Skip to main content

Harmadik oldal


Hetilapszerkesztők kínjai… A miniszterelnök Pesti Hírlap-beli január 22-i interjújáról alighanem minden elmondhatót elmondanak a nyilatkozók, minden elemezhetőt elemeznek az elemzők a napilapokban, mire hetilapunk megjelenik. Kár. Van mit kommentálni ezen a példátlanul hosszú, kissé dúlt monológon.

A Pesti Hírlap egyébként enyhén szólva nem az a mértékadó orgánum, melyet kimagasló államférfiak exkluzív megnyilatkozásaikhoz választani szoktak.



A II. magyar hadsereg pusztulásának szörnyű falatját 50 év alatt sem sikerült megemésztenie ennek a társadalomnak. A Don melléki halottakat síri csönd övezte, s a sok borzongató titok homályos világába tartozott, hogy a kedves szomszéd öregúr sokféle nyavalyáját ott szerezte, a Don mellett, 1942–43 iszonyú telén. Öregemberek, korán megözvegyült asszonyok fogyatkozó serege várta, hogy egyszer elmondhassa azt a tengernyi szenvedést, ami ráméretett, s megkapja legalább azt az elégtételt, ami a szokások szerint a pergőtűzbe vitt katonának kijár.

Csakhogy nem sikerül.



Megbukott a médiatörvény, de ez nem akadályozza a gépezet fogaskerekeit az ő forgásukban. Sőt. A tévéelnököt rövidesen kihallgatja, és alighanem alaposan elmarasztalja a Kiss Gyula–Kupa–Füzessy-féle fegyelmi bizottsági hármas. Az alkotmányos vita várhatólag aztán a bíróságon folytatódik, ahol ki fog derülni, vajon komolyan közalkalmazott-e a tévéelnök. Kulin kulturális bizottsági elnök javasolni fogja a kormánynak, ne eméssze magát megrögzött alkotmányos skrupulusaival, és vállalkozzon nyugodtan a frekvenciák osztogatására.


Amikor kezdtük, azt gondoltuk, holmi tájékoztató programfüzetet fogunk kiadni, afféle ellenzéki Pesti Műsort, ahonnan megtudható, miről beszélnek a hétfői szabadegyetemen, hol rendez jótékony célú hangversenyt a Szeta, mi kapható a Rajk-butikban és főképp: mit tiltott be és kobozott el a rendőrség.

Amikor kezdtük, azt gondoltuk, a lengyel Szolidaritás diadalmas eszméi hamarosan erőre kapnak Magyarországon is, s a rémült hatalom tárgyalóasztalhoz ül a független szakszervezetekkel.

Amikor kezdtük, azt gondoltuk, mi, akik most együtt vagyunk, mindörökre együtt is maradunk.<





Negyvenféle telet ismerek már. S minthogy Krisztus-váró korba lépek lassan, úgy indulok el minden útra, hogy hátha összefutunk valahol.

– „Éheztem, szomjúhoztam, jövevény voltam, mezítelen voltam, beteg voltam, fogoly voltam…” – citálnak éneklő orrhangon, rezgő tokával, Uram, de én láttalak a Szetától kapott nagykabátban, lyukas cérnakesztyűben, reklámszatyorral, piszkabottal kezedben kukázni.



Már vártam, hogy a növekvő munkanélküliség „társadalomszennyező” hatását milyen régi-új ideológiákkal kívánják majd a koalíció vidékéről bagatellizálni. Sejtettem, hogy előbb-utóbb elhangzik majd: csak az nem jut munkához, aki lusta, és nem is akar dolgozni. No meg a sok lapátra tett haszonleső kijátssza „állam bácsi” jóindulatát. Nem átall a segély mellett még „feketén” dolgozni, s így jutni adómentes többletjövedelemhez.

Fúj, micsoda csaló banda!



A budapesti küldöttek – mármint SZDSZ-küldöttek – Margit körúti egyeztető ülésén mondtam pár szót.

Mire is szerettem volna fölhívni a szabad demokrata küldöttek figyelmét?



agent provocateur (e: azsan provokatőr) fr, beugrató titkos rendőrkém – Idegen szavak és kifejezések szótára, szerk. Bakos Ferenc, Bp. Akadémiai Kiadó, 1979.

Surányi György aláírta a Demokratikus Chartát, Surányi György tehát nem lehet tovább a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Régóta húzza már ezt a nótát a népnemzeti fenomén és jeles bankszakértő, Csurka István. De ennél fontosabb, hogy megerősítette Csurka álláspontját Antall József miniszterelnök, a távolságtartó, gőgös úr is.


a Világkiállítás szimbolikus létesítményének megalkotására


„Esküszünk, esküszünk,

hogy nagyot soha nem teszünk” – dalolják a főváros jövőromboló urai a Magyar Fórum publicistájának szellemes parafrázisa szerint. S valóban, mi mást gajdolhatnának a Világkiállítás eszméje, a nemzetet összefogó nagy tett tagadásának a tagadása ellen. Figyelmezzünk most arra: mi légyen a maga tárgyi valóságában az a Nagy, amit teszünk, s mi légyen az, amire ezt a Nagyot tesszük.



Egy évvel ezelőtt az alig fél éve hivatalban lévő kormány két figyelmeztetést kapott „a néptől” gyorsan, egymás után. Az első a helyhatósági választás volt, ahová „a nép” már csak vonakodva ment el, s aztán elsöprően leszavazta a kormánypártokat, de igen jelentősen, sajnos, az egész többpárti parlamenti rendszert; a második a taxisblokád.

Mi rokonszenveztünk – mit tagadjuk – ezzel az országos méretű polgári engedetlenséggel.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon