1. Megszületett a magyarországi ellenzék kurtára fogott „Mit tegyünk?”-je: Kis János a Beszélő harmadik számában mélyrehatóan elemzi a hazai gazdasági és politikai helyzetet, kelet-európai, sőt világpolitikai összefüggésekbe ágyazva ezt, és megpróbálja felvázolni az 1981. december 13-ával kezdődő új szakasz programjának alapjait.

A magyar forradalom leverésére, Csehszlovákia megszállására egész Kelet-Európában a szentszövetségi reakció évei következtek. A demokratikus mozgalmak szétszórt maradványai nem tehettek mást: töprengtek a vereség tanulságai fölött, és várták az idők jobbra fordulását. Miközben a hivatalos Kelet-Európa a lengyel munkásmozgalom eltipróit ünnepli, óhatatlanul arra kell gondolnunk, hogy harmadszor is ugyanez fog történni.

Cikkemmel arról szeretném meggyőzni barátaimat, hogy a párhuzam megtévesztő.

Azt írta egy kedves barátom, akivel olykor ideológiai vitákba feledkezünk a drótpostán keresztül, még a „kis októberi ellenforradalom” kitörése előtt, hogy mielőtt nekilátnánk innen, a magyar ugarról megdönteni szelíden a globális kapitalizmust, néhány egyszerűbb dologgal volna érdemes foglalkozni. Például az államháztartási hiánnyal. Vagy a felelős kormányzás kikényszerítésével. A korrupcióval – 1 billió, meg az apró, ahogy Jaksity György írta néhány éve egy cikkben. És például azzal is, hogy hazánkban mintegy 1,8 millió nettó adóbefizető fizeti a többiek közüzemi számláit, kórházköltségeit, rendőrét, tanítóját, polgármesterét, jegyzőjét, vasutasát, buszsofőrét. A potyautasok cehhét.

A politikai pártok hajlamosak az általuk képviselt eszmék jelentését időről időre tágítani. Nem lebecsülendő feladat a jelentéseltolódások és -váltások kimutatása, és annak feltárása, hogy a táguló értelmezés melyik eszmevidék felől érkezett. A kérdés az, hogy voltaképpen milyen tartalmakkal jelenik meg a liberális oktatáspolitika, s mit mihez tudunk viszonyítani.