A hazai ellenzék október 23-án este emlékezett meg a forradalom 30. évfordulójáról. Az összejövetelen, amelyen 50-60-an vettek részt – nem is fértek volna el többen Nagy Jenő és Vétek Mária lakásában – Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke beszélt a forradalomról.

Az alkalmat csak azzal becsülhetem meg, ha olyasmiről írok, amit lényegesnek tartok. De erről csak töredéket tudok írni, sajnos.

I.

Lev Tolsztoj mondja: „Valamennyien megszoktuk a gondolatot, hogy az erkölcsi tanítás a legbanálisabb és legunalmasabb dolog, amiben nem lehet semmi új és érdekes; pedig az egész emberi életnek... az oly bonyolult és az erkölcsiségtől függetlennek tűnő változatos tevékenységével nincs más célja, mint az erkölcsi igazság egyre teljesebb megvilágítása, hangoztatása, leegyszerűsítése és közérthetővé tétele.

„Kívül-álló” cikkében (Beszélő 4.) első olvasásra sok demagóg és igazságtalan elemet láttam. Látok ma is. Hiszen a magyar értelmiség egy csoportja 1977-ben megtörte két évtized csendjét, s a magyar társadalom demokratizálásának lehetőségeit kutatja, mellébeszélések nélkül – és íme, máris túl mérsékeltnek, álellenzékinek és a jó isten tudja, minek nevezik őket, valamiféle plebejus ideológia nevében. A Beszélő szerkesztősége által megfogalmazott program (5–6. sz.) és a Magyarország 1983 tavaszán c. szerkesztőségi cikk (7.

Gondolatok a közeljövőről[SZJ] c. cikkemet néhány hónappal a lengyelországi katonai államcsíny után írtam. Vitát szerettem volna kezdeményezni vele politikai barátaim körében, hogy a tanulságok elemzésével jussunk túl a megdöbbenésen, amit Kelet-Európa legnagyobb demokratikus tömegmozgalmának föld alá szorítása okozott. A következő főbb állításokat javasoltam megvitatásra:

1.

Majdnem tíz éve, az egyetemen léptem be a pártba. Már a KISZ-ben is az agit-prop.-os munka vonzott; ma is ezen a területen dolgozom. A Rajk-butik küszöbét először az ellenfél megismerésének szándékával léptem át. A nagyszámú „ellenséges” írás, amelyhez hozzájutottam, egyre jobban megérlelte bennem a gondolatot, hogy a párt és az ellenzék között mielőbb meg kell kezdeni a közvetlen párbeszédet.

A jelek szerint a párt felső kulturális vezetése teljesen elutasítja ezt a párbeszédet. Kultúrpolitikánk irányításában az utóbbi időben a keményebb vonal hívei kerültek túlsúlyba.

„Meg akartuk vizsgálni azokat a raktárakat, amelyekről a kormány azt állította, hogy üresek.
Látni akartuk ezeket, hogy azt mondhassuk: igen, tényleg, a raktárak üresek.”

Lech Walesa

Tagadhatatlan: december 13-a után nehezebb a régi úton járni. Az okokat megvilágította az új fejleményeket értékelő Kis János. Én azonban még elidőznék a régi útnál. Ellenzékiek voltak-e vagy sem az elmúlt évtized végétől kibontakozó törekvések, amelyek egy demokratikusabb magyar társadalom megvalósításának lehetőségeit keresték?

Kedves János!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő 3-ban megjelent cikkedet, melynek kimondott célja, hogy szembenézzen a magyarországi „ellenzék” 1981. december 13-a utáni helyzetével, írásod gondolatmenetének egészéből, hangvételéből a következőket vélem kiolvasni:

Kelet-Európa – s ezen belül, minden sajátossága ellenére is, Magyarország – történelmének új korszakába lépett. Nem is elsősorban december 13-a, hanem e társadalmak immár akuttá vált s lényegében gazdasági természetű válságának eredményeképp.

A kelet-közép-európai országokban megvan a demokrácia szükséglete, de nincsen meg sem a demokratikus forradalom, sem az alkotmányos demokratikus reform eshetősége. A nemzeti önrendelkezés a Varsói Szerződésbe és a szovjet jelenlétbe ütközik, a politikai önrendelkezés az egypártrendszer Jalta-diktálta tabujába, tovább →

I.


„Tíz éve vagyok az ellenzékben, még most sem tudom, mit akarnak” – fakadt ki Eötvös egy ízben az 1840-es évek derekán. Egy idő óta, politikáról gondolkodva, gyakran jut eszembe ez a (Széchenyi naplójában megörökített) kesernyés mondás. Távolról sem kívánom magam Eötvöshöz hasonlítani, tízéves időtartamról sem lehet szó, hiszen a mai magyar demokratikus ellenzék csak mintegy öt-hat éve létezik; a szituációban azonban tagadhatatlanul van valami, amire ráillenek az idézett eötvösi szavak.

Olvasom, hogy Magyarországon van ellenzék. Csak nincs politikai programja. Ne legyen a nevem Lehrstück Mária, ha értem ezt!

Igaz, láttunk már ilyet is: spontán tömegmozgalmat, melyet körvonalazott elvi program nélkül hatalmas politikai tényezővé tett a benne felgyülemlett feszítőerő. Meg olyan ellenzéket, amely egy emberöltőn keresztül nem volt képes komolyan vehető alternatívát megfogalmazni, de létezett intézményeiben, képviselői helyeket foglaltak el a parlamentben stb.