Skip to main content

Befejezetlen múlt


„Távollétükben Peyer Károlyt 8 évi fegyházra, Pisky-Schmidt Frigyest 10 évi kényszermunkára és Gábor Róbertet kötél általi halálra ítélte a népbíróság.” (Népszava, 1949. február 17.)
<?xml:namespace prefix = o />
Az ítéleteket enyhének tekinthetjük, ha arra gondolunk, mit kaptak egy-két év múlva a baloldali szociáldemokraták. S ha figyelembe vesszük, hogy Peyeréknek nem kellett letölteniük a büntetésüket, hisz a tárgyalás idején már külföldön tartózkodtak, végképp nem fogunk háborogni.



1942-ben Komlós Aladár kéziratot kért az általa szerkesztett Ararát évkönyv számára Radnóti Miklóstól. A „Magyar zsidó évkönyv” 1939 és 1944 között megjelent hat kötetét a Pesti Izraelita Leányárvaház adta ki, jótékony céllal, a szerkesztőnek azonban az volt a szándéka, hogy az almanachot a magyar zsidó irodalom orgánumává formálja.


Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük azt a jegyzőkönyvet, amely Gerő Ernő miniszterelnök-helyettesi hivatalában 1953. április 18-án tartott értekezleten készült. A jegyzőkönyvből érdekes tanulságok adódnak. Kitűnik belőle, hogy a vállalkozással járó környezeti ártalmak java része már 30 éve is ismert volt a döntéshozók előtt. Szemlátomást azzal is tisztában voltak, hogy az építkezés a várható villamosenergia-hozamhoz képest rendkívül költséges.

Magyar Nemzet, 1939. július 16. és július 23.


1. „A dolgot önmagát nézzük...”

Reform alatt most nem a szociális reformot, nem a földreformot, nem is magyarságunk és öntudatunk reformját, a lelki reformot, hanem: politikai gondolkodásunk reformját értem.

Azok számára, akik a hazai dolgokat mélyebben vizsgálják, nagyon világos lehet, hogy a baj egyik gyökere itt van. Utolsó esztendeinkben a politikai gondolkodás hazai hagyományai egészen elhalványultak, elsilányodtak és szinte pártkülönbség nélkül germanizáltattak.

Hogyan?







Pólusok között

A valóság pedig veszélyessé vált Európában, és veszélyessé vált idehaza. Más-más természetű polarizáltsága miatt. Hónapokkal a háború kirobbanása előtt Európa pólusai kezdtek közeledni egymáshoz, lefékezhetetlen sebességgel. A nyugati demokrácián úrrá lett a védekezésképtelenség, a diktatúrán erőt vett a támadókedv, s ez Magyarországról nézve időlegesen kioltani látszott különbségüket: „a mai demokrácia és a mai diktatúra nem ellentét igazán. (...) mi lett a demokrácia Nyugaton? A hatalom szabadsága (...) a szabadság biztosítása nélküli szabadság...



Választási hadjárat a népi demokrácia módszereivel



1.

A magyar demokrácia agóniája az 1947. évi választási hadjárattal kezdődött. Június elején érkeztem vissza Budapestről stockholmi állomáshelyemre – de tudtam, hogy hamarosan ismét Budapestre kell utaznom. Választási mozgalom előtt állott a demokrácia, anélkül hogy e választásra szükség lett volna. A törvény értelmében csak 1949 őszén lettek volna esedékesek a választások.



Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz

„Temetni azt tudunk! – hajtogatták egymásnak régi magyarok, ha összekerültek négyen-öten, emitt vagy amott. De tudunk-e csakugyan?” – kérdezte Szabó Zoltán Bibó István halálakor. tovább →


Alább az 1945 utáni magyar országgyűléseken elhangzott utolsó nagy ellenzéki felszólalást ismertetjük. Elmondója – mint a kor számos más jelentékeny politikai gondolkodója – a húszas-harmincas évek reformnemzedékében kezdte működését.

Barankovics István 1906. december 13-án született, a Szabolcs megyei Polgár községben. 1925-ben érettségizett az egri cisztercita főgimnáziumban, majd a budapesti jogi karra iratkozott be.



Nagy Imre beszéde a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1953. június 27–28-i ülésének első napján hangzott el, s mind a mai napig nem került nyilvánosságra – sőt, létezéséről sem igen esett szó. Igaz, a KV-ülés határozatát, a nevezetes júniusi határozatot sem tették még közzé, tovább →

Dr. K. E. emlékének


1984 kora nyarán a magyar hírközlő szervek összehangoltan és hivatalos külsőségek között emlékeztek meg a magyarországi holocaust 40. évfordulójáról. A megemlékezés-sorozat keretében – legfelsőbb szintű sípjelre utaló sebességgel – kiadtak egy dokumentumgyűjteményt a zsidókérdés régebbi irodalmából, tovább →

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon