Skip to main content

Harmadik oldal


Harminc esztendeje, hogy Sándor Frigyes végzős növendékeiből megalakult a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A zenekar egy évtized alatt eljutott a világhírig, a hetvenes években már Európa egyik legjobb kamarazenekaraként tartották számon. Az együttes számos magyar lemezfelvételt vitt a zenei világpiacra, és számos világhírű szólistát hozott a magyar koncerttermekbe és lemezstúdiókba. A Hungaroton diszkográfiájában a Liszt Ferenc Kamarazenekaré az egyik leghosszabb lista.


Magyarország megtelt, mondta a belügyminiszter, ki tudja hányadszor, ezúttal a sarkadi rendőrkapitányság újjászervezése alkalmából tartott ünnepségen. Magyarország megtelt, mondja egy országban, ahol a természetes szaporulat évről évre csökken. Egy országban, amely – egyébként helyesen és tiszteletre méltó módon – tizenötmillió magyar otthonának tekinti magát.

Magyarország megtelt, mondja a belügyminiszter, de a határokon túl élő magyarokat mindenkor kötelessége befogadni. Valójában ez a megkülönböztetés nem működik ilyen szépen.



A nemzeti ünnep elődélutánján Hankiss Elemér a mennybe mehetett volna, de nem ment. Nem arra volt dolga. A Demokratikus Charta a sajtószabadság ünnepére azt a férfiút hívta szónoknak, akit a Chartával rokonszenvező polgárok ma a sajtószabadság megtartásáért folyó küzdelmek főhősének tekintenek. Ott állt egymással szemben a tapsrakész tömeg és a főhős, aki a maga sajátos előadásmódjában igen hatásos verbális produkciókra képes, szellemes és szavakész debatter, s annyi magvas, tapshívó poént épít be a beszédeibe, amennyit akar. Olyan sokat vagy olyan keveset. Ezúttal: olyan keveset.


Igen, Nagy Imre elsősorban feljelentett az új rágalmazási afférban, mivel nem tudjuk, hogy a Moszkvából előbb hozzánk, majd legújabban a Stampához expediált Nagy Imre-feljelentések valódiak-e. Az azonban nem kétséges, hogy amikor Grósz idején a magyar pártvezetés tájékoztatást kért a rehabilitálandó politikus múltjáról, a szovjet fővárosból a kivégzett volt miniszterelnök feljelentését kapta. Ez a dokumentum egyet bizonyít csupán.


Régi igazság, hogy az idő a legjobb ítélőbíró. Többek között a vitatott gazdaságpolitikai döntéseket illetően is.

A Magyar Hírlap február 22-i számában egy MTI-től átvett, az újságírói zavarkeltés szándékával tehát semmiképp sem vádolható, apró közlemény tudatja, hogy a vállalat egyik illetékese szerint értékesítési gondokkal küzd a magyar Suzuki. Todzsi osztályvezető az Aszahi Simbun című japán lapnak azt nyilatkozta, hogy ötvenezer gépkocsit (ennyi az 1995-re tervezett sorozatnagyság) lehetetlen Magyarországon eladni.



Dr. Antall egy előzékeny influenzába burkolózva elérte, hogy a fél éve sejtetett, s végül két egymást gyorsan követő lépcsőben végrehajtott, kilenc miniszterét (három tárca nélkülit), négy politikai államtitkárát, öt hű MDF-frakciótagot és egy kormányhű kisgazda frakcióvezetőt megmozgató kormányátalakítását csak utólag, napokkal később kelljen indokolnia. A hírek szerint a parlamenti MDF-frakció sem kapott korábban tájékoztatást, de még az MDF-elnöksége sem, a koalíciós partnerekről nem is beszélve.


„Nem ment a bolt, kicserélték a díványokat” – idézte a régi mondást a kormányalakítás híreit hallván egy csellengő képviselő a parlamentben.

Pedig a kormányátalakításban van rendszer. Hogy működni is fog-e, azt a következő hónapok mutatják meg.

Először is: a miniszterelnök kisöpörte kormánya bukott tagjait. Horváth Balázst már az MDF-elnökségbe sem választották be, Keresztes K. Sándort a parlament környezetvédelmi bizottsága is leszavazta. Ehhez képest semmiség, hogy Siklós Csaba magára haragította a vasutasokat.





akiket úgy teremtett az Isten, hogy szeressék a kockacukrot, utálják a korbácsot, és mindezeken túl egyéb szempontjaik is legyenek:

„Milyen nyomorban vergődtem, és te mennyire rajta voltál, hogy érezzem ezt a nyomorúságomat azon a napon, midőn beszédre készülődtem a császár dicséretére. Sok hazugságot szőttem a beszédbe, hadd tapsoljanak nekem, hazugnak, a mindent tudók. Ilyen gondok között tépelődött, és sorvasztó ötletek tüzében égett a lelkem. Milánó egyik utcasorára tértem és ott egy szegény koldust láttam.



A Magyar Út-körök e hét végén rendezik országos összejövetelüket.

„A reakció a felforgatásról mondhatja, hogy demagógia, a felforgatás a másikról mondhatja, hogy zsarnokság. Zsarnokok és felforgatók ők egyaránt és egy személyben, mert az erőszakot képviselik, mert nem a meggyőzésre, hanem a legyőzésre, nem az elmék és kedélyek felszabadítására, hanem azok lenyűgözésére építenek.



Hetilapszerkesztők kínjai… A miniszterelnök Pesti Hírlap-beli január 22-i interjújáról alighanem minden elmondhatót elmondanak a nyilatkozók, minden elemezhetőt elemeznek az elemzők a napilapokban, mire hetilapunk megjelenik. Kár. Van mit kommentálni ezen a példátlanul hosszú, kissé dúlt monológon.

A Pesti Hírlap egyébként enyhén szólva nem az a mértékadó orgánum, melyet kimagasló államférfiak exkluzív megnyilatkozásaikhoz választani szoktak.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon