Az MDF hétvégi országos gyűlésének hangulatát harciasra igyekszik felsrófolni a Magyar Fórum „Antall és Csurka” című vezércikke. „Egy dolog bizonyosnak látszik: Antall és Csurka nem lesz képes tovább egy csónakban evezni.” Farkas Elemér, a szerző, aki különben maga is országos elnökségi tagságra pályázik, úgy véli, hogy a kormány „még a legjobb esetben is a nép feje fölött” ügyködik, Antall – sajnos – avítt férfiú, „nem ő tehet róla, hogy szubjektív adottságai nem találkoznak a kor követelményeivel”.

A II. magyar hadsereg pusztulásának szörnyű falatját 50 év alatt sem sikerült megemésztenie ennek a társadalomnak. A Don melléki halottakat síri csönd övezte, s a sok borzongató titok homályos világába tartozott, hogy a kedves szomszéd öregúr sokféle nyavalyáját ott szerezte, a Don mellett, 1942–43 iszonyú telén. Öregemberek, korán megözvegyült asszonyok fogyatkozó serege várta, hogy egyszer elmondhassa azt a tengernyi szenvedést, ami ráméretett, s megkapja legalább azt az elégtételt, ami a szokások szerint a pergőtűzbe vitt katonának kijár.

Csakhogy nem sikerül.

Megbukott a médiatörvény, de ez nem akadályozza a gépezet fogaskerekeit az ő forgásukban. Sőt. A tévéelnököt rövidesen kihallgatja, és alighanem alaposan elmarasztalja a Kiss Gyula–Kupa–Füzessy-féle fegyelmi bizottsági hármas. Az alkotmányos vita várhatólag aztán a bíróságon folytatódik, ahol ki fog derülni, vajon komolyan közalkalmazott-e a tévéelnök. Kulin kulturális bizottsági elnök javasolni fogja a kormánynak, ne eméssze magát megrögzött alkotmányos skrupulusaival, és vállalkozzon nyugodtan a frekvenciák osztogatására.

Negyvenféle telet ismerek már. S minthogy Krisztus-váró korba lépek lassan, úgy indulok el minden útra, hogy hátha összefutunk valahol.

– „Éheztem, szomjúhoztam, jövevény voltam, mezítelen voltam, beteg voltam, fogoly voltam…” – citálnak éneklő orrhangon, rezgő tokával, Uram, de én láttalak a Szetától kapott nagykabátban, lyukas cérnakesztyűben, reklámszatyorral, piszkabottal kezedben kukázni.

Amikor kezdtük, azt gondoltuk, holmi tájékoztató programfüzetet fogunk kiadni, afféle ellenzéki Pesti Műsort, ahonnan megtudható, miről beszélnek a hétfői szabadegyetemen, hol rendez jótékony célú hangversenyt a Szeta, mi kapható a Rajk-butikban és főképp: mit tiltott be és kobozott el a rendőrség.

Amikor kezdtük, azt gondoltuk, a lengyel Szolidaritás diadalmas eszméi hamarosan erőre kapnak Magyarországon is, s a rémült hatalom tárgyalóasztalhoz ül a független szakszervezetekkel.

Amikor kezdtük, azt gondoltuk, mi, akik most együtt vagyunk, mindörökre együtt is maradunk.<

Már vártam, hogy a növekvő munkanélküliség „társadalomszennyező” hatását milyen régi-új ideológiákkal kívánják majd a koalíció vidékéről bagatellizálni. Sejtettem, hogy előbb-utóbb elhangzik majd: csak az nem jut munkához, aki lusta, és nem is akar dolgozni. No meg a sok lapátra tett haszonleső kijátssza „állam bácsi” jóindulatát. Nem átall a segély mellett még „feketén” dolgozni, s így jutni adómentes többletjövedelemhez.

Fúj, micsoda csaló banda!

agent provocateur (e: azsan provokatőr) fr, beugrató titkos rendőrkém – Idegen szavak és kifejezések szótára, szerk. Bakos Ferenc, Bp. Akadémiai Kiadó, 1979.

Surányi György aláírta a Demokratikus Chartát, Surányi György tehát nem lehet tovább a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Régóta húzza már ezt a nótát a népnemzeti fenomén és jeles bankszakértő, Csurka István. De ennél fontosabb, hogy megerősítette Csurka álláspontját Antall József miniszterelnök, a távolságtartó, gőgös úr is.

A budapesti küldöttek – mármint SZDSZ-küldöttek – Margit körúti egyeztető ülésén mondtam pár szót.

Mire is szerettem volna fölhívni a szabad demokrata küldöttek figyelmét?

„Esküszünk, esküszünk,

hogy nagyot soha nem teszünk” – dalolják a főváros jövőromboló urai a Magyar Fórum publicistájának szellemes parafrázisa szerint. S valóban, mi mást gajdolhatnának a Világkiállítás eszméje, a nemzetet összefogó nagy tett tagadásának a tagadása ellen. Figyelmezzünk most arra: mi légyen a maga tárgyi valóságában az a Nagy, amit teszünk, s mi légyen az, amire ezt a Nagyot tesszük.

Magam sem tudom, miért, a napokban eszembe jutott Jézus pere. Gondolom, az utóbbi évtizedek legkeresztényibb Magyarországán sokan tudnak valamicskét erről az elég szégyenteljes ügyről.

A központi testület az eljárás megkezdése előtt eldöntötte, hogy az ítélet – kül- és belpolitikai megfontolásokból – csak halálos lehet. Jól tudjuk, hogy nemcsak az elfogulatlanság hiánya róható fel a bíráknak.