Tanulmányunk előző részében (Beszélő, 2004. december) a Dunagate-botrány előzményeit és lefolyását követtük nyomon a korabeli sajtóban. Ezúttal belső dokumentumok segítségével rekonstruáljuk, hogyan is készült a pártállam és az állambiztonság a várható politikai változásokra 1989 folyamán.

A Lengyelországban 1956 őszén végbement nagy jelentőségű politikai változások – Wladyslaw  Gomulka visszatérése a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkári székébe egy szovjet katonai intervenció fenyegető árnyékában – a tömegtájékoztatás terén is éreztették hatásukat. A lengyel sajtó (beleértve természetesen a rádiót is) néhány hónapra szinte teljesen lerázta magáról a cenzúra intézményét, és rendkívüli szabadságra tett szert, amelyet ki is használt.

A szamizdat-Beszélő 1988/3 (25.) számában jelent meg először nyomtatásban az ’56-ot követő megtorlás során kivégzettek névsora. Ezért úgy véljük, természetes, hogy a tudományos kutatás eredményeképpen megszületett hiteles névsort is ez a lap közölje először.

Az ’56-os intézet felállításának igénye és gondolata az ország nyilvánossága előtt éppen két éve, 1989. június 16-án vetődött fel először: Király Béla fogalmazta meg Hősök terén tartott beszédében. Két évbe telt, míg a jámbor óhaj megvalósult, míg a TIB szívós munkával, megnyerve az Akadémia támogatását is, létrehozta az 1956-os forradalom történetének dokumentációs és kutatóintézetét. Jobb belépőt, mint az 1991. június 13. és 15. között megrendezett Az 1956-os forradalom és a szovjet kommunizmus alkonya címet viselő nemzetközi konferenciát elképzelni sem lehet.