Skip to main content

„Közép-Európában új »chartára« van szükség!”

Vissza a főcikkhez →


A tanácskozáson Konrád György javaslata váltott ki legnagyobb visszhangot. A nemzetközi PEN Klub elnöke javasolta „Charta ’92” nevű regionális nemzetközi liberális demokrata szervező, már nevével is utalna a cseh és a szlovák értelmiségiek által annak idején létrehívott Charta „’77” nevű illegális ellenzéki emberijog-védelmi mozgalomra. Ugyanakkor különbözne is tőle, mivel ma már egyik érintett országban sem illegális körülmények között kellene tevékenykednie.

Konrád attól a változatlan meggyőződéstől indíttatva tette meg javaslatát, hogy az értelmiségnek a térségben ma, a demokratikus jogállamiság alkotmányos föltételeinek kialakulása után is kiemelkedően fontos szerepe van és kell legyen a politikában. Miben áll ez a szerep? Konrád, ironikusan, a „kemény” és a „lágy” vagy „puha” totalitárius diktatúrák közti közkeletű megkülönböztetést használva, a demokrácia „kemény” (formalizált-bürokratizált) és „lágy” (informális, civil) intézményesülési útjairól beszélt. Míg az előbbiek – úgymond – nélkülözhetetlenek a szabad „civil társadalom” működési mechanizmusainak kialakulásához, az utóbbiak nélkül az előbbiek éppúgy elmerevülhetnek, tartalmatlan formalitásokká silányulhatnak, elbürokratizálódhatnak, ahogy az elveikben akár nyíltan antidemokratikus politikai rendszerek. És ilyenfajta fejlemények veszélyeire és azok realitására utaló jelek tapasztalhatók: máris egész Kelet-Közép-Európában terjedő fundamentalista-populista-nacionalista indulatok, az idegengyűlölő és új ellenségkép-kereső propaganda, az antidemokratikus és parlamentarizmusellenes hangulatokra „rájátszó” szociáldemagógia. Ebben a helyzetben – így Konrád – a régió liberális értelmiségeire hárul a feladat, hogy létrehozzanak egy olyan nemzetközi szervezetet (ennek adta „jobb ötlet híján” a „Charta ’92” nevet), amelyik bárminemű merev intézményi forma nélkül afféle erkölcsi „zsűriként”, „soft” (puha, lágy) institúcióként a nyilvánosság előtt mintegy meghatározná és képviselné a mindenféle politizálásra nézve kőtelező erkölcsi „minimumot”, egyszersmind rendre néven nevezve hozná a világközvélemény tudomására azokat az országokat és szervezeteket, amelyek ezen „erkölcsi minimumoknak” általában vagy egyes konkrét cselekedeteikben nem tesznek eleget. E „puha institúció” minden párt előtt nyitva állna, számítana tevékeny közreműködésükre, sőt, még „improvizatívan” bekapcsolódók elől sem zárkózna el.

Konrád indítványával kapcsolatban a támogatók (például Adam Michnik és Soros György) mellett többen kételyeiknek és ellenvéleményeiknek adtak hangot: a vita, melyre lapunk hasábjain is vissza kívánunk térni, tovább folytatódik.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon