Skip to main content

Euróna


1992-ben alakult meg a Határmenti Regionális Tanács a nyugati határszélen, Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye és Burgenland együttműködésével, hogy akiknek korábban, a vasfüggöny idején, nem volt módjuk együttműködni, most erre lehetőségük nyíljon. Hat év alatt elég jelentős eredményeket ért el: felkarolta a helyi kezdeményezéseket, támogatta a helyi önkormányzatokat abban, hogy új kerékpáros-, gyalogos-, illetve közúti határátkelőhelyek nyílhassanak.


Két kérdéssel kívánok foglalkozni. Az első: van-e ma olyan vidékfejlesztési program, amely igényli a vidéki társadalom megújulását? A második: vajon lehet-e esélye a magyarországi vidékfejlesztési program megvalósulásának, ha a magyar vidéki társadalom nem mutat a jelenleginél nagyobb szándékot a megújulásra?

Ha az ember nem nagyon akar konfrontálódni, akkor az első kérdésre a válasz kicsit népmesei ihletésű: van is, meg nem is, igen is, meg nem is.



Elsősorban szervezeti kérdésekkel szeretnék foglalkozni, de minthogy a szervezeti kérdések nem választhatók szét a funkcionalitás problémakörétől, funkcionális szempontból szeretném ezt megközelíteni. Akkor, amikor kistérségekről és ezek intézményesüléséről beszélünk, divat manapság megállapítani, hogy itt bizony egyfajta káosz uralkodik. Ahhoz, hogy megértsük, miért van ez a tarkaság, kiindulópontul szolgálhat, ha áttekintjük, melyek azok a tényezők, amelyek ezt a sokszínű képet kialakították.


A KSH az ország kistérségeit öt fejlettségi kategóriába sorolta. A címben említett határszakasz – amely az összes magyar határoknak majdnem a harmadát adja –, akkor láthatjuk: ez a határszakasz szinte teljes egészében a jobb kategóriákba sorolódik, tehát a dinamikusan fejlődő, illetve a fejlődő kategóriába, és csak néhány kistérség került a felzárkózó kategóriába. Ez megkülönbözteti a többi határszakasztól, ahol szintén találunk egy-egy fejlődő térséget, de azok a városi terekhez kapcsolódnak inkább.


Az utóbbi két évtizedben, sajnos, nem csak a mezőgazdaság válságáról beszélhettünk, a nyolcvanas évek eleje óta azzal részben párhuzamosan, részben annak köszönhetően bontakozott ki egy olyan krízis, amelyet jobb híján regionális válságnak (vagy válságoknak) nevezünk. Ekkor indult meg bizonyos területek fokozatosan gyorsuló leszakadása, és a folyamat a rendszerváltást követően teljesedett ki.

A Tisza-vidék nagy része is ilyen, regionális krízisektől sújtott terület.



Az európai uniós csatlakozási folyamat során első lépésben a belépő országok fejlettségi szintje emelkedett, míg az országon belüli területi differenciáltság változatlan maradt. Ez azt jelentette, hogy maradtak olyan területeik, amelyeket az európai uniós átlagot jelentősen alulmúló gazdasági mutatók jellemeztek. Ebben a folyamatban az volt az általános, hogy az országra alkalmazott fejlesztési programok, struktúrák alapvetően ágazati jellegű fejlesztési programok voltak.


Az 1918-as békeszerződések előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egy politikai teret alkotott, szerves gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokkal. Ez érezhető volt az Ipolytól a Tiszáig terjedő területen is. Az első világháború után ezek a kapcsolatok széttöredeztek, az új határok kialakításánál teljes mértékben hiányzott a gazdasági racionalitás. A Monarchiából kiszakadt sok kis gazdasági egység mindegyike függő helyzetbe került a nagyhatalmaktól.


A nyolcvanas évek első felében – készülődvén a GATT uruguayi fordulójára – Magyarország csatlakozott a jelentős agrárexportőr országok Cairns-i Csoportjához. Azokhoz, akik a világkereskedelmi tárgyalások középpontjába az agrárkereskedelem szabaddá tételét kívánták állítani. Agráriusaink hitték, hogy a kereskedelmi korlátok és a nemzeti támogatások lebontása mezőgazdaságunkat még sikeresebbé teheti.


Az ukrán–magyar határszakasz Magyarország második legrövidebb határszakasza, ugyanakkor Magyarország csatlakozása után várhatóan az ukrán határszakasz lesz a legtovább az Európai Unió külső határa. Ez a határ a magyar oldalon kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg, az ukrán oldalon pedig Kárpátalja megyét érinti, vagyis itt valóban periferikus terület érintkezik szintén periferikus, halmozottan hátrányos helyzetű területtel.

Nézzük először is Szabolcs-Szamát-Bereg megyét.



A ma 355 km hosszúságú magyar–horvát államhatár történetileg az egyik legsajátosabb és legbonyolultabb fejlődésű jelenlegi magyar államhatár-szakasz. E határszakasz nagy része – igaz nem államhatárként, hanem belső közjogi-közigazgatási határként – a mai magyar államhatár egyetlen, hosszú történeti múlttal rendelkező része. A mintegy 800 évig tartó magyar–horvát államközösségen belül e határ inkább összekötött, semmint elválasztott.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon