F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

Az SZDSZ 1989 tavaszán készítette el „A rendszerváltás programjá”-t. A leszakadt társadalmi csoportok fokozott szociális támogatását indokló fejezetben szerepel az alábbi passzus: „A gyökértelen, perspektíva nélküli társadalmi csoportok, különösen a lumpenizálódó városi szegények körében terjedő fasisztoid ideológiák az etnikai különbségekre épülve szembefordíthatják egymással a kirekesztett társadalmi csoportokat, és pogromhangulatot idézhetnek elő.” Tavaly márciusban mindez még távoli, kivédhető fenyegetésnek tűnt. Ma egyre több jel utal arra, hogy a fenyegető veszély kézzelfogható valósággá válik. „A faji háborút, ami felé végzetszerűen, alvajáró módján haladunk…” – írta e lap hasábjain (Beszélő, 34. szám) néhány héttel ezelőtt Solt Ottilia. Igen, a vetés beérett.

Mint a Népszabadságból megtudhatjuk: „Egerben 1990. szeptember 14-én este 20 óra tájban egy 150-200 fiatalból álló, cigányellenes jelszavakat skandáló, láncokkal, botokkal és más támadóeszközökkel felfegyverkezett csoport jelent meg a Csebokszári lakótelepen. A csoport tagjai rendkívül agresszíven viselkedtek, törtek-zúztak, békés járókelőket bántalmaztak, csak azért, mert cigányok.” A környéken élő cigányokon páni félelem lett úrrá. A helyi tévé egyik munkatársa, aki néhány perccel a támadás után járt az egyik megvert cigány lakásában, elmesélte, hogy akkor ott, abban a lakásban élte át először, hogy milyen félelmet képes kiváltani a pogromhangulat az érintettekből.

Igen, arra, ami Egerben történt, már jó ideje számítani lehetett. Arra azonban, hogy a cigányellenes indulatoknak ez a minden eddigitől gyökeresen különböző és beláthatatlan következményeket magában rejtő megnyilvánulási formája éppen Egerben bukkan fel először, kevésbé.

Eger máig megőrizte polgárias, békés kisvárosi jellegét. A talajvesztett, perspektívátlan, lumpenizálódó szegények jelenléte nem vált tömegessé, és a cigányok aránya is az indulatok elszabadulását szinte automatikusan beindító küszöbérték alatt maradt. A városi rendőrkapitányság vezetői szerint a cigányokkal ma sincs több baj, mint azelőtt. Igaz, a Dobó téren évek óta összegyűlnek a magukat bőrfejűnek hirdető fiatalok, de eddig alig-alig mutatott jel arra, hogy az általuk hirdetett ideológiának a gyakorlatban is érvényt kívánnának szerezni. Akkor hát miért éppen Eger?

Mondják, az atrocitások kezdete előtt néhány órával titokzatos ismeretlenek a cigányok és a bőrfejűek körében egyaránt a másik fél várható támadásáról terjesztettek suttogópropagandát. Vajon kiknek és miért állhatott érdekében, hogy a bőrfejű-ideológiában rejlő „lehetőséget” kiaknázva a két tábort egymás ellen hergeljék? Mondják azt is: nem sokkal a bőrfejűakció kezdete előtt a Dobó téren három ismeretlen motoros buzgón híresztelte, hogy a cigányok valahol a városban megvertek egy bőrfejűt. A későbbi rasszista demonstráció kemény magját alkotó néhány tucat fiatal erre a hírre indult el a városközpontból a külváros felé. Vajon kik voltak a derék motorosok, és miért állt érdekükben rémhírekkel ingerelni a bőrfejű ifjoncokat? De vannak további kérdések is.

Az időközben alaposan felduzzadt létszámú menet több mint egyórás látványos vonulás után érkezett meg a legalább két kilométerre fekvő Csebokszári lakótelepre. A rendőrség valahogy mégsem szerzett tudomást a fejleményekről, és a cigányellenes indulatoktól fűtött, agresszív csoport akadálytalanul folytathatta útját. A rendőrkapitány szerint az első bejelentés csak 20.55-kor, közel 4 órával a menet elindulása után futott be az ügyeletre. Hogyan lehetséges ez? Ekkor a szolgálatban lévő 8 rendőr a 4 járőrkocsival kiment ugyan a helyszínre, de az események menetébe továbbra sem avatkozott be. A kocsiban ülve várták meg, amíg a feldühödött tömeg magától föloszlott. Vajon miért?

A rendőrség passzivitása tovább fokozta a pánikot, amelyet a bőrfejűek támadása váltott ki a cigányokból, hiszen nem történt olyan intézkedés, amely a fenyegetettségérzést megszüntette volna. A cigányok joggal érezték így, hogy csak magukra számíthatnak, működésbe léptek az önvédelmi reflexek, botokkal és egyéb eszközökkel felszerelt önvédelmi csoportok szerveződtek, és másnap a tömeglélektan szabályait követve megkezdődött a bőrfejűek utáni hajtóvadászat.

Az üggyel kapcsolatos korábbi híradásokból az is nyilvánvaló, hogy a rendőrség továbbra sem sokat tett a kedélyek lecsillapítása érdekében. A szokásos hétvégi létszám volt szolgálatban, és az ügyeletes tiszt nem tartotta szükségesnek, hogy tájékoztassa feletteseit a fejleményekről. Igaz, a szolgálatot teljesítő járőrök, akik pénteken fölöslegesnek tartották a beavatkozást, a szombat–vasárnapi atrocitásokat elkövető cigányokat azonnal bekísérték és kihallgatták.

Nem csoda, hogy a Heves Megyei Hírlap hétfői (17-i) cikke, amely a helyi sajtó első híradása volt a városban zajló eseményekről, „Portyázó cigánycsapat Egerben” címmel jelent meg, egyetlen szóval sem említette a konfliktust kirobbantó péntek esti bőrfejű-felvonulást, és a cigányok későbbi ellenakcióit úgy állította be, mintha azok minden előzmény nélkül következtek volna be. A lap másnapi, helyreigazító szándékú közleménye arra hivatkozott, hogy a szerkesztőség a korábbi, egyoldalú információkat a rendőrségtől szerezte. És még hosszan folytathatnánk eme sajnálatos véletlenek véget nem érő sorát.

Utólag persze nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy jóvátehetetlen tragédia nem történt, hogy a kedélyek végül is lecsillapodtak, és az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. De tudjuk, hogy ez nem igaz. Egy puskaporos hordó tetején táncolunk, amely bármikor felrobbanhat. Különösen akkor, ha Horváth Balázs néhány nappal az egri események után a cigányok beteges túlérzékenységéről nyilatkozik.

Azóta betegesen érzékeny cigányokat ért többrendbeli gázpisztolyos támadás Kalocsán. Elég volt a „Cigány vagy?” kérdésre igennel válaszolni, és a lövés máris elcsattant. A rendőrség a történtekről jegyzőkönyvet sem hajlandó felvenni. Azóta a Vágtázó Halottkémek koncertjére gyülekező skinheadek Miskolcon is kiosztottak egy-két pofont, és bevertek egy-két ablakot egy cigánylakta ház udvarán.

A belügyminiszteri felelőtlenségnek is van határa.

• Beszélő