A V. család megpróbál elhelyezkedni az új lakásban. Vagy ők, vagy a bútorok, de együtt semmiféleképpen nem férnek el. Ezért a bútorok egy része az udvarra kerül.

Este látogatók érkeznek: poloskák. A maguk egyszerűségében – a megváltozott helyzetre tekintet nélkül – ellepik a falakat és a gyerekeket.

Így az első éjszakát V.-ék a konyhában, az asztal körül töltik. Míg a gyerekek ülve alszanak, a szülők számolni kezdenek. (V.-né 4300 Ft-ot, V.

Tény:

V.-éket 1990. március 8-án a Belváros elit negyedéből karhatalommal kilakoltatták ugyanazon kerület elslumosodott részébe. Így a szoba-hallos, komfortos, 60 négyzetméteres lakásból a kétgyerekes család 30 négyzetméteres szoba-konyhába került.

De mi is történt?

V.-né 1971-ben felkerült Budapestre. Állás mellé albérletet is talál. 17 négyzetméteres szobát a tetőtérben. A főbérlő halálakor – 1974-ben – ő válik főbérlővé.

A szegedi harminc hajléktalan március 5-én beköltözhetett egy szanálandó, már kiürített belvárosi bérház egyik lakásába. Két hétre.

Miután az elhagyott, de komfortos felvonulási épület, a felszabadítható nevelőotthon nem lett az övék, a városi tanácsnak új ötlete támadt. Szeged szélén, a Repülő téren található egy szükséglakástelep. Főleg cigányok lakják. Átmeneti jelleggel költöztették ugyan oda őket, de az évek folyamán berendezkedtek. Többen állatot tartanak például, sőt legújabban önkormányzat is alakult.

A Parlament előtt lapzártakor is ott virít a sátor, ami lassan úgy hozzátartozik a Kossuth Lajos térhez, mint Rákóczi fejedelem lovas szobra. A sátor oldalán felirat: A nép adománya.

Az írás igazat mond, ez ugyanis már nem az a sátor, amelyről két héttel ezelőtt írtunk. Azok a sátrak az V. kerületi kapitányság raktárában pihennek (elismervény nélkül, ami azt illeti). Noha a BRFK, valamint a tanács annak rendje és módja szerint tudomásul vette a sátras demonstrációt, később – úgy tűnik – megbánta.

A Raoul Wallenberg Egyesület „hírhedt” tényfeltáró bizottsága és a Phralipe Független Cigány Szervezet miskolci képviselői február elején megbeszélést kezdeményeztek a miskolci városi tanács illetékeseivel. Tavaly február óta – amikor a gettóellenes küzdelem megindult – a sokadikat. A gettó nem épült fel, a tanács harcmodort váltott, de egyébként maradt minden a régiben. (Lásd „Hány ember fér el egy szobában?”, Beszélő, új folyam, I. évfolyam 2.

Egyszer már híre kelt, hogy Szeged városa is szállást nyitott a hajléktalanoknak.

Sz.-né 30 éves fiatalasszony. Hét gyereke van: Budapesten született, itt nőtt fel, csak rövid, ám termékeny házassága éveit töltötte Tiszakécskén, a férje házában. A férj egy maszek vállalkozó segédmunkásaként járta az országot ez idő alatt, nem is keresett rosszul. Az asszony némely gyerekei után méltányosságból GYES-t kapott. Jól megvoltak egészen addig, amíg egy szép napon meg nem jelent egy idegen nő három gyerekkel, s be nem jelentette igényét Sz.-re, akitől a gyerekek származnak. A fiatalasszony elvált, és visszaköltözött az anyja 24 négyzetméteres lakásába öt gyerekkel.

A Parlament körül további demonstrációk is folynak. A SZOT szakszervezetei hétfő (jan. 29.) délutánra nagygyűlésre hívták a dolgozókat: le az árakkal, fel a bérekkel, le a népsanyargató gazdaságpolitikával! A tüntetést támogatta az MSZP, a Szociáldemokrata Párt, sőt az MSZMP is. (A tudósító találkozott pl. Kemény László dolgozóval, az ex-MSZMP ex-Pártfőiskolájának ex-rektorhelyettesével, a BAL prominens képviselőivel, a SZOT Iskola tanárával, és hallott egyes demonstrálókat igen lelkesen ordítani, amikor a szónok a népszavazásra herdált százmilliókat sajnálta.

A Budapesten foganatosított kilakoltatások áldozatai legtöbbször most is az önkényes lakásfoglalók. Az alábbi eset még alighanem kuriózum, ám meglehet, hogy a közeljövőben nem is lesz olyan ritka. A tulajdoni átalakulás előtti utolsó pillanatban a budapesti bérlakás ázsiója nagyot nő, s a jó üzlet reménye merész lépésekre sarkallhatja a lakáshivatalokat.

F. P.-né 25 évnél is régebben lakik egy Lenin körúti, tágas, első emeleti, kétszobás, utcára néző lakásban. 1982 óta ő a főbérlő. Kétségtelen, nem a háztulajdonosok álma az ilyen: ’82 óta eléggé lecsúszott.

Egy szabad demokrata polgártársnő szociális performance-ot mutatott be szombaton az Építők Rózsa Ferenc Kultúrháza előtt. Felragasztotta két legutóbbi táppénzes papírját (4–4000 Ft-ról szóltak) egy táblára, s ezzel kiült koldulni az MSZMP-kongresszus résztvevőitől. Az érdeklődő járókelőket tiszteletteljesen elhessentette, mondván, hogy ő az MSZMP-tagok szociális érzékenységére kíváncsi. 4 óra alatt 82 Ft-ot kapott, a legnagyobb címlet egy húszas volt. Eközben a küldöttek 1 (egy) ebédet és 1 (egy) uzsonnát fogyasztottak el. (Vö.