Skip to main content

Harmadik oldal


Magam sem tudom, miért, a napokban eszembe jutott Jézus pere. Gondolom, az utóbbi évtizedek legkeresztényibb Magyarországán sokan tudnak valamicskét erről az elég szégyenteljes ügyről.

A központi testület az eljárás megkezdése előtt eldöntötte, hogy az ítélet – kül- és belpolitikai megfontolásokból – csak halálos lehet. Jól tudjuk, hogy nemcsak az elfogulatlanság hiánya róható fel a bíráknak.



Széles rétegek lelki egyensúlya billeg az ő tetején. A HÉT kamerája végigpásztázott azon a hatalmas, zenélő, esküvői habos tortán, amelyet két tucat cigányvajda (akik csakúgy vajdák, mint ahogy a vándorpankrátorok világbajnokok) készült elfogyasztani a rokonságával.

Összeszorulnak az ajkak, mögöttük csendesen csikorognak a fogak, megszűkül a szemrés, mögüle romlik a kilátás – a felbontóképesség. Egybefolyik, ami külön van. A hajléktalan és lakásfoglaló egyedek például egybefolynak – egyenrondák. A hajlékosok viszont nem folynak egybe, a szomszéd ronda, én meg nem.



Múlt csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés alkotmány- és jogellenesnek találva a világkiállítási törvényjavaslatot, az Expo megrendezése ellen foglalt állást. Másnap döntött a kormány is: ha már a főváros nem akarja, akkor az Expót tényleg nem lehet megrendezni. Mivel először a főváros mondta ki, ő az oka a mi nyomorúságunknak. Ezt az oksági kapcsolatot igyekezett feloldani Roszik Gábor (MDF) kedden, napirend előtt, amidőn városának atyjai egybehangzó ajánlkozását tolmácsolta az ország házában. Majd megrendezi Gödöllő!


aki az ország határait letolta a Balkánra. Egy titkos rendelettel tolta le, amelyből a nyilvánosság annyit tud, hogy nem jöhet be az országba az, akinek nincs legalább kétszer annyi pénze egy napra, mint az itteni átlagpolgárnak, akinek viseltes az úti levele, akinek közegészségügyi szempontból aggályosán piszkos a körme, és akinek ellenszenves a pofája. Dr. Boross némi jogállami kitérő után visszaállította az ártalmasság vélelmének jogelvét. A határőr ránézésre dönt, a határőr ezentúl hivatalból gondolatolvasó.

(Jön a gőzhenger)


Hétfőn megnyilatkozott az Alkotmánybíróság, kedden az MDF, az SZDSZ, csütörtökön megvolt a heti rendes kormányülés, pénteken Antall József a köztársasági elnök elé terjesztette ugyanazokat a tévé- és rádióelnököket, akiket az egyszer már nem nevezett ki. Vasárnap reggel a rádió Vasárnapi Újságjában Kónya Imre és Győri Béla (a felelős szerkesztő) beszélgettek egyet, kedden pedig az MDF sajtótájékoztatót tartott a Parlamentben. A köztársasági elnök pedig közölte, hogy mérlegel…

Az MDF hangadói – dr.



A sajtó és az ellenzék (mi is sajtó és ellenzék vagyunk) folyton folyvást magát sajnálja, magát félti, hogy szabadságát eltiporják, hangját elnémítják, jogait semmibe veszik. Pedig a független sajtó épp a napokban aratott fényes győzelmet a Magyar Demokrata Fórum – a kormányzó párt – elnöke fölött. Egész pontosan: a Zala Megyei Bíróság mint másodfok (dr.


Varga István orosházi ügyvéd vagy két hónapja elkiáltotta magát: a kommunista uralom idején elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények – az emberölés, a hűtlenség, a hazaárulás – elkövetőit meg kell büntetni, akármikor vetkeztek is. 1944. december 31-e és 1990. május 2-a között e bűncselekmények vonatkozásában nem volt elévülés.

Két országgyűlési képviselő, dr. Takács Péter és dr. Zétényi Zsolt törvényjavaslattá emelte Varga ötletét. Ha javaslatukat elfogadják, jó sok embernek kell majd ijedeznie a büntetéstől.



Félelemtanból elég jól vizsgázna a magyar politikai kultúrán felnövekvő nebuló.

Tudunk a bennünket igazgató fortélyos félelemről; tanultuk, hogy amíg félelem van, addig nincs demokrácia. Most újabb lecke áll előttünk: a duplafortélyos felelem immár a demokrácia gyors fejlődésének előmozdítója.

Csurka úr kiadta a parancsot: féljenek, akik hazudnak. Persze főként az újságírók, ám ebben a nagy sajtószabadságban sose tudhatja az ember, hogy mikor lesz belőle skribler. Az ukáz nem lelkiismeret-vizsgálatra szólít, hiszen már rég eldöntetett, kinek van igaza.





„Meg kell valósítani (a tömegtájékoztatásban) a politikai címkézés rendszerét” – írja hathasábnyi, egész oldalas okfejtése vége felé bizonyos Farkas Elemér a Pesti Hírlap keddi számában. „Így elejét lehet venni annak, hogy politikailag elkötelezett állásfoglalások az objektivitás köntösébe burkolózzanak.” Ő példás buzgalommal azonnal az élére is áll e „címkézési” programnak.


Az elmúlt hét világot rengető eseményei ellenére pragmatikusan álltak helyt politikusaink. A puccs bukása után mindjárt kinyilvánította a kormány, hogy mindig is Gorbacsov pártján volt, és a miniszterelnök előzékenyen vizitre invitálta Jelcint, a hős ellenállót. Rögvest határozott a kormány és a parlament a balti államok elismeréséről, de nincs szó Ukrajnáról, amely pedig szintén az önállóság mellett szállt síkra 24-én; holott – hogy egy jó kormánykoalíciós szellemű érvet mondjunk – ott él a magyar kisebbség.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon