Molnár Gusztáv többször, több helyen állította, hogy magát liberálisnak tartja. Ebből indulok ki: mit ért Molnár Gusztáv liberalizmuson? Milyen értelemben nevezi magát liberálisnak? Kik azok a liberálisok, akik viszont nem liberálisok, ha Molnár Gusztáv az? Ezekre a kérdésekre keresem a választ az alábbi írásban.

I.


Liberális az, aki nem doktriner liberális („Az igen és a nem határán”, Limes, 1. évf. 3.).

Régi MDF–Fidesz koalíciós tétel.

1. Amikor már közelinek vélelmezhető a háború vége, és ezért hamarosan le kell ülni az új világrendről tárgyalni „Joe bácsival”: 1943. március idusán Amerika és Anglia közös álláspontot kezd egyeztetni erről. Harry Hopkins, Roosevelt elnök szürke eminenciása 1943. március 15-én részletes jegyzeteket ír arról a szigorúan hármasban tartott, előző esti vacsoráról, amelyen az elnökkel és Eden brit külügyminiszterrel hármasban régiónként sorra véve megvitatták a főbb kérdéseket. Ezek egyike:

„Szerbia.

Hol húzódnak Közép-Európa határai? – hangzik fel a kérdés a Beszélő és a Magyar Hírlap hasábjain zajló vitában. Megítélésünk szerint túl általános ez a kérdésfeltevés. A szájunk íze szerint való kérdés az, hogy hogyan élnek az emberek Közép-Európában. Ez az, amitől a politika nem vonatkoztathat el, és ez az, amitől a politika túlságosan gyakran mégis elvonatkoztat. A politika nem olyan kérdésekre kéne válaszoljon, hogy hol húzódnak Közép-Európa határai, hogy mely régiók tartoznak Közép-Európához és melyek nem, melyik kultúra európai, illetve európaibb, és melyik nem vagy kevésbé az.

„Molnár Gusztáv nem a diplomácia rejtjeles nyelvén adja elő kormánya mondanivalóját” – olvashatjuk a Beszélő szerkesztőségi felvezetőjében a közép-európai régióról folytatott vita egyik cikkének élén. Mivel magam is vitatkozni kívánok Molnár Gusztávval egyben-másban, s külügyminisztériumi tisztviselő is vagyok, nem szeretném, ha most olyan kommentár születne, hogy nincs egységes magyar külpolitika. Nem tudom, hogy Molnár Gusztáv mitől képviselne „hivatalos” álláspontot – talán azért, mert a Dunatáj (újabban Közép-európai) Intézet munkatársa?

A Beszélő múlt heti számának utcára kerülése előtt fél nappal megjelent cikkemben (Magyarország és a geopolitikai tér, Magyar Hírlap, 1992. ápr. 23.) azon kesergek, hogy a kormánynak a jelek szerint nincs ideje stratégiai kérdésekkel foglalkozni, az ellenzék pedig nem akarja vagy nem meri az összmagyarság jövőjével kapcsolatos kérdéseket végiggondolni. Szabó Miklós A Habsburg–Nagy-Magyar birodalom című cikkének elolvasása után azt hiszem, árnyalnom kell a képet.

Molnár írása újabb jellegzetes példája a magyar fölényeskedésnek a szomszéd és távolabbi térség népeivel szemben. A magyar nemzet nyugati kereszténységhez tartozása belépőjegy a nyugati világba (kár, hogy ezt a nyugati világ nem tudja), míg a pravoszláv balkániság és keletiség eleve rosszabb osztályú helyet jelent a Nyugat felé döcögő vonaton. Ismét itt egy nemzeti mítosz, amelynek semmi valóságos tartalma nincsen. A Nyugatot nem érdekli a Nyugat-várományos országok történelme.

Közép-Európa keleti fele nemrég még a hatalmas szovjet birodalom amolyan (igaz, a központnál társadalmi és politikai tekintetben fejlettebb) „határterülete” volt, most pedig a nyugati világ része szeretne lenni, s nagyon reméljük, hogy nem Nyugat-Európa (társadalmi és politikai tekintetben fejletlenebb) „határterülete”. Új öntudatra ébrednek a régió népei, és új életre kelnek azok a stratégiák, amelyek a térség gazdasági és politikai integrációját kívánták megvalósítani valamikor.

Molnár Gusztáv: Én nem szeretem a kisebbség kifejezést. Én Erdélyben lényegében a román–magyar viszony egy kritikus helyét érzékelem, azt a pontot, ahonnan két nemzet, két nép egymáshoz való viszonya ered, ennek minden történelmi nehézségével és minden lehetőségével együtt. A kisebbség feltételezi, hogy létezik egy erős és koherens nemzetállam, amely integrálni képes a kisebbségeket. Közismert, hogy integrálni csak demokráciával lehet, csak az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartásával.

Tudós publicisták, Molnár Gusztáv és Vajna János vitatkoznak – váltott fegyverekkel – a Beszélő és a Magyar Hírlap hasábjain. A vita tárgya – gondolom – a magyar Közép- és/vagy Kelet-Európa politika iránya, mikéntje, hogyanja, avagy a szerzők történelemszemléletének és -értelmezésének különbözősége. E vitába kívülről beleszólni oktalanság lenne; hadd legyen a folytatás a vitatkozók belügye.

Válaszcikkét Molnár Gusztáv Los Angelesből keltezi. (Magyar Hírlap, 1992.

Engedje meg, kedves Mink András, hogy Néhány ellenérv c. vitacikkének egyetlen állításába, no, mégsem, ne belekössek, csak pontosítsam azt. Amennyire tőlem mint a népiek fogadatlan prókátorától telik.

Az általam kiemelt állítás a következő szövegben szerepel: „Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a bukott rendszer eklektikus ideológiai propagandája (koherens ideológiáról nem beszélhetünk) sok mindenben hasonlított a népiek gondolatrendszerére.