Egy évvel ezelőtt, 1995 novemberében négy beszéd hangzott el ugyanebben a teremben, s a négy előadó közül ketten – Fritz Beer és George Tabori – azzal a bejelentéssel kezdték a „saját országukról” szóló előadásukat, hogy ilyen hely, amelyet ők a saját országuknak nevezhetnének, nem létezik. E két szerzőnek azonban megadatott a szerencse, illetve az előrelátás, hogy idejekorán elhagyhatták szülőföldjüket, mielőtt ott a származásuk vagy a gondolkodásmódjuk vagy esetleg mindkettő: a származásuk és a gondolkodásmódjuk miatt bebörtönözték, táborba zárták vagy megölték volna őket.

DXIICMVLI

Sajnos levele csak most érkezett meg, a német gyorspostát ismerve nem csodálom, ráadásul portót kellett érte fizetnünk, mert elégtelenül volt bérmentesítve, mivel volt rajta bélyeg, de a postás szerint a dátuma alapján ez érthető. Feltételezem, sorait még az előző lakókhoz írta, mi már csak bárók vagyunk, azt is úgy vettük a kastéllyal együtt, ha érdekli a sörgyárunk, szép soap-oper megy róla a csatornákon.

„A Coca-Cola magyarországi sajtóvetítésen mutatta be minden idők legszórakoztatóbb, és az Egyesült Államok után a világon a legintenzívebb magyarországi reklámkampányának filmjeit.” Szeptember 10-e volt a minden időkből kiragadott nagy nap.

A meghívottakat piros, asszociációs kiskosztümben egyenmagas hostessek orientálták, mély meggyőződésből. A penzum ezúttal 21 reklámspot megtekintése kommentárokkal, ezt követően űrlapon értékelés, a hozzászólás lehetősége is felkínálva.

Hasonmásaim kettős életemben – ez lehetne E. T. A. Hoffmann életének és művészetének jelmondata. Az élet és a művészet, költészet és valóság szétválasztása esetében különösen torz eredményre vezetne, hisz életművét leginkább éppen az teszi oly meghökkentően sokértelművé, hogy hétköznapiság és költői szárnyalás, prózaiság és nekilódult képzelőerő, vaskos realizmus és transzcendentális irónia, groteszk földhözragadtság és harsány kolonnái megfestett mesevilág egyszerre, egyidejűleg lép fel bámulatosán sokműfajú epikájában.

A Beszélő jóvoltából abba a különleges helyzetbe kerültem, hogy háromszázötvenegy év elmúltával ismét válaszolhatok 1645. augusztus 4-én kelt, Egmondból keltezett levelére.

Istenem! Mi minden történt azóta velem és a világgal (és gondolom: Önnel is; nem is tudom, pontosan hová címezzem levelemet, csak abban bízom, hogy az eljuttatásban a Beszélő – habár ma is korlátozott – nyilvánossága segítségemre lesz).

Kezébe veszi az ember a kötetet, az elülső borítón intenzív zöld színű textilt utánzó alapon a név – a védjegy –, Galántai, alatta egy kép, az Ernst múzeumbeli Életmunkák kiállítás enteriőrfotója, mely az egyik terem főfala mentén készült, és ez a centrálperspektivikus leképezés szabálya szerint már húzná is befelé a nézőt, lépjen be, nyissa ki a könyvet, merüljön el a tárlatban.

Mottó: Hogyan hangzik a KAUFHOF áruházlánc idei reklámszlogene? – „Kauf’ Hoffmann!”

Goethe kábítószerezett. Nem nagy ügy. Fiatalkorában Goethe mindent kipróbált. Mikor eljutott a harmadik mennyországba, a lépcsőn lefelé szembejött vele Hoffmann. Két szeráf lebegett a feje fölött. A hiú Goethét annyira megviselte az eset, hogy húsz évre kiment a fejéből a Faust. Pedig Hoffmann akkor még csak útban volt a földre. 1776-ot írtak. Goethe azonban, mint mondják, sok mindent előre látott.

Ignotus 1922-ben, Bécsben megjelentetett egy karcsú kis cikkgyűjteményt, amely ugyanazt a címet viselte, mint emlékezetes, ámde jó másfél évtizeddel korábbi könyve: Olvasás közben. Ez a gesztus nyilvánvalóan a folyamatosság helyreállításának igenjét sugallta; az emigrációba kényszerült szerző „annyifelé szétszórt” hajdani olvasóival próbálja felvenni a kontaktust.

Platón, mint köztudott, ki akarta tiltani a művészeteket a tökéletes Államból. A gondolat a maga elvontságában igen következetes. A tökéletes állam ugyanis attól tökéletes, hogy mindenki erényes benne, ez pedig nem mást jelent, mint hogy mindenki tudja a maga helyét és a maga dolgát.

Amolyan önvallomásfélével kezdeném: valószínűleg soha az életben nem tanulok meg angolul, vagy legfeljebb angoltudásom is abban a tetszhalálban vegetálna, újabb meg újabb újjáélesztésre várva, mint a német, vagy abban az egészen valódi halálban, mint az orosz, ha annak idején a soproni antikváriumban rá nem bukkanok Agatha Christie Death on the Nile-jára. Az „annak ideje” kb.