Amikor egy korábbi beszélgetésünkben azt mondtam magának, hogy minden sora mögött ott érzem Franz Kafkát, nem tiltakozott, de hozzátette, Kafkában csak ráismert a saját érzéseire, világlátására. Legújabb regénye, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó olvasása közben viszont egyszer sem jutott eszembe Kafka, nem éreztem sehol a hatását.


Évtizedek óta ülök a szobámban, félhomály van, a fiókomban ott nyugszik egy töltött revolver. Iszonyú régóta ülök abban a homályban. Most kimentem sétálni egy félórára. Teljesen elvakít a nap. Szédülök.

„A nagy kérdés az, hogy a Világegyetem alapvetően csillagokból és galaxisokból, vagy életből és értelemből áll-e.”
(Steven J. Dick)


„Elvileg elképzelhető” – mondja az asztrofizikus Sir Martin Rees –, hogy a nagy léptékű kozmikus erők „valamilyen alapvetően új természeti törvény szerint működjenek”, elvégre egy fizikus például, ha szabadon lebegne a világűrben laboratóriumával együtt, soha nem fedezné fel a gravitációt (ennek kimutatásához ugyanis afféle, nagy tömegű testek közelségére van szükség, mint amilyen például a Föld).

egy

Nem szerencsés rabságba születni.

De nem biztos, hogy jó szabadon élni sem.

Sőt, lehet, hogy jobb börtönben születni.

Távol a való világtól.

És ott bent élni szabadon.

Általában ezeket szoktam mondani, amikor faggatnak a múltamról, hogy mondd Rácsika, te tényleg börtönben születtél, és mondd milyen ott bent? És hogyhogy ott születtél? Börtönőr volt az apád? Vagy az igazgató? Vagy a lelkész? És tényleg simogatják ott bent a nénik egymás nuniját? Meg hogy a börtönben csak bűnözők laknak.

„Hallod-e, te Öregember?
Ez volna a te teremtett világod?
Ez a sötét kozmosz, teli rejtelemmel,
Hol szupernovákkal gyújtasz világot?

Orbán Ottó:




Dal a teremtett világról

Először is: ez a kérdés nem nekem van címezve, hanem egy öregembernek. Magam öreg még nem vagyok, negyven felé közeledve némi stréberséggel a középkorúak közé sorolhatom magam. A megszólított talán az egyetlen, akire komolyan kimondható, hogy öreg. Hiszen a vers a világ teremtésének mitológiai aktusa, és a fizikai valószínűsége közé egyenlőség- vagy legalábbis hasonlóságjelet tesz.

Négy évvel ezelőtt írtam a következőket: „Kínos helyzetben van a magyar kulturális politika. Nem tudja, hogy mi a dolga. Kiszolgálni-e a mindenkor ajánlkozó klientúrákat, vagy netán hosszú távú nemzeti kulturális stratégiát kínálni? Védelmezni-e a status quót, vagy ha konfliktusok árán is, de a kreativitás pártjára állni? Jó szakszervezetisként menteni a menthetőt a piac »ellenséges erőivel« szemben, vagy netán a piacot építeni, befolyásolni? A kultúráért felelős minisztérium is szerepzavarban van. Nem tudja, hogy a magyar kultúra intendánsa vagy stratégája akar-e lenni.

„A gyepre heveredsz, nézed e Világot
A széles térséget, mélység, magasságot.
Tsuda, titok, minden mit szemedre vehetz
Okoskodol rólla: semmire sem mehetz.
(...)
Hol támad fel a szél? mi ragadgya testét?
És mi tsendesiti meg széles Tengerét?
Hogy Ég tűz örökké a Vesuviusban?
Hogy terem Uj Világ mindenkor Májusban?

A meleg ujra szül, a hideg el temet
S Egyik mint a másik éppen tsak ugy éltet.
Hogy lesz dohány koró egy tűhegynyi magbul,
Hogy jön ki a tsirke a kotlot tojásbul?
Mitsoda hasznodra terem rajtad tetü?

Van egy álmom, ami régóta kísért.

Van egy álmom a magyar irodalom megmentésére.

Hogy az állam megmentse.

Úgy, mint a magyar focit.

Csak egy kicsit jobb lenne.

Az az álmom, hogy megalakítjuk a Magyar Irodalmi Ligát. Könyvkiadók lennének benne, saját „istállóval”.

Tegyük fel, hogy a neves középkorkutató egyetemi tanár több mint negyedszázad során írt válogatott esszéit közzétevő új kötet bemutatására a kiadó a szerző nagyon régi és nagyon közeli barátját kéri fel. Átlagos esetben a régi és közeli barátnak három lehetősége van.

1. Nemet mond a felkérésre. Ugyan miféle objektív megközelítést kaphat a közönség egy régi és közeli, tehát nyilván elfogult baráttól? Egy bemutató nem a kritika fóruma ugyan, hanem a méltatásé, de a méltatás is csak akkor értékes igazán, ha a méltató akár rosszat is mondhatna, de hiába, képtelen rá…

2.

A gazdagok a szépek, hogyha bírják,
hogy arany minden számjegy, amit írnak.
Ha értik, hogy kell bókokban fürödni,
mert finom pénzszagot árasztanak.
Ha gazdagságuk, mint délceg gazella,
a csorda fölé emeli nyakát.
Szépek a gazdagok; de – mint a testi –
a monetáris szépség sem azé,
aki a sorstól ajándékba kapta;
azon neki is kell dolgoznia.
A szépséget a szemlélő teremti;
a gazdag is úgy gazdag, ha csodáljuk.

Egy gyászos óra

Meghalt Koncz tanár úr. Kilencvenhárom éves édesanyját kísérte a mentőn kontrollra, amikor rosszul lett a vasúti átjárónál. Hátoldali infarktus, állítólag ez a legkönyörtelenebb fajta. Nem lehetett rajta segíteni. A mentőkocsi visszafordult a halottal.

A tanár úr agglegény volt, édesanyjával élt. Épp tervezte már a végleges nyugdíjba vonulást. Nagyon elfáradt. Voltak kisebb szívpanaszai. Nem volt ereje a tanításhoz, talán már kedve sem.