A békásmegyerieket – akikről múlt számunkban írtunk – új sátorozók váltották föl a Parlament előtti gyepen. Nem is akárkik: Szignár János postás, aki délutánonként jár szolgálatba, s ilyenkor a sátrára tűzött NE ZAVARJÁTOK OTTHONOMAT! felirattal demonstrál, továbbá Rostás Sándor, a Csövi, a decemberi, EMKE-aluljárói hajléktalan tüntetés szervezője, ama küldöttség oszlopos tagja, amely Bielek József főpolgármesterrel tárgyalt az első tömegszállás birtokbavételéről.

A kilakoltatás dokumentumai és a kilakoltatásokról szerzett tapasztalataink a fővárosnak abból a kerületéből származnak, ahol 1987-ben tömegesen lakoltatták ki az önkényes lakásfoglalókat. Ebben a kerületben – amely Budapest egyik legrégibb munkáskerülete – igen sok a rossz állapotú, komfort nélküli szoba-konyhás lakás és szükséglakás. E lakásoknak a jelentős része hosszú évekig üresen áll, vagy mert senki nem fogadja el azokat, vagy mert az IKV a minimálisan szükséges felújítási munkákat sem képes elvégezni.

Feltehetően a legszorgalmasabb napilapolvasók sem hasonlították össze a Fővárosi Tanács két kicsiny közleményét, mely egymástól jó két hétnyi távolságban látott napvilágot. Az elsőből (fogalmazványa december 22-én született, Ceausescu lemondása után fél órával, s december 29-én került a Népszabadságba) a hajléktalanok súlyos problémáinak megoldására valamilyen induló lépés látszik kirajzolódni.

„Alapítvány a hajléktalanok megsegítésére

A társadalmi szervezetek alapítványt hoznak létre és gondozási központot állítanak fel a hajléktalanok problémáinak orvoslására.

Dr. Pető például megragadta az alkalmat, és vázolta a város forradalmian új cigánypolitikai koncepcióját. Imígyen: „Döntés született arról, hogy a cigányok részére egy bizonyos számú alacsony komfortfokozatú lakást építenek a Zsigmondi utca környékén, és ez a döntés most már végrehajtásra vár. Egyértelmű tény, hogy ide kellett vezetnie az útnak. Ezek a személyek összkomfortos belvárosi lakást kaptak, olyan ugrást jelentett az életükben, hogy ezt nem bírták kompenzálni, és bizony rendkívüli kárt tettek magában a lakásban is, és nem is tudtak beilleszkedni.

Benczúr utca 47. Az egykori Liget Szanatórium. A házon tábla jelzi, hogy 1919. január 27-én itt halt meg Ady Endre. Bent lepusztult „régi dicsőség”. A szecessziós korlátok elrozsdáltak; lehullottak, romokban a stukkódíszek, mocsok és sötétség ebben a huzatos házban. És ráadásul az alagsor, egykori konyhák vagy mosóhelyiségek. Most minden helyiség lakás. Az egyiken üvegajtó, a másikon lambériás, már-már… És akad még régi ajtó is, hámló, zöld festékkel. A lakásokkal szemben nyitott vécé s egy szekrény, konyhai alkalmatosságoknak.

Hol volt azelőtt ez az ismeretlen méretű tömeg, amely a tél beálltával úgy ellepte a pályaudvarok jól-rosszul fűlött csarnokait, hogy a MÁV elszánta magát az intézkedésre? Természetesen – mint köztudott – be akarta zárni a pályaudvarokat. Elvégre a pályaudvar nem szálloda. Ez a rend, és REND-nek kell lenni.

Honnan jöttek?

Szóval hol volt ez a tömeg? A rendőrség eltakarította szem elől, ahogyan sokan, igen sokan most is elvárnák tőle.

A magyar nagyvárosokban az aládúcolt ingatlankezelő vállalatok gyámságától roskadozó, málló vakolatú bérházak, elslumosodott hajdani munkáskolóniák, lovassági kaszárnyákból, megüresedett vágóhidakból, raktárépületekből kialakított, egykori munkatáborok barakkjaiból létesített nyomortelepek környékén időről időre újabb és újabb vedlett ruhájú, valószínűtlenül sovány, izgatottan hadonászó embercsoportok tűnnek fel. Az ott élők nem értik, honnan a kétségbeesett agresszivitás, amellyel letörnek minden lakatot, felfeszítenek minden zárat, és birtokba vesznek minden lakható négyzetmétert.

Egyszer csak arra ébredtünk, hogy Magyarországon van szervezett alvilág. Egymást követik a fegyveres rablások, s ha nem tesszük azonnal ütőképessé a rendőrséget, félő, hogy még szervezettebbé válnak az elkövetők, növekszik a fegyveres támadások, rablások száma. Legalább 30%-kal kell növelni a rendőrség költségvetését, s azonnal másfélszeresére a közrendőri béreket – mondja dr.

Szombaton késő este – az utolsó még kicsit nyári, de már eléggé őszi nap estéjén – vetődöm haza; a Fő téren, ahol lakom, éppen az utolsó taktusokat püföli a szegények báljára meghívott rockzenekar. Betölti a sör édeskés-savanykás szaga a szabad levegőt. A kapunkon belépve tetten érek egy férfit vizelés közben. Ezt is le kell nyelnünk, gondolom öntudatosan. A szegénységellenes hétvége szervezéséből szabaddemokrataságom ellenére kivontam magam; de a hugyozó fickót el kell viselnem, ennyivel én is tartozom.

Az újpesti tavaszi vállalkozás nyomán (mely maga a SZETA kezdeti úttörő akcióinak hagyományait folytatta) a józsefvárosi ellenzéki szervezetek is támadásba lendültek a falaik között ólálkodó szegénység ellen.

Használt, de jó állapotban lévő őszi-téli ruhákból rendeztek két napig tartó vásárt a Ganz-Mávag Golgota utcai művelődési házának előcsarnokában.