Az 1956-os Intézet 2008-as Évkönyvében jelent meg Szakolczai Attila Szegény Jankó Piroska (Megsemmisítő eljárás) című, 95 oldalas tanulmánya. A szerző azt igyekszik bebizonyítani, hogy Jankó Piroska 1956. október 30-án a Köztársaság téren nem követte el azt a bestiális gyilkosságot, ami miatt elítélték, s amit még manapság is terjesztenek róla.

Két XX. századi írástudó viszontagságos körülmények között kialakult és fenntartott barátsága, a politikai filozófus kényszerű belső emigrációja és az emigrációt választó szociográfus pályája: két torzóban maradt életmű – így összegezhető Bibó István és Szabó Zoltán életútja és életműve.

Nemcsak az 1987-es esztendő, de az egész rendszerváltás nehezen értelmezhető az ekkor keletkezett három alapvető dokumentum nélkül. A gazdasági helyzetet elemző, válságdiagnózist és radikális reformprogramot megfogalmazó Fordulat és reform még 1986-ban készült, de a szélesebb nyilvánosság csak 1987 nyarán ismerkedhetett meg vele.1 A Beszélő különszámaként június végén megjelent Társadalmi szerződés2 politikai és emberi jogi programként mondta ki azt, amit a Fordulat és reform elemző módon vezetett le: megérett a politikai helyzet és a társadalom a radikális változásra. A harmadik dokumentum az 1987. szeptember 27-én, Lakiteleken, közel másfél száz értelmiségi részvételével nagyszabású „baráti találkozón” elfogadott nyilatkozat, melyben a párbeszéd megkezdésére szólítják fel az ország és a párt vezetőit.3

A hazai történetírás bevett toposzai szerint a nyilas mozgalom a lecsúszott középosztály és/vagy a náci Németország guruló márkáinak együtthatásából keletkezett demagóg politikai métely volt. Ezek a toposzok a harmincas évek második fele bal- és jobboldali nyilasellenes politikai propagandájának termékei, amelyek máig nem képesek megmagyarázni néhány megkérdőjelezhetetlen tényt: hogy a nyilasok jelentős társadalmi támogatást élveztek, s hogy az 1939-es, az addig legszabadabb és legtitkosabb parlamenti választásokon hatalmas sikert arattak, olyannyira, hogy más nemzetiszocialista pártocskákkal együtt tízszer több mandátumot szereztek, mint a szociáldemokraták.1