, ha romlott italt adott, és gyomorvérzést kaptam. Pedig ez olyan kár, aminek helye lenne a jogszabályban, mégsincs benne. Kár. Ám vigasztaljon minket az a tudat, ha egyszer sor kerül a fogyasztóvédelmi törvény elfogadására is – netán hamarább, mint a médiatörvényre –, és abban már a hibás szolgáltatások okozta károkra is találunk paragrafust. A fogyasztók igaz ügyéért harcoló két képviselőnek pedig további jó együttműködést kívánunk.


































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon