Skip to main content

Kultúra


23.48. Jar étterem.

Lukasevics, egy kicsi, de stabil bank alelnöke, és Zelgyin, négy szupermarket tulajdonosa egy három személyre terített asztalnál ült. Az esztrád színpadon cigánykórus énekelt. Az asztal mellett dézsás nyírfa állt. Az asztalon csiszolt kristálypalack csillogott, vodkával, és lazac vöröslött.

A két barát részeg volt.




Gazda Anikó fényképei az 1980-as évekből


Csak az tudhatja (tudhatta a 80-as években), hogy a mozik, bútorboltok, lakóházak közül melyik épült eredetileg zsinagógának, aki behatóan ismeri a számtalan magyarországi zsidó közösség történetét. Aki tudja, hol volt akkora a hitközség, hogy már saját zsinagógával is büszkélkedhetett, hol pedig épp csak kicsiny imaszobában húzta meg magát, és hol gyülekeztek a kettő közti átmenetben, imaházban. Aki tudja, hogy a zsidóságnak hol létezett annyiféle irányzata, hogy péntek esténként egy időben több helyen is tartottak istentiszteletet.

Déry Tibor a viszonyítások hálójában


A magyar parnasszus pacifikálásának kádári–aczéli műve annyira csípi a szemünket még ma is, hogy összefolynak előttünk a széttartó történetek. Mintha ez a pacifikálás egyjelentésű folyamat lett volna. Nem látjuk az alapvető hasonlóságoktól az alapvető különbségeket.

Lássuk!

„Söpörtem eleget, söpörjön most más is!” – mondta Déry Tibor élete egyik utolsó író-olvasó találkozóján a Budaörsi Kollégiumban, amikor a diákok számon kérték rajta a politikai aktivitást.





Amikor egy író teljes vagy részéletművéről kívánunk áttekintést adni, írásmódjáról beszélni, gyakran felmerül az igény arra, hogy frappánsan, azt a bizonyos szöget fején találva, egyetlen szóval jellemezzük, egy műfajba illesszük a szövegeit. Ám a kortárs orosz próza egyik legnépszerűbb írónőjének, Ljudmila Ulickajának írásait lehetetlen egy szóval jellemezni. Ugyanis családregényeire a kortárs, realista, misztikus, e világi, személyes és történelmi, férfias és nőies jelző egyszerre illik.

Nick Cave and the Bad Seeds: Abattoir Blues / The Lyre of Orpheus


Egy zenészre felfigyelni kétféle módon lehet: 1. nem ismerjük, és zenéje (és/vagy szövege) néhány perc alatt, direkt és leplezetlen szándékkal vág pofon, illetve többszörös tudatos vagy akaratlan meghallgatás után lesz mienk a megtiszteltetés, hogy megszokhatjuk; 2. ismerjük a zenészt, és ugyanúgy, a fent leírt módon manipulál. Nick Cave esetében ebben is, abban is részem volt már, és emiatt eléggé neheztelek is rá. Nem vált be semmi. A zenei archívumba süllyesztés munkálatait újból és újból kénytelen vagyok félbeszakítani, zaklatott dolgai zaklatnak.

Immanuel Kantról, halála után kétszáz évvel


Már debütálása filozófushoz illőn illetlen: ön-fejű. Huszonkét éves, amikor a Gondolatok az eleven erők valódi becsléséről című – nyomtatásban csak három esztendővel később, 1749-ben megjelenő – írásával állást foglal egy régóta zajló, sokakat izgató vitában. Állást – de középütt, a perlekedő felek egyikének sem adva igazat. Mi tagadás, tárgyilag már a korabeli természettudomány is cáfolni tudja egynémely ötletét, amellyel túllépne matematikai-mechanikai és metafizikai-dinamikai világmagyarázat polémiáján (köztük magát az alapgondolatot is, holt és eleven erők distinkcióját).


Medgyessy Ferenc, mondják, amikor azzal kritizálta egy atyjafia az egyik lovas szobrát (talán a debreceni Kis lovast), hogy a ló tompora nem is olyan, így válaszolt néki: „Nem lú az, fiam, hanem szobor.”

Mészáros Mártával az a baj, hogy az ellenkezőjét mondja. Azt állítja filmjének hőséről, hogy Nagy Imre. Azért csinálta, úgymond, azt a filmet és azért kellett volna neki erre a magyar közkasszából több pénzt adni, hogy végre megtudjuk és pláne a fiatalok is megtudják, milyen a lú. Vagyis milyen volt Nagy Imre, és hogyan vált hőssé.


Mészáros Márta: A temetetlen halott


Hármas keretbe helyezi Mészáros Márta Nagy Imre mártíromságának történetét. A film a jelenben indul, két lány – a „fiatalok”, akiknek a rendező ajánlja munkáját – keresi fel egy csokor virággal az egykori miniszterelnök sírját. Nem ünnepi és hivatalos megemlékezők, nem is tanúk, hanem esetlegesen kiválasztott, mintegy „meglesett” civilek ők – ezt erősítik a home video stílusú képek –, akiknek gesztusa tökéletesen illik Nagy Imre alakjához és az 1956-os forradalom természetéhez. A következő keret a rendszerváltozást közvetlenül megelőző éveket idézi.


Mint minden kiskamaszon, 14-15 éves koromban rajtam is eluralkodott a gyűjtési szenvedély. Hogy miért éppen reprodukciókat tartalmazó anzixokat kezdtem gyűjteni, ma már nem tudom. Valószínűleg különös varázsuk volt az ötvenes évek közepén a külföldi képeslapoknak, az pedig még csak fokozta az egzotikumot – legalábbis számomra –, hogy ezek a reprók egy olyan világba engedtek betekinteni, amely itthon elérhetetlen volt. Kezdetben egyaránt helyet kapott a gyűjteményemben Michelangelo és Picasso, de érdeklődésem (minden külső hatás nélkül!) a kortárs festészet és szobrászat felé fordult.

Koháry Saroltával Borgos Anna és Kádár Judit beszélget


Kádár Judit: Hol ismerkedtetek meg Török Sophie-val, azaz eredeti nevén Tanner Ilonával?

Koháry Sarolta: A budai tündérhegyi szanatóriumban, 1947 májusában. Neki hosszabb időre szóló beutalója volt oda, nekem csak egy pihenésszerű, kéthetes. Közös asztalnál ebédeltünk, és már mindnyájan ott ültünk… Hallottam, hogy ő itt van, mindenki mondta, de szóba senki nem állt vele. Egyszerre csak kicsapódott az ajtó, belépett, imbolyogva megállt, és a kezét tördelve mondott valamit. Senki nem felelt semmit – később se felelt senki –, csak leült.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon