A legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt szerelminek éppen nem nevezhető, ám józan megállapodásának egyik kis gyümölcse, a családiasan csak PTB-nek vezett Pártatlan Tájékoztatási Bizottság szívós, hosszas parlamenti vita után meg nem születésre ítéltetett.

Az MDF alapítói, akik egy nagy hagyaték, a Nemzeti Média örököseinek tudhatták magukat, s nyilvánvalóan fájt is a foguk erre a jussra (részben bele is ültek, mint afféle legkisebb királyfi), elejétől fogva nem titkolták, hogy ellenükre van a frigy, s aggasztja őket e magzat, aki megszületésével korlátozni fogja a

Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá).
Én törvény… – mit tisztelő! –
törvény-mániás vagyok.

Országszerte új klubcsapatok szerveződnek, ilyenek meg olyanok, valami újfajta (??) védőjáték gyakorlására. Az MDF-központból irányított R-gárdák fogantatásának titkairól már fellebbentette a fátylat a 168 óra. Az ügybuzgó balatonszárszói ex-MSZMP- és MDF-vezér révén megismerkedhettünk a vezető kormánypárt helyhatóság-választási előkészületeinek e sportos oldalával.

Az emlékképek homályos derengése kicsit mélabús, kicsit nosztalgikus. Ezúttal nagyon mélabús, kicsit lehangoló. Lesz valami a hét végén, ami már volt egyszer. Akkor a szabadság első mámorító kortyait nyeltük, úrrá lettünk félelmeinken, először ragasztottuk ezrével plakátjainkat, meghódítottuk a tévét, a nyilvánosságot igenekkel és nemekkel (ki mivel), s feltétlen urunk, a Párt kénytelen volt e szokatlan ringbe szállni. És leszavaztuk!

Most? Maguk a kezdeményezők is mintha csak kedélytelenül tűrnék, hogy telik az idő, közeledik a nap.

Amióta a parlamentben ülök, végtelen tornaóra részesének érzem magam. Szemben áll egymással a trikósok és a trikó nélküliek csapata, kosarazunk vagy döngetőst játszunk. Ahogy a labda átrepül egyik vagy másik térfélre, hol ők rohannak felénk, hol mi rohamozunk. Hiába ül mindenki a helyén, világosan látom, ahogy hátratorlódik a csapatuk, ha vágtában vagyunk, és látom az egyre növekvő arcokat, ha ők támadnak. Izgalmas a mérkőzés, határozottan szórakoztató.

Telik az idő, romlik a hangulat.

Az Országgyűlés múlt heti ülésén nem született döntés a címer ügyében, a koronás címer nem kapta meg a kétharmados többséget. Az SZDSZ-frakciónak a kérdésben egyszerűen nem volt álláspontja, mivel tavaly tavaszi közgyűlésünkön félretettük a címerügyet, és azóta sem tértünk vissza rá. Tölgyessy Péter az alkotmánymódosítási vitán egyszerűen történelmi címert mondott, megkerülve a kérdést. Ez a mai helyzetben nem szerencsés.

Korábban legalább két komoly érv merült fel a koronás címer ellen.

Jövünk az országúton Csongrád felől Kecskemétre. Kiskunfélegyháza szélén leáll a forgalom, autó autó hátán, de még sokkal több bicikli. Százával parkolnak az útszélen. Vasárnap délelőtti KGST-piac.

Szabad György mb. parlamenti elnök váratlanul felszólította hétfőn a parlamentet: emlékezzen néma felállással Trianon 70. évfordulójára.

– Na, menjünk! – csattant fel a következő pillanatban Orbán Viktor Fidesz-frakcióvezető, amire a fiatal demokraták ki is vonultak. Orbán ismét hihetetlen gyorsaságáról tett tanúbizonyságot: mielőtt működésbe hozta volna reflexeit, amelyek a gondosan belénk oltott minta szerint talpra ugrásra késztetnek, ha álljunk fel! vezényszót hallunk, előbb szépen végiggondolta: minek.

Pompás, fehér Karácsony-éjen
Kidobta a szikrázó hóba,
Kidobta a havas semmibe
Magzatját a papék Katója.

Aztán Kató, a kis cseléd-lyány,
Szédülve, tántorogva, félve,
Ahogy illik, elment maga is
Éjféli, szent, vidám misére.

Kató gazdája, az izmos pap
S falusi nyája énekelnek:
»Dicsértessék az egek ura,
Hogy megszületett az a gyermek,

Az a gyermek, ott Betlehemben«.
Kató fölsír a papi szóra
S az a gyermek, a betlehemi,
Könnyezve tekint le Katóra.

Maczó Ágnes MDF-es képviselőtársam igen harcias asszony. „Nem akarunk bennszülöttek lenni a saját hazánkban!” – ripakodott rá a szelíd Bretter Zolira (SZDSZ), aki a kormányprogram vitájában megkérdezte, hogy mit is jelent a „népi kultúra”, ez a kormányzati irányelvekben többször előbukkanó kifejezés. Azt, amit a néprajz kutat, a tulipántos ládát; néptáncot és lajbit; avagy azt, amit a nép művel? A diszkót, rockzenét és farmernadrágot?