Skip to main content

Harmadik oldal


Értesülésünk szerint a miniszterelnök felmenti tisztségéből Pallagi Ferenc vezérőrnagy miniszterhelyettest, az Állambiztonsági Szervezet vezetőjét. Horváth József vezérőrnagyot, a belső elhárítás (III/III-as osztály) vezetőjét a belügyminiszter menti fel. És a belügyminiszter meddig marad a helyén?

(A hír lapzártakor, kedden délután érkezett.)





Lenin elvtárs annak idején a „Ki kit győz le” formulájára redukálta a politikai játékterem szabályait. Azóta kiderült, hogy ennek a formulának egyetlen változója sem helyettesíthető be egyértelműen.

Ki a Kit? Az SZDSZ az MDF-et? Vagy viszont? Afelől ugyanis nem lehet kétség – tetszik vagy nem tetszik –, ez a két ellenzéki párt együtt – nem tudták, de tették – hajszolták ki a népszavazást.

Győz? Az SZDSZ egy picit – annyit, amennyi éppen elég, néhány ezreléket szerez.





Vajon mit gondoltak az országgyűlési képviselők, amikor júniusban megszavazták a népszavazásról szóló törvényt? Azt talán, hogy csak a kormány ír ki majd a törvény alapján népszavazást? Akkor nem jutott eszükbe, hogy ez pénzbe kerül? Merthogy most úgy fel vannak háborodva, hogy a népszavazási kezdeményezés megzavarta a törvényalkotás folyamatát és sokba fog kerülni…

Nem vitás, a népszavazási kezdeményezés „zavart” keltett. „Zavart” bizony, mint ahogy „zavar” az elmúlt évtizedek egyhangú tespedéséhez képest mindaz, ami itt Monor, Lakitelek és az 1988.



„Azokban a napokban…” – poroszkál Lukács írónádja a hártyán, s megáll, hogy maghatározza az evangélium idejét. Miként lehetne a ködként foszló időben megbízható méréspontokat kijelölni?
Lukács örömhírt akar mondani! Azokban a napokban… Augustus császár… Cirénius… s a versengő júdeai pártok lecsillapítására kiírt népszámlálás…

A nagyhatalom általános és helyi cézárainak, negyedes fejedelmeinek felvonultatása csupán eszköz arra, hogy magáról az örömhírről értesüljünk.




„Azt mondják, Magyarországon nem történik semmi.” Ezzel a mondattal indult a Beszélő, pontosan nyolc évvel ezelőtt. Mi azt tartottuk, hogy a felszín alatt már megkezdődött a rendszer bomlása. Gyülekszik az elégedetlenség, szaporodnak az engedetlenség apró jelei. Ezt az akkor még alig észrevehető folyamatot akarta a Beszélő láthatóvá tenni. Tudatosítani akartuk, hogy az ország gazdasági és politikai válsághoz közeledik. Meg akartuk törni a közmegegyezés kádárista mítoszát.

Olyan lapot akartunk csinálni, amely igazat ír.



A jó cenzúra országlása idején bizonyára Ön is szomjúhozott az igazságra, kedves Olvasó. Ma, az igazság-túltermelés napjaiban, amikor mindenki olyan őszintén politizál, ahogy csak tőle telik, valóságos csapással fenyegetjük, amidőn bejelentjük: ezentúl sűrűbben fogja traktálni politikával a Beszélő.

Sűrűbben? Igen: hetenként. De egyelőre csak kéthetenként. Nincs elég pénzünk, felszerelésünk, munkatársunk ahhoz, hogy minden héten ott legyünk a standokon.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon