A neves szerző ezúttal, úgy tűnik, ingoványos talajra tévedt, írásának logikája ugyanis „A hatalom a fegyveres erő” (maói) képletből kiindulva, kizárólag a „ki parancsol?” kérdéséhez vezethetett el. Ez viszont nem jelent mást, mint a „parancsnoklási jog” újraelosztásának igényét, ami alkotmányos alapon aligha valósítható meg.

A problémafelvetés ebben a formában „hamis”-nak tűnik. A demokratikus jogállam alapja ugyanis a hatalommegosztás.

Mit lehet tenni, ha egy nagy többségében magán-részvénytársaság kitalál és feltálal egy új autópálya-építési koncepciót?

A koncepció mellé ráadásul az érintett megyei és települési önkormányzatok jelentős részének támogatását is felsorakoztatja.

A project már embrionális állapotában nyilvánosságot kap, Nagy Péter, a CO-NEXUS ügyvezető igazgatója hetente legalább egyszer közzéteszi: „egyelőre nem nyomvonalban, csak sávban gondolkodunk.”

Mit lehet tenni?

Kálnoki-Kis Sándor, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára számára az előző heti cikk egy szempontból mindenképpen jelzésértékű. Úgy érzi, hogy a minisztérium által lefektetett tízéves fejlesztési programból nem derült ki elég világosan, hogy az egy kettős célú program. Először is pótolni kell mintegy 225 milliárd forintnyi fejlesztési elmaradást.

Őszintén megmondom, engem már a tervezett autópálya térképről leolvasható, kád formájú alakja bizonyos szakmai gyanakvással tölt el. Miért kell egy gyorsforgalmi utat, sík vidéken, lényegesen hosszabb nyomvonalon vezetni, mint ami feltétlenül szükséges?

Nem az lenne-e a Dél-Franciaországból vagy Olaszországból a Szovjetunió felé igyekvő kamionok igénye, hogy minél gyorsabban eljussanak a keleti határra?

Születését követően 55 évvel főnixként életre kelt az 1936/IX. törvénycikk, mely a hatósági orvosi szolgálatról rendelkezett. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvénytervezet beterjesztői nem hagytak kétséget afelől, hogy miként viszonyulnak a ’36-os törvénycikk hagyományához.

Az eredeti törvény forrásvidéke a Gömbös-éra. Ahhoz, hogy e „szűk szakmai” jellegű tc. keletkezését történelmi vonulatában lássuk, az alábbi tények ismerete szükséges.

Bauer Tamás szintén látja és hangsúlyozza, hogy a Fidesz javaslata „lényegében hatályon kívül helyezi a parlamenti demokráciát”. Ez nyilvánvaló is, hiszen a tárgyalásokon nem a parlamenti erőviszonyok szerint, hanem egyformán két-két küldöttel – a fiatalok ügyrendi ajánlata szerint „prominens személyiséggel” – vennének részt és jutnának konszenzusra a pártok.

Egyetlen kérdést tesz föl nekem; szeretnék egyetlen mondatban válaszolni. Úgy gondolom, hogy azok a problémák, melyeket Sütő András Naplójegyzeteinek recenziójában fölvetettem, megérdemelnek még néhány észrevételt. Annál inkább, mert az írás kapcsán bővérű támadásokat intéztek ellenem, hogy mást ne említsek, az MDF házi rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban is.

Kérdése az, hogy vajon komolyan gondoltam-é, hogy Sütő Andrásnak mindent le kellett volna írnia a naplójában, ezzel előidézve annak a veszélyét, hogy a Securitate kezére játssza barátait.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Tiltott zászlók alatt című szamizdatkiállításán egy ötödikes kisdiák azzal nyugtázza a látottakat, hogy „nagyon tetszett és nagyon jól érezte magát a kiállításon”. Nos, ugyanez a történelmi értetlenség, érzéketlenség csapott meg engem a kiváló és mindent tudó filmesztéta, Bikácsy Gergely Rainer M. János Az író helye című könyvéhez fűzött reflexióit olvasva.

Noha a cikk hangvétele és a tények kezelése ezt a szándékot sem zárja ki – éppen szakszerűtlen állításai és következtetései, átlátszó csúsztatásai miatt –, aligha alkalmas az önkormányzati munka megzavarására. A 3093 létrejött önkormányzat közül ugyanis ma nincs egyetlen önkormányzat sem, amelyik csak ennyit ismerne a törvényalkotásból, az önkormányzatok feladat- és hatásköreiből.

Rosszul emlékszik a cikkíró, amikor feleleveníti a köztársasági megbízotti intézmény létrehívásakor deklarált parlamenti szándékot.

Egy „esetleges” választás nyomában

Tamás Gáspár Miklós emlékezetes karácsonyi vitacikke kapcsán (Beszélő, 1990. 50–51. szám) ismét előtérbe került a kérdés: milyen arculatot formálhat a maga számára a politikai ellenzék a századvég Magyarországán? Ezen belül a legfontosabb kérdésnek az tűnik, hogy az ellenzék vezető ereje, a Szabad Demokraták Szövetsége hogyan alakítja politikáját a közeljövőben.

Kőszeg Ferenc a vitacikkre válaszolva hosszan elemzi annak állításait. A háromrészes válasz egyes részei a szociáldemokrácia hazai helyzetével foglalkoznak.