„Nem az MDF ügyvezető elnökségének dolga, hogy fölvesse Szabó János földművelésügyi miniszter szakmai alkalmatlanságát” – tájékoztatta ékes magyarsággal a közvéleményt az MDF alelnök asszonya.

Ezzel máris fölvetette az alkalmatlanságot.

Az MDF-es politikai államtitkár is szembefordult kisgazda főnökével. Az ok: a földtörvénytervezet, amely eléggé el nem ítélhető módon nem tartalmaz földtulajdon-korlátozásokat. Így a miniszter az MDF vádja szerint megszegte a koalíciós megállapodást.

„Szent István megyéi nem önkormányzati megyék voltak” – tudhattuk meg Antall József Szent István-napi összefoglaló, témazáró történelemóráján. A budai Várban a miniszterelnök mindazonáltal a központi állam és az önkormányzatok egyensúlyának fontosságáról beszélt.

Az állami ünnep előestéjén a belügyminiszter a Népszabadság hasábjain kifejtette: „…nagyon korán megszülettek a kormányzati beavatkozást eleve kizáró autonómiák.

1968 a magyar népi demokrácia termékeny esztendeje volt. Bevezették az új mechanizmust a magyar gazdaságba, a Magyar Néphadsereg páncélozott szállító harcjárműveit Csehszlovákiába és a szabálysértési kódexet a magyar jogrendbe.

Ha mindaz, ami a múlt héten az orosz politikában történt, egy közép-amerikai banánköztársaságban történt volna, jót nevethetnénk. De Oroszország még mindig a világ második legerősebb katonai hatalma.

Miután Jelcin szabadságra ment, a jó ok nélkül gyakran orosz parlamentnek becézett, demokratikusan nem legitimált Legfelsőbb Tanács néhány napon belül egy sor olyan határozatot hozott, amelyek célja a jelcini gazdasági reformpolitika aláásása.

A politikai élet rettentően sokat fejlődött az utóbbi három évben.

A közönség kezdi betéve tudni, merre van a jobb és merre a bal. S ehhez az iránymutatáshoz hovatovább nincs szükség sem „antropológiai értelemben vett politológusokra”, sem nyugati analógiákra, sem nosztalgiákra. Maguk a politikusok jelölik ki a pályát. Ennek az az előnye, hogy a terep simává válik, vígan gurulhatnak rajta s ütődhetnek egymáshoz a biliárdgolyók. „Beskatulyázás”, „címke”, „leegyszerűsítés” – tiltakoztak még ’89-ben a politikusok (pártállamiak és ellenzékiek) mindennemű besorolás ellen.

Ügynökökről, akik voltak és vannak, ne essék szó, mondanánk legszívesebben, Kálmán király nyomán. Unjuk őket, elegünk van belőlük. 1990-ben sokkal kevesebb részlettel voltunk tisztában, de még pontosan tudtuk, miről van szó. Tudtuk, hogy az ügynök, a „III/III-as” nem kulcsfigurája, nem démona az elmúlt rendszernek, hanem – szánalmas vagy szánandó – kis csavarja.

Nem akartam elmenni, pedig a Város megint valami igazán nagyszerűt talált ki a Budapesti Búcsúra. Merthogy olykor fellázad a fáradt por és hamu, s nincsen kedve a tömeges emberkedéshez. Bocsánatukban reménykedve bevallom, hogy nem akartam embert látni már vasárnap este. Holott e fenekestül felfordult, szót nem értő világunkban a zene hangjaival még kommunikálhatnánk. Szerető kezek elragadtak hát, s azon kaptam magam, hogy a hét bronzlovastól egy kőhajításnyira papírhokedlit szerelek.

A Mesterről és a Kilencedikről nyilván mindent tudnak.

Az alkotmányosság tisztelete időnként arra kötelezi a tisztességtudó állampolgárt, hogy meggyőződése szerint alkotmányellenes eljárásban vegyen részt. Ez így van rendjén. A demokrácia alapvető érdeke, hogy az alkotmány tiszteletben tartassék, az viszont sok esetben egyáltalán nem egyértelmű, hogy mi alkotmányos és mi nem. Az esetek nagy részében az Alkotmánybíróság által igazolt és cáfolt vélemények egyaránt komoly jogászok komoly érvekkel alátámasztott álláspontjai.

Azt mondja a belügyminiszter (a Népszabadság szerint), hogy az ellenzéknek nincsenek eszményei. Furcsa mostanában ezt olvasni (hallani), mert ugyanakkor azt mondják ezen az oldalon is, meg azon az oldalon is, hogy véget kell vetni a szellemi polgárháborúnak. De hát a belügyminiszter a kereszténydemokraták vitafórumán beszélt, az egyetlen olyan pártén, amely világnézeti pártnak tekinti magát. Belügyminiszterünk, tudjuk, jó modorú ember, szeret megfelelni annak a közönségnek, amelynek meg akar felelni.

A jó modor maga is eszmény.

Folyik Bécsben az ENSZ emberjogi világkonferenciája. Szomorú tény: a konferencia nem tudta elérni, hogy a kínaiak hozzájáruljanak a dalai láma részvételéhez.

Néhány évvel ezelőtt azt hittük, az emberi jogok érvényesítésének legfőbb akadálya a kétpólusú világrendszer. A világ emberi jogok iránt elkötelezett része alig volt képes valamit is tenni a vele szemben álló rendszer területén: atomrakétákkal nem lehetett kikényszeríteni, hogy a kommunista rezsimek tisztességesen bánjanak alattvalóikkal.