Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.

A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.

– Most pedig egy igazi kuriózum következik, az egyik legősibb, folyamatosan létező teljes személyiség-upload, a VÁLI 3.0 – duruzsolta lágy, szépen hang­súlyozott mondatokkal a holo-konsztrukt –, valamikor a kétezer-harminckettes atomtél előtt készült, pontos datálása máig vitatott. – A konsztrukt elegánsan lendületes mozdulattal egy ajtóra mutatott, Mherk úgy tett, mintha az arcát nézné, gyanút kelthetett volna, ha máshová figyel, a konsztrukt vonásait klasszikus japán morfer szofttal hozhatták létre, elvileg nem lehetett nem odanézni rá, folyamatosan, de észrevétlenül a nézők reakcióihoz igazította a vonásait, úgy, hogy az ember folyton azt érezte, ismeri valahonnan, csak azt nem tudta, honnan.

Adalbert nem szűkölködött képzelőerőben, de – mint Maria esete is mutatja – képzelőereje időnként magasabb minőségbe csapott át, s valóban átvitte a transzcendencia térfelére.

Amikor Odüsszeusz úgy döntött, hogy meghallgatja a szirének énekét, elég sokat kockáztatott. Az életét mindenképpen, meg a társai életét is. Mégis jó esélyük volt a túlélésre, mert ő király volt, a parancs az parancs, a bizalom pedig bizalom. Bízhatott tehát a társaiban, hogy ha odakötteti magát az árbochoz, és megparancsolja nekik, bárhogyan is ordítozna, ne oldozzák el, akkor majd a társak nem kezdik rögtön kikaparászni a fülükből az agyagot, és nem tűnnek el izgága startfejesekkel a tengerben, faképnél hagyva árbochoz kötözött, szitkozódó királyukat – miközben szól a szirének éneke, mint egy video­klipben.