„Távollétükben Peyer Károlyt 8 évi fegyházra, Pisky-Schmidt Frigyest 10 évi kényszermunkára és Gábor Róbertet kötél általi halálra ítélte a népbíróság.” (Népszava, 1949. február 17.)
<?xml:namespace prefix = o />
Az ítéleteket enyhének tekinthetjük, ha arra gondolunk, mit kaptak egy-két év múlva a baloldali szociáldemokraták. S ha figyelembe vesszük, hogy Peyeréknek nem kellett letölteniük a büntetésüket, hisz a tárgyalás idején már külföldön tartózkodtak, végképp nem fogunk háborogni.

1942-ben Komlós Aladár kéziratot kért az általa szerkesztett Ararát évkönyv számára Radnóti Miklóstól. A „Magyar zsidó évkönyv” 1939 és 1944 között megjelent hat kötetét a Pesti Izraelita Leányárvaház adta ki, jótékony céllal, a szerkesztőnek azonban az volt a szándéka, hogy az almanachot a magyar zsidó irodalom orgánumává formálja.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük azt a jegyzőkönyvet, amely Gerő Ernő miniszterelnök-helyettesi hivatalában 1953. április 18-án tartott értekezleten készült. A jegyzőkönyvből érdekes tanulságok adódnak. Kitűnik belőle, hogy a vállalkozással járó környezeti ártalmak java része már 30 éve is ismert volt a döntéshozók előtt. Szemlátomást azzal is tisztában voltak, hogy az építkezés a várható villamosenergia-hozamhoz képest rendkívül költséges.

1. „A dolgot önmagát nézzük...”

Reform alatt most nem a szociális reformot, nem a földreformot, nem is magyarságunk és öntudatunk reformját, a lelki reformot, hanem: politikai gondolkodásunk reformját értem.

Azok számára, akik a hazai dolgokat mélyebben vizsgálják, nagyon világos lehet, hogy a baj egyik gyökere itt van. Utolsó esztendeinkben a politikai gondolkodás hazai hagyományai egészen elhalványultak, elsilányodtak és szinte pártkülönbség nélkül germanizáltattak.

Hogyan?

Pólusok között

A valóság pedig veszélyessé vált Európában, és veszélyessé vált idehaza. Más-más természetű polarizáltsága miatt. Hónapokkal a háború kirobbanása előtt Európa pólusai kezdtek közeledni egymáshoz, lefékezhetetlen sebességgel. A nyugati demokrácián úrrá lett a védekezésképtelenség, a diktatúrán erőt vett a támadókedv, s ez Magyarországról nézve időlegesen kioltani látszott különbségüket: „a mai demokrácia és a mai diktatúra nem ellentét igazán. (...) mi lett a demokrácia Nyugaton? A hatalom szabadsága (...) a szabadság biztosítása nélküli szabadság...

Választási hadjárat a népi demokrácia módszereivel



1.

A magyar demokrácia agóniája az 1947. évi választási hadjárattal kezdődött. Június elején érkeztem vissza Budapestről stockholmi állomáshelyemre – de tudtam, hogy hamarosan ismét Budapestre kell utaznom. Választási mozgalom előtt állott a demokrácia, anélkül hogy e választásra szükség lett volna. A törvény értelmében csak 1949 őszén lettek volna esedékesek a választások.

Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz

„Temetni azt tudunk! – hajtogatták egymásnak régi magyarok, ha összekerültek négyen-öten, emitt vagy amott. De tudunk-e csakugyan?” – kérdezte Szabó Zoltán Bibó István halálakor. tovább →

Alább az 1945 utáni magyar országgyűléseken elhangzott utolsó nagy ellenzéki felszólalást ismertetjük. Elmondója – mint a kor számos más jelentékeny politikai gondolkodója – a húszas-harmincas évek reformnemzedékében kezdte működését.

Barankovics István 1906. december 13-án született, a Szabolcs megyei Polgár községben. 1925-ben érettségizett az egri cisztercita főgimnáziumban, majd a budapesti jogi karra iratkozott be.

Nagy Imre beszéde a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1953. június 27–28-i ülésének első napján hangzott el, s mind a mai napig nem került nyilvánosságra – sőt, létezéséről sem igen esett szó. Igaz, a KV-ülés határozatát, a nevezetes júniusi határozatot sem tették még közzé, tovább →

1984 kora nyarán a magyar hírközlő szervek összehangoltan és hivatalos külsőségek között emlékeztek meg a magyarországi holocaust 40. évfordulójáról. A megemlékezés-sorozat keretében – legfelsőbb szintű sípjelre utaló sebességgel – kiadtak egy dokumentumgyűjteményt a zsidókérdés régebbi irodalmából, tovább →