Nem mondjuk, hogy nem ért bennünket váratlanul, de az első meglepetésből ocsúdva azért próbáltunk tiszta szívvel örülni annak, hogy a májusi nyárelőn a leendő kormány képében megérkezett a Télapó, s van zsákjában – azaz kormányprogramjában – minden jó.

Ha hinni lehet a vázlatosan fogalmazott irányelveknek, akkor például olyan sűrű szövésű szociális hálót kanyarítanak itt hamarosan alánk, hogy aki azon is átesik, az magára vessen.

Hiszen egyaránt gondoskodni kívánnak arról, hogy a létminimum alatt élők kiemelkedhessenek a szegénységből, és a veszélyeztetettek ne

Daróczi Ágnes, a PHRALIPE Független Cigány Szervezet szóvivője és drámai erejű szónoka reméli, hogy ezt a biztatást meg fogják kapni az erdélyi cigányok a magyarországi magyaroktól.

A Beszélő olvasói jól tudják, hogy a márciusi marosvásárhelyi nemzetiségi összecsapás résztvevői közül kizárólag 12 magyar cigányt állítottak bíróság elé, és ítéltek börtönbüntetésre a román hatóságok.

Érdekükben szervezték első tüntetésüket május 11-én a hazai cigányok demokratikus szervezetei patinás tüntetési színhelyünkön, a román nagykövetség előtt.

Ezúttal bebocsátást ny

„Az egyén, habár magát fő dolognak… tekinti… élettani szempontból csak epizód egy nemzedéksorozatban, rövid életű függelék egy virtuális halhatatlansággal felruházott csíraplazmán, mintegy időleges birtokosa egy utána is fennmaradó hitbizománynak” – írja Freud.

Magunkat gyászoljuk, mi életben maradók, mikor egy barát nem birtokolja tovább az élet nevű hitbizományt: megint üresebb és színtelenebb lett a világ.

Hiányozni fog nagyon ez az okos, sokat tudó, sokféle tehetségű társunk, a legjobb szociológusok egyike. Nem csak azoknak, akik jól ismerték.

1990 ambivalens tavaszán megérkezett az első lajhár a Fővárosi Állatkertbe, és megérkezett Linda a függetlenek ligetébe. Családom apraja megállapította, hogy a ligetben tartott köz-Linda sokkal hangosabb, mint a tévében tartott családi-Linda. És ha közelebb vagyunk a Lindához, akkor bizonyos értelemben távolabb vagyunk tőle, ha távolabb vagyunk tőle, akkor bizonyos értelemben közelebb vagyunk hozzá, és ez a bizonyos értelem fölöttébb rejtelmes dolog.

Így vagyunk a demokráciával is, amely a lajhárral egy időben érte el hazánkat.

Olvasom a Magyar Nemzetben (április 24.), hogy a Luni című román hetilap megtámadta Mihály exkirályt, amiért az bemocskolta Antonescu marsall emlékét. Eddig úgy tudtam, hogy a román nacionalizmus nagy mítosza augusztus 23., a kiugrás meg a hozzá tartozó legenda, miszerint a román csapatok lényegében maguk szabadították fel az országot. Persze tudtam, hogy ezzel a történettel a nacionalizmus fura logikája szerint megfért Antonescu dicsőítése.

Ha jól számolom, mi – úgy hatvan és tizennyolc év közöttiek egy pár millióan – egyszerre vesztettük el állampolgári szüzességünket az első szabad választásunkon. Mi tagadás, nem kedveltük kényszerű ártatlanságunk évtizedeit, nem mi ragaszkodtunk hozzá. Közben – buzgón temetve az ’56-os szabadságorgia óráinak fájdalmas emlékét – évtizedekre beletörődtünk, hogy így örömtelenül, kockázat nélkül, érintetlenül éljük le az életünket, évjáratok virulnak ki és sorvadnak el egymás után.

Ezentúl négyévenként újra és újra versengeni fognak kegyeinkért, választhatunk.

Az első szabad választás Magyarországon – akármit tartsunk is az eredményéről – három csoda élményével szolgált. Felsorolom őket.

1. Egymillió liberális

Az SZDSZ kereken egymillió szavazatot kapott a választás mindkét fordulójában. Az első forduló után még mondhatták némelyek: az SZDSZ-hívek csupán a következetes rendszerváltásra szavaznak, a kommunizmus ellen. A második forduló résztvevői azonban egyértelműen választottak: a demokratikus ellenzékből kinőtt szabadelvű tömegpártot választották.

Lapzárta után vettük a hírt a pártok mocskolódásmoratóriumáról. Helyes, jobb későn, mint soha. Pedig még öt teljes éjszaka állt volna a lelkes párthívek rendelkezésére, hogy a fővárosi és vidéki sajtóból fénymásolt röplapjaikkal telehintsék a szabad választópolgár levélszekrényét. Lapunk betördelt oldalain már nem tudtunk változtatni, de harmadik oldalunk direkt személyfenekedésre tartogatott hasábjáról még módunkban állt kicenzúrázni a legmocskosabb betűket.

…óriási baj van. A román és az orosz „reformkommunisták” egyre inkább engednek a szélső soviniszták nyomásának. Az autonómia vágyát zavargó tömegek és ejtőernyősök iparkodnak elfojtani. Aggódunk. Aggódunk az erdélyi magyarokért, aggódunk Kelet-Európáért, aggódunk Magyarországért. A fölpaprikázott nacionalizmus tönkretehet valamennyiünket.

Elérkezett az ideje a kelet-európai demokratikus erők szolidaritásának. Ám a marosvásárhelyi pogrom ügyében Havel elnökhöz és Mazowiecki miniszterelnökhöz intézett levelünkre késik a válasz.

A sors keserű iróniája, hogy amikor Sütő András a Panoráma hétfő esti műsorában felvételről felolvasta a romániai magyar demokratikus ifjak kongresszusához írt szép és bölcs levelét, amelyben higgadtságra és önmérsékletre intette a levél címzettjeit, a valóságban már a kórházban feküdt a felheccelt románok ütlegeitől sajgó sebekkel. Most drámaian vetődik fel a kérdés: lehet-e a vak gyűlölettel, az alantas szándékkal felhergelt tömeg eszeveszett tombolásával szemben önmérsékletet gyakorolni.