Babarczy Eszter

Vissza a főcikkhez →

Ez év márciusáig Ön volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságának soros elnöke. Mire jó a panaszbizottság? Mi a feladata?

Valóban, háromhavonta más-más panaszbizottsági tag látja el az ügyrendből eredő elnöki feladatokat: nekem márciusban járt le. A panaszbizottságnak pedig lényegileg egyeden feladata a kiegyensúlyozottság védelme. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a törvényből következően tulajdonképpen panaszbizottság nincs is. Deklarálva van ugyan, de valóságos testületként nem működik. A panasz kivizsgálására a panaszbizottság tagjaiból háromtagú eljáró tanácsok alakulnak, s valójában csak ezek az egy ügyre összeálló, változó összetételű tanácsok működnek. Ezeknek az ad hoc tanácsoknak a munkáját azonban nem a panaszbizottság hangolja össze – mivel testületként nem működik – hanem az ORTT éppen azzal, hogy másodfokon e testület az eljáró fórum.

Hány ügy jut el másodfokig?

Egyre több. Ma úgy látszik, aki el van marasztalva, vagy akinek nem lett helybenhagyva a panasza, az minden egyéb körülménytől függetlenül fellebbez.

A procedúra irdatlanul hosszú. Az állampolgár, ha valami nem tetszik neki, először is levelet ír a műsorszolgáltatónak. Ha ennek nyomán nem történt meg az, amit a panaszos kíván, panaszos levelet küld a panaszbizottságnak: ez a második lépés. Tegyük fel, hogy a panaszos vagy a bepanaszolt elégedetlen a panaszbizottsági döntéssel, ekkor fellebbez az ORTT-hez. Az ORTT jogerős határozata azonban megtámadható a bíróságon, méghozzá halasztó hatállyal. A bíróság ma Magyarországon háromfokozatú. Tehát esetenként három fokozatot kell végigjárni a bíróság előtt, újabb hármat a bíróságon. Ez összesen hat.

Ráadásul, ha jól tudom, a panaszbizottság csak olyan panaszt bírálhat el, ahol a panasz beterjesztője személyesen érintett, vagy sértettként lép föl.

Ez így nem pontos, miközben valóban ez a gyakorlat. A médiatörvény két, különböző típusú helyzetet – az egyedi műsorokkal kapcsolatos panaszokat, illetőleg a műsorszolgáltatásokra vonatkozó panaszokat két jogilag különböző eljárás alá rendeli: máig rejtély számomra, miért. Az egyedi panasz olyan, mint egy átlagos jogsérelem: végeredményben bírósági útra terelhető. A műsorszolgáltatást érintő panaszok miatt azonban, amelyek bíróság előtt egyébként is nehezen peresíthetők, legföljebb csak fekete pontot kap a műsorszolgáltató kiscserkészkönyvébe.

Tehát nincsenek komoly szankciók.

Elvben lehetnek: például lejárta után nem hosszabbítják meg a műsorszolgáltató működési engedélyét. A probléma ott van, hogy ez súlyos fenyegetés lehet, mondjuk, egy kisközösségi tévé részére, de semmi értéke nem tud lenni, mondjuk, a Kossuth Rádióval szemben.

Vagyis a Kossuth adót mint adót békén hagyják, de elmarasztalnak egyes személyeket: emlékezetes például Bolgár György esete, akinek a műsorában egy betelefonáló negatívan nyilatkozott a kisgazdákról. Általában is az a benyomás, hogy az ORTT Panaszbizottsága mintha a politikai pártok panaszainak kivizsgálására született volna.

Ez azért van, mert a politikai pártok szakértőket alkalmaznak, akik tudják, mi a teendő. A politikai pártok beadványait általában nem lehet elutasítani formai hiba miatt, mert nincsenek benne formai hibák. Gipsz Jakab panaszos levelét is a törvény szövegének értelmében kell elutasítani, ha formai hiba van benne: márpedig, sajnos, igen gyakran van benne. Ez azonban jogtechnikai és nem politikai kérdés.

A médiatörvény a panaszkodással kapcsolatos tapasztalatok alapján hiányosnak látszik. Nem lehet például panasz tárgyává tenni, ha egy műsor szisztematikusan rossz. A médiatörvény társadalomképe szempontjából, azaz abból, hogy mitől kell „félni”, a (párt)politikai kiegyensúlyozatlanság, az egyoldalúság mellen csak három dolog számít: a pornó, a vallásos meggyőződés és az erőszak. Amiatt a kultúrbotrány miatt például, hogy ha egy szilveszteri rádióműsorban az egyik neves előadó majd egy órán keresztül szimpla trágársággal igyekezne pótolni a szellemességet, senkinél nem lehetne szót emelni.

Ez azonban inkább a minőségi kifogásokhoz tartozik, és semmi köze a kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz.

Inkább azt mondanám, hogy a médiatörvény jóformán csak a pártpolitikai kiegyensúlyozottságra érzékeny. Panaszok pedig csak egyedi műsorokhoz kötődhetnek, holott egy műsortól kiegyensúlyozottságot elvárni képtelenség, ezt csak a műsorfolyam vagy a műsorszolgáltatás egésze produkálhatja. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy a médiatörvény, persze érthető módon, de mégsem megnyugtatóan, minden panaszt jogi kérdésként kíván kezelni. Azokat a kérdéseket is, amelyek biztosan nem vezetnek jogilag relevánsán megítélhető helyzetekhez. Ilyenek például a kegyeleti, általában a kulturális konszenzusok hiányából fakadó kérdések is. Hosszabb távon arról kellene gondolkozni, hogyan lehetne segíteni ezeknek a konszenzusoknak a létrejöttét. Persze nem a panaszbizottság jogalkalmazó tagjaként, s főként nem állampolgárként kívánok témává tenni efféle kérdéseket, mert a jogállamiságnak nagy győzelme a médiatörvény és benne a panaszkodás intézménye, ezen minőségeimben voltaképpen nem is tehetem, hanem inkább kommunikációkutatóként.

Kérhetnek-e a társadalmi csoportok a jelenlegi gyakorlattal ellentétben nagyobb beleszólást a média ügyeibe?

Az ORTT-nek nem kifogásokat, panaszokat kellene megállapítani, hanem igényeket. A média szereplői jelenleg saját pozícióikban vannak megfélemlítve. Ebből következően mindenki rossz értelemben véve önkorlátozó: nem megy el a falakig. 1989 után hét évvel sikerült elérni újra a késő kádári rendszerre jellemző állapotot: nincs cenzúra, de a főszerkesztő az állásával felel azért, hogy rend legyen a szerkesztőségben. És ez a diffúz, nehezen megragadható fenyegetettség következik a törvényből.

Ön milyen pontokon változtatna?

A kérdés az, hogy a törvény kategóriái elvezetnek-e más elvekhez, mint a kiegyensúlyozottság. Én azt mondom: igen. Például benne van a törvényben az, hogy a tájékoztatás legyen objektív. Mit jelent ez? A Magyarok Világszövetségének risztújító közgyűléséről a Duna tévé és az MTV1 csatorna híradója kétszer is közvetített. Majd jött a TV2, és adott egy hírösszefoglalót. A képen a Magyarok Világszövetségének elnöke issza a sört, fölmarkol két pár virslit, és eszi. Nem biztos, hogy ez személyiségi jogot sért – de inadekvát. Közben persze kiderül, azért ilyen ostobácska a híradás, mert a világszövetség aktivistái jóformán mindent megtettek azért, hogy a tévé ne tudjon dolgozni. Féltek, hogy torz képet ad. Adott is. Mert senki nem volt hajlandó érdemi együttműködésre: ezért kénytelenek voltak beérni vágóképekkel, s ezek „véletlenül” sörivósak lettek. Majdnem biztos, hogy a tévések is gonoszkodtak, de kétségtelen, hogy nem kaptak másra lehetőséget: az érintettek nem voltak hajlandók együttműködni. Ez nem a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás következménye, hanem az együttműködés hiányának felemás eredménye. A kiegyensúlyozott tájékoztatás nemcsak a média kötelezettsége, hanem a hírforrásé is. Igen hosszú tanulási folyamat áll még előttünk, mindjárt a partnerség vonatkozásában is, no meg a hiányzó kulturális tudások létrehozása, elterjesztése és fenntartása szempontjából is.

• Beszélő-beszélgetés