A Beszélő ez évi január 5-i és január 12-i számaiban megjelent „Tomy Horror Picture Show” és „Comedy of Errors” című vitacikkekhez kívánunk megjegyzéseket fűzni. Tesszük ezt egyrészt azért, mert helyreigazítást kérünk lapunktól, de – másrészt – azért is, mert következtetéseket szeretnénk levonni az egész ügyből.

Sorainkat – kissé szokatlan módon – ketten írtuk alá.

E tekintetben leggyakrabban éhséglázadások képe merül föl, melyeknek az SZDSZ vagy az élére áll, vagy becsatornázza azokat az intézményes politizálásba, vagy a kormány mellé áll velük szemben – a válaszadó vérmérséklete szerint.

Sokakkal ellentétben a fő veszélyt nem az utcára vonulók haragjában látom. A cinikus megjegyzésnek – „Munkanélküliek még nem döntöttek meg kormányt” – végül is igaza van. (A veszély azonban elég komoly.

Mózs József: Amikor az SZDSZ országosan elindult, úgy másfél éve, akkor belesodródtak olyan emberek, mint én is, akik se nem internacionalisták, se nem nacionalisták, se nem kozmopoliták, egyáltalán semmiféle …isták, egyszerűen itt élő emberek, akiknek elegük volt ebből a hazug totalitárius rendszerből. A határozott változások igénye volt az, ami minket az SZDSZ-hez vonzott.

Részben helyhiány miatt, részben mert Kőszeg Ferenc számos gondolatomat már elmondta helyettem, most csak T. G. M. néhány állításával szállok vitába.

1. Az országgyűlési választások idején az ország lakossága nem valamifajta létező pártprogramokra szavazott, hanem szlogenekre. Bárki került volna is ki győztesen a választásokból, balgaság lett volna azt hinnie, hogy politikai tőkéjével szerezte meg a parlamenti többséget. Politikai tőkéje ugyanis kizárólag a demokratikus ellenzéki hagyományokkal rendelkező SZDSZ-nek volt.

Persona non grata-k?
(Válasz Langmár Ferencnek)

Langmár Ferenc termékeny újságíró: ugyanazon a napon (január 16-án) jelentetett meg egy interjút a Magyar Hírlapban és egy dolgozatot a Beszélő 3. számában. Mindkét írás az Állami Számvevőszéket, illetőleg annak vezetőit tűzte tollhegyre, és mindkét írás ihletője (interjúalanya, informátora) ugyanaz a személy: az ÁSZ egykori főcsoportfőnöke, jelenleg a kormány főtanácsosa, Gyarmati András.

Az Állami Számvevőszéket egyéves fennállása alatt sok kritika érte, sőt már a „létrehozását éles polémia előzte meg”.

A kalandos történeteket kedvelő olvasók feltehetően különös becsben tartják a Beszélő azon számait, amelyekben Bauer Tamás közli – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a Fideszről szóló politikai horror-krimisorozatát.

Bauer Tamás cikkek egész sorában bizonyítja be, hogy a Fidesz képmutató, következetlen, szószegő, becstelen és fittyet hány saját alapelveinek is. Meg kell vallanom, hogy okfejtéseit élvezettel olvastam, kételkedés nélkül, hevesen bólogatva. Helyeslésemnek nem is annyira az érvelés tárgyi alapja adott tápot, mint inkább egy mögöttes érzés. A bennem nem is túl mélyen rejlő öreg Fidesz-drukker csalódottan tapasztalja, hogy a mérvadó radikális ifjak többsége csak frazeológiájában radikális. A szabadversenyes-liberális közhelyek szajkózása színtiszta konformizmus.

Dr. Orbán Viktor Horror Picture Show címmel hangulatos írásban próbálja ízekre szedni a Fidesz viselkedéséről a Beszélőben közölt elemzésemet. Orbán dr. tizenöt pontba szedi a cikkemben első olvasásra fellelt „valótlan tényállításokat”, ami írásának felületes olvasójában olyan benyomást kelthet, hogy elemzésem teljesen megalapozatlan.

A tizenöt pont közül egy olyat találtam (14.), ahol el kell ismernem: lehetséges, hogy megalapozatlan az az állításom, miszerint a Fidesz „számos népszerű, egykor MSZMP-s polgármester-jelöltet” állított.

Alapvető problémám a jelenlegi bérlakások eladásának Kozák Gyula által kifejtett koncepciójával van. Látszólag valóban óriási tehertől szabadulnának meg a helyhatóságok, ha a többnyire lerobbant bérlakások terhét letehetnék a vállukról. Ez azonban csak rövid távon igaz! Néhány olyan szempontot sorolok fel, amelyet, úgy érzem, nem vett figyelembe a szerző, pedig ha a távolabbi jövőt is figyelembe vesszük, nagyon is fontosak.

1. A jelenlegi lakásárak mellett a bérlakások piaci lakbére olyan magas lenne, hogy azt nagyon kevesen tudnák kifizetni.

„Az infláció az ördög műve,
mert tiszteletben tartja a
látszatokat és szétrombolja a realitásokat”
(André Maurois)

Mindenekelőtt azt kellene leszögezni, hogy a fővárosi bérlakások (jó része) nem szociális bérlakás. Nem olyanok, mint a szigorúan ellenőrzött New York-iak, sem mint a francia HLM típusúak, melyek szociális kiutalás alapján kerülnek szétosztásra. Nem hasonlíthatók a Horthy-rendszer gettósított Mária Valéria-telepi lakásaihoz sem.