Az alábbi írások az MTA Regionális Kutatások Központja és a Friedrich Naumann Alapítvány által rendezett Fejlődő városi térségek című konferencián (Székesfehérvár, 2001. október 10.) elhangzott előadások szerkesztett változatai.

Az alábbiakban a Budapest Főváros Önkormányzata és a Friedrich Naumann Alapítvány közös szervezésében 2001. november 23-án megrendezett  Magyarország régióinak fejlődése és felkészítése az európai uniós csatlakozásra című konferencia előadásainak szerkesztett változatát olvashatják.

A Bihari Önkormányzatok Szövetsége – amely 1991-ben kezdte meg a működését egyesületi formában – 38 település együtteséből áll. Az önkormányzati szövetség csak később döntött úgy, hogy gazdaságfejlesztési célok irányába indul el. 1996-ban kezdődött el ez a munka, amely országosan is kapcsolódik a területfejlesztési törvény előkészítési folyamatához. Ennek eredményeképpen 1998-ban kapta meg a Bihari Önkormányzatok Szövetségének 31 települése a Bihari Vállalkozási Övezet elnevezést.

Néhány szót szeretnék szólni az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség feladatairól, a területfejlesztésben betöltött szerepéről, a jelenleg ott folyó munkáról és a jövőbeni terveinkről. Először is szót kell ejtenem az Európai Unió regionális politikájáról általában, amely már magának az uniónak a megalakításától kezdve működik. Nyilván voltak támogatói és ellenzői is ennek, azonban a regionális politika folytatása mellett több érv szól, mint az ellenzők mellett.

A regionális politika kapcsán elég sok félreértés, tudatos dezinformáció hangzik el. Nem tudjuk, hogy mi lesz a strukturális alapok sorsa, mi lesz a kedvezményezett térségek lehatárolásának szempontja, milyen intézményrendszer keretei között kapják a csatlakozó országok a támogatásokat. De nagyon kevés figyelmet fordítunk arra is, hogy milyen alapelvek mozgatják az Európai Unió regionális politikáját, és ezeket az alapelveket a nemzeti intézmények miképpen tudják alkalmazni, hol kell a kialakult nemzeti intézményrendszert módosítani.

Előadásomban először a kilencvenes években lezajlott két kutatási program főbb eredményeiről és tanulságairól szeretnék beszámolni, hogy aztán felvázoljam az Alföld ezek alapján kirajzolódó fejlődési lehetőségeit.

Az első program forrásait egy a kárpótlási törvény vitája kapcsán hozott parlamenti döntés teremtette meg. Mik voltak tehát ennek a 120 kutatóval, az összes alföldi egyetem, intézet és érintett tanszék bevonásával elvégzett munkának a főbb eredményei?

Előadásomban két északkelet-magyarországi tervezésstatisztikai régióról, az Észak-Alföldről és Észak-Magyarországról lesz szó. Nyilvánvaló, hogy az euroatlanti csatlakozási folyamatok, illetve ezeknek a térségeknek a felzárkóztatása szempontjából korántsem mellékes, hogy itt egy nagyon hosszú határszakasz húzódik. Az MTA-RKK debreceni csoportjában kollegáimmal együtt elsősorban az ukrán és a román határszakasz problematikáját vizsgáltuk.

Az MTA Regionális Kutatások Központ, a Friedrich Naumann Alapítvány és a Soros Alapítvány idén május 14-én konferenciát rendezett Hazánk európai uniós csatlakozása és az elmaradott térségek felzárkóztatása címmel. A debreceni találkozó anyagából válogat alábbi összeállításunk. Az előadásokat rövidített, szerkesztett formában közöljük.

A tágabb értelemben vett határtérséget mindkét oldalon négy-négy megye alkotja. Román oldalon Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyék, amelyeknek összterülete 28 485 km², összlakossága 2172 ezer fő, népsűrűsége 76 fő/km². A magyar határ menti megyék (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád) összterülete 22 045 km², amelyen 1939 ezer ember él, vagyis a népsűrűség 109 fő/km².

A magyar–jugoszláv határt a többi hat határszakaszhoz hasonlóan az első világháborút lezáró trianoni békediktátum után jelölték ki. A Szerb–Horvát–Szlovén Királysággal közös határszakasz a Mura-vidéktől egészen a Tiszáig, illetve a Tiszától mintegy 20 km-re keletre az egykori Torontál megyéig (Rábáig) terjedt, s igen jelentős magyar lakosságú területek váltak Jugoszlávia részévé közvetlenül a magyar határ közelében. Természetes határokról csak részben beszélhetünk (Mura, Dráva), mert a győztes nagyhatalmak az országokat elválasztó zónát leginkább a XIX. sz.