„A háború amiatt tört ki, hogy egyszer összeszedtem országom [a Hold] legszegényebb embereit, s telepesekként a Hajnalcsillagra akartam küldeni őket, mert az még puszta volt, s nem lakott rajta senki emberfia. Phaetón [a naplakók királya] ellenben irigységből megakadályozta az áttelepítést...”
(Lukianosz: Igaz történetek. Révay József fordítása.)

Bolygósovinizmus és gravitációs kutak

Freeman Dyson, az ismert fizikus egy alkalommal két kategóriába sorolta a tudományos kutatási programokat: fenntarthatóakba és nem fenntarthatóakba.

Mi jó sülhet ki abból, ha Vágvölgyi B. András monográfiát ír Eörsi Istvánról? – kérdezheti bárki.

Van valami elismerésre méltó abban, talán éppen ritkasága folytán, ha valaki visszavonja azt az állítását, amelynek világhírnevét, sztárgondolkodói státuszát köszönheti, mégpedig azért, mert meggyőzte őt egy elég egyszerű ellenérv. Ezt vitte végbe Francis Fukuyama legutóbbi könyvében, a Poszthumán jövendőnk címűben.

„Karolát Tömöryéknél ismertem meg, egy partin, 1967-ben. Magával Tömöryvel már börtönéveim előtt összefutottam néhányszor, az Írószövetségben meg eszpresszókban, véletlenszerűen. Igen szórakoztató, szeretetre méltó ember volt, nagyon rosszul állt neki, hogy kommunista irodalmat kell létrehoznia. Hazatérve a munkaszolgálatból a polgári művészek életét kezdte élni, stílusa és életmódja magától értetődő természetességgel igazodott a bohém avantgardizmus elvárásaihoz. 1949-ben a kommunisták átvették a hatalmat. Tömöry megpróbált alkalmazkodni a követelményeikhez.

 
„Veszett csaták, vér és kudarc után
Más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda hivás:
szaladni, úszni s menni, menni, menni,
örökre folyni örök körforgásban
újhodni, veszni, hullni lefele,
csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
színkeverés, tánc és örök csere.
Lélekzeni parázsló oxigénben,
és nézni, hogy minden hogy folyik el,
és érezni, fejünkön sisakkal
a harc előtt, hogy menni, menni kell?”
(Kosztolányi:











A kártyás fölfohászkodik)

    Hogy érzem-e? ne mennék?

Soros-ösztöndíjak

Bali János


Bali János egyre kevésbé „besorolható” szereplője a zenei életnek; míg korábban régizene-együttesek sokat foglalkoztatott furulyásaként, kórusok és kisebb énekes csoportok oszlopos tagjaként s gyakori szólistájaként ismerhették, mára az Ars Nova Secunda kórus sokszorosan díjazott karnagyaként és spiritus rectoraként, zenekari koncertek és hanglemezfelvételek karmestereként is számon tartják, idehaza s külföldön egyaránt.

Maurer Dóra azt a feladatot adta végzős tanítványainak, hogy diplomamunkaként olyan portrét alkossanak, amely a szó hagyományos értelmében nem portré vagy nem lehet portré. Vajon miért? Nem ritka vagy nem egészen ritka, hogy a portré nem meghatározott személyt ábrázol. Például Erwin Panofsky azt írta Dürer Melancolia I. című metszetéről szóló híres elemzésében, hogy ez nem más, mint Dürer szellemi arcképe: a metszet egy női alakot ábrázol a legteljesebb kétségbeesésben.

Plesz Antal legnagyobb hatású és minden bizonnyal legmesszebb sugárzó művét, a Műhely Szellemét, magát a Műhelymunkát tárja e kiállítás címe szerint Önök elé. Semmiképp sem megszokott a téma, és talán még szokatlanabb, különösen egy építészgaléria részéről, ha azt állítom, itt az elkövetkező három hétben a látogató számára az építészet csupán ürügy marad. Ürügy arra, hogy a kiállított munkák révén az építészet Plesz Antal-féle műhelyéről beszélhessünk. Amit tehát ezzel a kiállítással érintünk és át is lépünk, az az építészeti munka bensőséges, személyes tere.

A sors szeszélyéből ma nem egy építészeti kiállítást nyitok itt meg, hanem egy fotókiállítást. Az átváltozás mindannyiunkat meglepetésként ért, különösen a fényképművész Máté Gábort, aki – ha tudja, hogy élete első önálló kiállítása nyílik december 18-án – bizonyára másféle válogatást állít össze munkáiból. Ezért arra kérek mindenkit, tekintsen el attól, hogy a képeken téglaházak láthatók. Tagadhatatlan, hogy ez a kiállítás témája, de ugyanígy lehetne épületszobrászat, portré, női bunda vagy egy tál ínycsiklandozó étel, minthogy fotós barátunk mindezeket évek óta fényképezi.

 
Meseszereplő, egy szinte minden szempontból fiktívnek mondható előszobaszőnyeg volnék, látásom s rálátásom persze behatárolt. De ettől még fontosnak tartom, hogy beszámoljak mesémről, lakhelyemről, s ha más szereplőnek más a véleménye rólunk, trapitilakókról, szívesen elnyúlok annak hallatán is.

Először arra térnék ki, hogy (legalábbis meglátásom szerint) ki s mi Trapiti. Trapiti elsősorban s legegyértelműbb olvasatában egy mese címe, jegyzője Darvasi László, kiadója a Magvető, s 2002 óta olvashatják az érdeklődők.