Milyen címmel írnának önéletrajzot, ha újszülött korukban tejfehér bőrű, angyali szőkeségű anyukájuk a fekete bőrüktől elborzadva addig dörgölné mosólúggal az arcocskájukat, amíg merő vér nem lesz? Ha lépten-nyomon azt hallanák a „többségtől”, hogy bármennyire igyekezzenek is, csak cigányok maradnak? Ha „emezek” meg közben azt hánynák szemükre, hogy elfelejtették a „testvéreiket”, fönnhordják az orrukat, és a gádzsókhoz törleszkednek?

„A helyi cigányoknak nincsen kultúrájuk. Ezeknek a világon semmi. Egyedül a kést meg a villát ismerik, amivel enni lehet. A lopás, a verekedés, az ivás, az ő kultúrájuk” – foglalta össze véleményét egy szaládi pedagógus, feleslegesnek nyilvánítva egyszersmind a kisebbségi kultúra őrzésére és érdekvédelemre irányuló összes intézményt és erőfeszítést.

A tbc, a tuberkulózis vagy a gümőkór talán egyidős az emberiséggel: kimutatták az i. e. 3700-ból származó egyiptomi múmiák csontjaiban, és az Újvilágból származó leletek alapján bizonyítást nyert, hogy a történelem előtti időkben is létezett. (Duin Nancy – Dr. Jenny Sutcliffe: Az orvoslás története az ősidőktől 2020-ig. Medicina. Budapest, 1993, 110.

A Beszélő 2001. július-augusztusi számában Michael S. Stewart „Depriváció, romák és az underclass” címmel cikket jelentetett meg. A cikk később egy angol nyelvű tanulmánykötetben is meg fog jelenni. Az írás nemcsak arról tanúskodik, hogy kollégánk kiváló kutatója a magyarországi és kelet-európai romák helyzetének, hanem arról is, hogy sikerült elsajátítania az errefelé szokásos társadalomtudományi viták stílusát is.

Kutatásunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy vajon a cigányság rendelkezik-e olyan sajátos kulturális mintákkal, amelyek befolyásolják a joghoz való viszonyát. A kérdést a „cigány bűnözéssel” kapcsolatos hazai kriminológiai kutatások eredményei[1] és a kortárs jogantropológiai, illetve összehasonlító jogtudományi irodalom megállapításai között mutatkozó ellentmondások inspirálták.

Bordó és Lápos: két aprófalu az ország egyik legelmaradottabb, munkalehetőségekben legkevésbé bővelkedő megyéjében, Borsod-Abaúj-Zemplénben, a Bódva völgyében, egymástól tíz kilométerre. De míg Láposról a helybéliek zöme is úgy véli, hogy „erről a helyről jobb elmenni”, addig Bordó, lakói szerint községük „szép, kiterjedő” falu.

Lápos 560 fős lakosságának ma már 75 százaléka cigány. (Ez az arány a helyi önkormányzat „minősítésén” alapul, amely cigánynak azt tartja, aki cigány származású.

A kelet-európai cigány népcsoportok siralmas helyzetéről sok szó esett az 1989-es rendszerváltások óta eltelt időszakban – elsősorban az anglo-amerikai mintájú NGO-közbeszédben. Ennek a fellendülésnek az első hullámát az 1990-es évek elején a Human Rights Watch megfigyelő csoportjainak egymást követő emlékezetes jelentései jelentették, amelyeket még számos további, a roma kisebbségek gyakran elviselhetetlen helyzetével kapcsolatos jelentés és beszámoló követett (l. legújabban Zoon, 2001).

A telepeken élő roma közösségek rendszeres kényszermosdatása a huszadik század Magyarországának egyik legszégyenteljesebb fejezete. És annak ellenére az egyik legfeltáratlanabb, hogy ezek az akciók a dokumentumok alapján a magyarországi romák több mint felét érinthették.

A mosdatások a szocialista Magyarországon minden addiginál tervszerűbbé és szélesebb körűvé váltak.

„A Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek.
A polgárok bármilyen hátrányos megkülönböztetését nemek, felekezetek, vagy nemzetiségek szerint a törvény szigorúan bünteti.
A Magyar Népköztársaság területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét.”
(1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság alkotmánya, 49. §.)

A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága 1953.

A magyarországi romák többségi médiaképéről az elmúlt években több tartalomelemzés készült,[1] amelyek azt mutatják, hogy a média a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel hangsúlyosabban láttatja ugyan a romákat, ugyanakkor az ábrázolások többségének keretét néhány masszív sztereotípia képezi. Nem születtek azonban felmérések arról, hogy maguk a romák mennyire elégedettek ezzel a képpel, hogyan „szavaznak” a műsorválasztásban, miket néznek, hallgatnak és olvasnak leginkább.