Elvált, gyerektelen debreceni pszichológusnő harmincötödik születésnapjára vagyunk hivatalosak. A mondatban minden szó brutálisat csörren, leszámítva, amikor a röhögéstől puhán bukfencezik, mint egy rajzfilmbeli tömegverekedés. Ledől a játékpolc, amelyen a plüssállatok ülnek.

Kezdődik ott, hogy kurva nagy a köd. A ködben köztudomásúlag megnyúlnak az utcák, továbbá átmenetileg új mellékutak is keletkeznek, amelyek ismeretlen városrészekbe vezetnek, és ez egy ráadásul eleve ismeretlen városban a meglepetések lehetőségeit különösen megsokszorozza.

„Ce que moi, Georges Perec, je suis venu questionner ici,
c’est l’errance le dispersion, la diaspora.
Ellis Island est pour moi le lieu męme de exil,
C’est-a-dire le lieu de l’absence de lieu, le non lieu,
Le nulle part.”





„amire én, Georges Perec, itt rákérdezek,
az a bolyongás, a szétszóródás, a diaszpóra.
Ellis Island számomra maga a számkivetettség helye,
Más szóval,
A hely hiányának a helye, a hely-telenség, a
sehol.”






Georges Perec: Ellis Island
(Kádár Krisztina fordítása)


<

A nő és a történelem viszonyának kutatása többféle releváns lehetőséget kínál. A női történetírás például abból a feltételezésből táplálkozik, hogy a történetírás mainstream és férfiközpontú vonala elhallgattatja, elfedi, nem kellőképpen reprezentálja a nőket. Ám ebből az egyszerű alapállásból még mindig számos lehetőség adódik: hasonlóan a híres férfiak történetéhez, megírhatjuk a híres nők történetét, vagy pedig vizsgálódásunk tárgya lehet az „átlagnő”, egy-egy korszak vagy földrajzi terület hétköznapi nőfigurája.

Ma reggel a Word helyesírás-ellenőrző nem hajlandó elfogadni az ébresztene szót, azt javasolja helyette: ébresítene. Kínnal kutatom a nyelvérzékem, és kezdek elbizonytalanodni. Ahogy alaposabban megnézem, ijesztően idegennek tetszik a szó, bár ez az érzés nem újság, hosszabb vizsgálódás után bármelyik szó ugyanennyire érthetetlen és idegen. Persze ezzel a szóval tulajdonképpen tényleg van némi alaki probléma: két mássalhangzó-torlódás egyazon szóban a Kárpát-medence kellős közepén?

Gondoltam, most majd jól megírom Kornis Mihály publicisztikai (vagy milyen) írásairól, hogy mi bosszant, mi zavar bennük. Mert amennyire élvezem, annyira idegesít is, olykor határozottan feszengek, mégis egy szuszra olvasom.

Aztán rájöttem, hogy a kettő ugyanaz.

Pontosan az a kínos (rossz, kellemetlen, gyenge) a Kornis-írásokban, ami remek (jó, olvasmányos, erős). Csak talán egyszerűbb megtalálni a negatív kifejezéseket.

„Sláger”

„A nagy mű immár végképp elmarad”.
Nem érhetted el Óceánodat?
Mögötted farkas és fölötted holló,
így tűnődtél, hogy nagy? Vagy csak nagyon jó?

Vagy csupán jó?

„Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?”
Kosztolányi:






Hajnali részegség

Közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez, az ember már kevéssel beéri. A világmegváltásról régen letett, jó ideje arról is, hogy közvetlen környezetét üdvözítse.

I. „Kellér Andor 1903-ban született Budapesten, 1963-ban halt meg, Budapesten; nemcsak ez a két lexikális adat, hanem egész élete, érdeklődése és hírlapírói működése, minden műve a magyar fővároshoz köti. Még tizennyolc éves sem volt, amikor riporterként egy laphoz került… utolsó napjaiban is dolgozott, az Esti Hírlap népszerű »Déli posta«-cikkeit írta.

I.

Bár könnyű feladat, kínos mégis; borzadva írom e cikket, annyira nem szokásos. Enyhe gyalázat, persze, hogy senki „barátom”, „szakértőm” nem tette meg már helyettem, kibújhatnak azonban köztudott elvonultságom örvén. Jó, legyen. Válaszolni, még attól az Illés Endrétől tanultuk, aki ma nem örvend megfelelő becsülésnek, nem válaszol az ember „kritikusnak”. Ismétlem: jó, hát vagy válaszol, vagy sem. (Meg Illés Endrének is megvoltak „A Múlt Hibái”. De semmi neheztelés bennem iránta, ellene, hogy pl.

Bármilyen meghökkentő is, női elbeszélőt alkalmazó, A kígyó árnyéka című, nagy sikerű regényének megjelenését követően Rakovszky Zsuzsa egy interjúban a kérdésekre, hogy van-e „speciális női érzés- vagy gondolkodásmód”, beszélhetünk-e női költészetről, azt válaszolta: „köteteket lehetne írni róluk [a női írás mibenlétéről, jellegzetességeiről], írtak is, vagy félre lehet őket dobni, mondván, mindez lényegtelen vagy érdektelen az irodalom megítélésében.