A Magyar Filmszemle hagyományosan – nemcsak gyakorlati, de szimbolikus értelemben is – a magyar filmélet (ipar, művészet és kritika) seregszemléje. Az élet tagolatlan folyásának ez adja meg a ritmust a magyar közélet eme szegletében. Ezért aztán ritkaságszámba megy az olyan szemle, ahol nincs valamilyen megváltó szándékú bejelentés, demonstráció, botrány vagy felfordulás. Általában ilyenkor jön el az ideje annak is, hogy a politika és a filmművészet, filmipar kapcsolata szimbolikus gesztusokban nyilvánulhasson meg.

Ezerkilencszázhatvankilenc őszén, tizenhárom évvel a forradalom után, anyám kézen fogott, és elvitt a Kindergartenbe.

Akkoriban a Petőfi híd budai hídfőjénél laktunk, Lágymányos legszélén, ami egyszersmind a város pereme volt: dél felé már csak ipartelepek következtek, aztán Budafok, amely ugyan névleg Budapest része volt, azonban nyilvánvalóan mégsem volt város: a város ott ért véget, minálunk.

A szamizdat a máskéntgondolkodás sokszínű szigetvilága volt régiónk országaiban a szovjet típusú berendezkedés idején, hangzott el a kiállítás nem kevesebb, mint öt – fellengzősségtől sem mentes – beszédet felvonultató megnyitóján. Félő azonban, hogy a jelen bemutatás nyomán a történeti tudatban sem marad meg szigetszerű jelenségnél többként.

Holott a kiállítás helyes felismerésből indul ki: a hajdani ellenkultúra a régi rezsimek bukásával talaját vesztette, míg az új politikai elitek mindmáig kevéssé érdekeltek széles körű megismertetésében, értékké emelésében.

Teljesen reménytelen, hogy másról írjunk, mint ami a fejünkben jár, vagy csak nem vagyunk elég profik, mindegy, amatőr magabiztossággal arról fogunk most írni, ami itt jár a fejünkben. Tudós barátaink fejében is nagyjából ugyanaz jár egyébként, mint a miénkben, mégis másról írnak közben.

Schein Gábornak igaz barátsággal


Száz alakban
jössz ilyenkor, új tündérem, te, régi:
fényköd leng, s tudom, mögűle te lépsz ki…
(Csak nem szabad egészen odanézni!)
Szabó Lőrinc:



A meghitt perc (A huszonhatodik év)

Petri György egyik meghatározó értelmezője, Radnóti Sándor egyik írásának összefoglaló részében egy Petri teljes művészetére vonatkoztatott mondatot fogalmaz meg: „Nemcsak a sajátélet mítoszai, nemcsak a modern civilizáció és világnézet mítoszai idegenek tőle, hanem minden mitikus világlátás és világmagyarázat.

„Ha bennetek kíváncsiság van
Andris iránt még, gyerekek,
Írjatok neki levelet,
S kérdezzetek csak tőle bátran.
Ott él a Törpe utca 6-ba,
Ígérem, meg lesz tőle hatva.”






Én írok levelet Magának a Törpe utca 6-ba, bár szinte kizárt, hogy meg lesz tőle hatva, drága Andrisom. Mivel sok mindent megkedveltem Magában, kedves Andris, s mivel ha olykor kalandjai mégsem tűntek igazán kalandosnak, ezért nem Magát, hanem kiötlőjét illetnék a kíváncsi kérdések, így hadd szólítanám egyenest őt meg levelemmel, kérem, soraim adja a Költő Úrnak át.

Hoczopán urat nagy szerencse érte. A két, egyenként száz euróba kerülő asszony mellé kapott ajándékba egy kisfiút. A satnya maradékból, de majd megerősödik. Ruha, cipő nem járt vele, a februári fagyban meztelenül toporgott a kertek alatti mustrán a legényke, de kerül a kínaiból vagy a turkásból valami gönc. A Dácsiás Ember, aki a „béresnek", rabszolgának való román kölköket, lánykákat és újabban felnőtt embereket importálta a határ menti faluba, annyit közölt, a legény a távoli havasokból való, és románul ért.

Ért?, kérdezett vissza Hoczopán úr románul.

„A világmindenség fejlődése olyan tűzijátékhoz hasonlítható,
ami éppen véget ért: néhány szikra, hamu és füst maradt csak
utána. Kihűlt salakon állunk, látjuk, amint a Napok
elhalványulnak és megpróbáljuk visszaidézni a világ kezdetének
semmivé foszlott csillogását.”




(Georges Lemaitre belga kozmológus és pap, XX. sz.

Mostanában sok szó esik arról, hogy a felsőoktatás komoly válságban van. Például nemrégiben az ÉS hasábjain zajlott egy többé-kevésbé termékeny vita, amelyben több szerző azt állította, hogy egyebek közt azért van válságban a felsőoktatás, mert a középiskola problémái a diákokkal együtt szisztematikusan bekerülnek az egyetemre. Szerinted válságban van-e a középiskolai oktatás, s azon belül az irodalom- és nyelvtanoktatás?

Szerintem válságban van a magyartanítás, s nem csupán a középiskolai, hanem a teljes magyartanítás általában.

„A világrészek csöndesen
úsznak a hűvös vizeken
parapamm paramm papamm
úsznak a hűvös vizeken




Van krumplink és van kanalunk,
piszokban élünk s meghalunk
parapamm paramm papamm
piszokban élünk s meghalunk.




Mért görbül kicsikém a szád?”
József Attila:
Proletárdal

Anyám azt mondja mindig, vigyázzak magamra. Meg azt is mondja, hogy ne legyek olyan vad, olyan kiszámíthatatlan, olyan élnivágyó. És azt is mondja, hogy türelmes legyek. Hogy a türelem a legfontosabb erény.