Skip to main content

Harmadik oldal


Lengyelországban Gdanskban, a Hajógyárban, a Szolidaritással kezdődött, nálunk a Tudományos Akadémia intézetében, Budán, a várnegyedben, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével.(Persze mind a kettőnek voltak bizonyos előzményei.) Ott a végsőkig elkeseredett, csak láncait veszthető proletár, aki szervezetté formálta vágyait, itt a szakszervezet elméleti kérdéseiben legjáratosabb, ideológiailag hivatásszerűen képzett társadalomtudományi értelmiségi, aki a gyakorlatba ültette át az elméletet.

Kétféle göröngyös út, azóta is tapossuk, lengyelek is, magyarok is.



Nevezetes nap volt az 1990. május 23-i. Három csapat egyszerre lépett pályára:

Milan: G. Galli – Tassotti, Baresi, Maldira – Colombo, Rijkaard, Ancelotti, Costacurta, Evani – Van Basten, Gullit. Csere: Ancelotti helyett Massaro (74. perc); Colombo helyett F. Galli (90. perc).

Benfica: Silvio – Carlos, Aldair, Gomes, Samuel – Paneira, Thern, Pacheco, Hernani, Valdo – Magnusson. Csere: Pacheco helyett Brito (59. perc), Paneira helyett Vata (77. perc).




Deák Ferenc parlamenti felszólalása, 1873. június 28.


„Átalában, t. ház, nekem az ide vonatkozó tárgyakhoz szólni kissé nehéz, egyszerűen azért, mert nekem az állam és az egyház közötti viszonyokat illetőleg nézetem az, a mi, mint tapasztaltam, sok emberé nem. (Halljuk!) Én azt tartom, hogy e viszonyokat illetőleg a művelt világon két, egymástól nevezetesen eltérő rendszer uralkodik: az egyik az amerikai, a másik az európai. Az északamerikai államok törvényhozása – nem mindjárt az állam első alakulásakor, de csakhamar utána – azon elvből indult ki, hogy az állam a kultuszok dolgába minél kevesebbet avatkozzék.


Május 2-án, a tévé jelenéről és jövőjéről rendezett nyilvános kerekasztal-beszélgetésen valaki a nézők közül föltette a kérdést a tévéintendánsi minőségében jelenlévő Vitraynak: mi az az „utolsó csepp”, milyen messzire van az a „legvégső határ”, amikor már ő is bedobja a törülközőt. Azaz maga is szembenéz a ténnyel: kész, nincs tovább. Ott egye a fene az egészet, ahol van – ami ezután jön, ahhoz már nem adja a nevét és a tekintélyét. Vitray válaszának lényege: ez a végső határ nagyon közel van.

(Királyok I. Könyve 21.)


A kormány őszintén megígérte, hogy a kárpótlási törvény károsultjainak kárpótlására legkésőbb szeptemberben a leghatározottabban visszatér. A leendő kegy, a Holocaust túlélőire és a német vezetéknevű, ám nem az előző csoportba sorolható, igazságtalanul megkárosítottakra áradna.

Az igazságtalanságot korrigálni akaró két módosító indítvány feletti döntés alkalmával elsősorban a kormánykoalíció szavazatait érdemes végigbogarászni.


Az ember tragédiája


Színházi kritika a „Faji Tárgyilagos” egykorú számából. – Írta: Faj Lehel, két változatban

Első változat

A szerkesztőt tévesen úgy informálták, hogy Madách… izé, hogyismondjam csak.

Az ő Nemzeti (Neumann) Színházukban (Schwarcz), amit szegény magyar (májer) közönségünkre úgy tukmáltak rá, mint sóletet a rakott káposztára (Kohn), megint sátoros ünnepet ültek a fajkóbik.







A kutya megharapta a postást

Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án elfogadja a gyermek jogairól szóló egyezményt. A Magyar Köztársaság képviseletében dr. Esztergályos Ferenc ENSZ-nagykövet úr kézjegyével látja el a dokumentumot 1990. március 14-én. Majd az ENSZ-palotában, New Yorkban találkozott ez év szeptemberének végén 70 ország államfője a gyermekekért rendezett csúcstalálkozón, és aláírják a gyermekek jogairól szóló ENSZ-konvenciót.



Elfelejtettem ugyan megkérdezni, de azt hiszem, hogy a szatmárcsekei polgármester nem gondolt faluja egykori nagy szülöttére, Kölcseyre, mikor végiggondolta, hogy mit fog csinálni új méltóságában. Feltehetőleg a szabad demokraták programjait sem tanulmányozta, s nem olvassa a Beszélőt sem. Viszont alighanem kiváló emberek tanították a szatmárcsekei iskolában, és súlyos személyiségek között nevelkedett a hajdan módos csekei gazdacsaládban.


Nyomul a kormány. Hiába tiltakozik az ellenzék, hiába érvelnek szakértők, a koalíciós szavazógép elfogadja, amit belétápláltak. Nyomul a kormány, hiába lázong a sajtó, az államtól függő bankok megfinanszírozzák a kormány napilapját, a televízióban a módszeres kiszorítósdi kiszorítja a nézhető műsorokat is. Nyomul a kormány, a kétharmados többséggel elfogadott kerettörvényeket olyan részletes jogszabályokkal tölti ki, amelyek ellenkező értelművé fordítják az eredeti törvényt – mit számít, hogy belegebednek az önkormányzatok, megbénul a főváros.


Lapozgatom a Szentírásban az evangélisták érzékeny húsvét körüli riportját. Jó, hogy ilyen kíméletlenül őszinték. Kár, hogy ennyire gyarlók a mellékszereplők. Vagy nem mindannyian?

Hogyan csaphatott át virágvasárnap eufórikus forradalmi hangulata nagypéntek gyilkos őrjöngésévé?


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon