Skip to main content

Vita


Döntsön a nép! – hangzott a szabad demokraták mindmáig legeredményesebb jelszava. Döntsön a tagság, de előbb jelentkezzenek a jelöltek! – határozott az SZDSZ országos tanácsa. Mértékadó körökben az első név, amely fölmerült mint Kis János esetleges utódáé, Tölgyessy Péter neve volt, de csak azért, hogy leszögeztessék: ő az, akit nem tudnak elfogadni. (Magyar Hírlap 1991. október 2., Kis János nyilatkozata: „A bejelentésemet azért tettem meg most, idejekorán, mert azt akartam, hogy a párt időt kapjon arra, hogy más jelölt is megjelenjen a színen.


Manapság, amikor megnyilatkozásaiban – természetesen írói munkássága részeként – a kormánykoalíció vezető pártjának több személyisége sem leplezi örömét az SZDSZ-ben kialakult helyzet, az SZDSZ gyengülése miatt, ami engem illet kétségek között kezdek hozzá e cikk írásához, mely természetesen csakis bírálattal kezdődhet.


Manapság legalább annyira népszerű szidni az SZDSZ-t, mint a kormányt, a kisgazdákat, a tv-híradót vagy a bürokrácia tehetetlenségét. Az emberek egyre többször csak legyintenek az SZDSZ (meg a többi párt) nevének hallatára, a sajtóban elszaporodtak a pártot ért különböző politikai és értelmiségi bírálatok, vihar előtti csendet jósolnak a közvélemény-kutatások baljós előrejelzései a választói magatartások alakulásáról. Mégis a „régi szép állampárti időkre” emlékeztetett az a hirtelenség és homályosság, ahogy kipattantak a párton belüli ellentétek. Mit csinált ilyenkor az ember régen?


A kép gyakran több információt hordoz, mint a szó. Célzott információt. Ez jutott eszembe, mikor a múlt heti Beszélőben Havas–Kőszeg–Solt elemzésének („Vannak kiutak”) olvasása közben a cikkbe szedett karikatúrára pillantottam. A képen két kártya, Tölgyessy Péter a király egyik fele, ugyanezen a kártyán vele átellenben, s ekként fejjel lefelé Pető Iván. Mellette egy másik lap, egy dáma, rajta Solt Ottilia szomorkodik.

A cikkben nincs szó személyekről, csak irányvonalakról.



Múlt heti cikkünkben a fenti kérdés még állításként fogalmazódott meg. Az SZDSZ a közvélemény megítélése szerint jelenleg azért nem alternatívája a kormánynak, mert egyetlen párttal sincs majdani koalíciót ígérő viszonyban, véltük. Ha ki akar törni e társtalanságból, nyitnia kell, vagy balra, vagy a koalíció felé. A parlamenti ciklus közepe előtt még van idő a próbálgatásra.


Váratlanul ért Kis János bejelentése. Első gondolatom az volt, hogy van elég zűr körülöttünk, nem hiányzik még több. Később meghallgattam az érveit, el tudom fogadni azt, hogy joga van a saját személyéről dönteni.

A Szabad Demokraták Szövetségének van egy elve, amely tagadja az erőskezű, egyszemélyes vezetést. Bízom abban, hogy nem ennek a feladásáról van szó. Kíváncsian várom, hogyan fogja a liberális elképzeléseit erőteljesebben megjeleníteni, ha már nem kötik az elnöki kötelezettségek. Én ugyanis egyértelműen azt az irányt helyeslem, amelyet Kis János és Pető Iván képvisel.



Kedves Kőszeg Úr!

Bár én is szabad demokrata vagyok, mivel sohasem beszélgettünk, úgy helyes, ha magázom. Célszerűnek tartanám, hogy elinduljon egy vita a Beszélőben az új elnök egyéniségéről, szerepéről, ha Ön is egyetért ezzel. Jobb lett volna hamarabb elkezdeni, elnökünk elég kevés időt adott a felkészölésre, így azok vannak előnyben, akik rég ezt akarták.

Tartok attól, hogy a küldöttgyűlésen sok lesz az indulat, ebből valamennyit le lehetne vezetni ezzel a vitával.





De a szövetséghez előbb létre kell jönniük a feleknek, akik megkötik azt.

A Kónya-irat fogadtatásakor vált teljesen egyértelművé, hogy az MDF-ben egy immár szervesen megépült jobboldali-konzervatív-populista-tekintélyelvű irányzat erősödött meg, melyre – a miniszterelnököt is beleértve – önmagunkat becsapó szemfényvesztés ráolvasni, hogy nem is olyan, amilyen, igazából nem is az, ami, határolja el magát… mitől is? Önmagától?



A Fazekas Mihály Gimnázium matematika-tagozatára jártam. Általános iskolás korunkban mindannyian hozzászoktunk az osztályban ahhoz, hogy mi vagyunk a legjobbak. De persze tudtuk, hogy ez nem így lesz. Legfeljebb egy-kettőnek ha sikerülhet itt is a legjobbnak lenni. És kialakult egy furcsa közmegegyezés – amiről egyébként sem az iskola, sem tanáraink nem tehettek, más évfolyamokra nem is volt jellemző – nem illett ezt ambicionálni. Nem illett azt hinni, hogy mindenkinél jobb lehetek, ha akarom.


A magyar társadalom nemcsak a politika síkján húzódott vissza, hanem szinte az élet minden területén. Nem vállalkozik, nem alkot, nem dolgozik, nem szervezkedik a magyar értelmiség, a magyar munkás, a paraszt. Két év teltei a politikai, közjogi rendszerváltás óta, s nem történt meg a tudati önfelszabadítás. Mi a magyar társadalom pártja vagyunk, annak érdekeit kívánjuk megjeleníteni és képviselni. Ehhez azonban meg kell ismernünk a magyar társadalmat, nem zárkózhatunk a tudományos elegancia elefántcsonttornyába.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon