Skip to main content

Harmadik oldal


A legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt szerelminek éppen nem nevezhető, ám józan megállapodásának egyik kis gyümölcse, a családiasan csak PTB-nek vezett Pártatlan Tájékoztatási Bizottság szívós, hosszas parlamenti vita után meg nem születésre ítéltetett.

Az MDF alapítói, akik egy nagy hagyaték, a Nemzeti Média örököseinek tudhatták magukat, s nyilvánvalóan fájt is a foguk erre a jussra (részben bele is ültek, mint afféle legkisebb királyfi), elejétől fogva nem titkolták, hogy ellenükre van a frigy, s aggasztja őket e magzat, aki megszületésével korlátozni fogja a



Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá).
Én törvény… – mit tisztelő! –
törvény-mániás vagyok.








Országszerte új klubcsapatok szerveződnek, ilyenek meg olyanok, valami újfajta (??) védőjáték gyakorlására. Az MDF-központból irányított R-gárdák fogantatásának titkairól már fellebbentette a fátylat a 168 óra. Az ügybuzgó balatonszárszói ex-MSZMP- és MDF-vezér révén megismerkedhettünk a vezető kormánypárt helyhatóság-választási előkészületeinek e sportos oldalával.


Az emlékképek homályos derengése kicsit mélabús, kicsit nosztalgikus. Ezúttal nagyon mélabús, kicsit lehangoló. Lesz valami a hét végén, ami már volt egyszer. Akkor a szabadság első mámorító kortyait nyeltük, úrrá lettünk félelmeinken, először ragasztottuk ezrével plakátjainkat, meghódítottuk a tévét, a nyilvánosságot igenekkel és nemekkel (ki mivel), s feltétlen urunk, a Párt kénytelen volt e szokatlan ringbe szállni. És leszavaztuk!

Most? Maguk a kezdeményezők is mintha csak kedélytelenül tűrnék, hogy telik az idő, közeledik a nap.



Amióta a parlamentben ülök, végtelen tornaóra részesének érzem magam. Szemben áll egymással a trikósok és a trikó nélküliek csapata, kosarazunk vagy döngetőst játszunk. Ahogy a labda átrepül egyik vagy másik térfélre, hol ők rohannak felénk, hol mi rohamozunk. Hiába ül mindenki a helyén, világosan látom, ahogy hátratorlódik a csapatuk, ha vágtában vagyunk, és látom az egyre növekvő arcokat, ha ők támadnak. Izgalmas a mérkőzés, határozottan szórakoztató.

Telik az idő, romlik a hangulat.



Az Országgyűlés múlt heti ülésén nem született döntés a címer ügyében, a koronás címer nem kapta meg a kétharmados többséget. Az SZDSZ-frakciónak a kérdésben egyszerűen nem volt álláspontja, mivel tavaly tavaszi közgyűlésünkön félretettük a címerügyet, és azóta sem tértünk vissza rá. Tölgyessy Péter az alkotmánymódosítási vitán egyszerűen történelmi címert mondott, megkerülve a kérdést. Ez a mai helyzetben nem szerencsés.

Korábban legalább két komoly érv merült fel a koronás címer ellen.



Jövünk az országúton Csongrád felől Kecskemétre. Kiskunfélegyháza szélén leáll a forgalom, autó autó hátán, de még sokkal több bicikli. Százával parkolnak az útszélen. Vasárnap délelőtti KGST-piac.


Szabad György mb. parlamenti elnök váratlanul felszólította hétfőn a parlamentet: emlékezzen néma felállással Trianon 70. évfordulójára.

 Na, menjünk! – csattant fel a következő pillanatban Orbán Viktor Fidesz-frakcióvezető, amire a fiatal demokraták ki is vonultak. Orbán ismét hihetetlen gyorsaságáról tett tanúbizonyságot: mielőtt működésbe hozta volna reflexeit, amelyek a gondosan belénk oltott minta szerint talpra ugrásra késztetnek, ha álljunk fel! vezényszót hallunk, előbb szépen végiggondolta: minek.



Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben«.
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.





















Maczó Ágnes MDF-es képviselőtársam igen harcias asszony. „Nem akarunk bennszülöttek lenni a saját hazánkban!”  ripakodott rá a szelíd Bretter Zolira (SZDSZ), aki a kormányprogram vitájában megkérdezte, hogy mit is jelent a „népi kultúra”, ez a kormányzati irányelvekben többször előbukkanó kifejezés. Azt, amit a néprajz kutat, a tulipántos ládát; néptáncot és lajbit; avagy azt, amit a nép művel? A diszkót, rockzenét és farmernadrágot?

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon